SÁTÁN CÉLTÁBLÁI

Egy keresztény férfi a semmittevésben tölti az életét. Szenvedélye a televízió és nem tud szabadulni tőle. Titkos vágya az, hogy saját gyülekezetet alapíthasson. Imádkozik, hogy Isten változtassa meg az életét és akkor beindul valami. Ez a film fontos üzenetet tartalmaz keresztények ezreinek!



"Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is." (Efézusbeliekhez írt levél 2. rész)

A nicelife.hu csak beágyazási kódokat használ fel, amelyek külső videó portálokon feltöltött tartalmakra mutatnak. Oldalunk a hozzáférhetővé tett tartalmakat jogilag nem ellenőrzi, és nem keres olyan tényeket vagy körülményeket, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.