BELFAST JELENLEGI HELYZETE

'Jézusban hitre jutó emberek': a belfasti egyház a korábban halálos ellenségeket békítette ki.



Észak-Írország - Belfastban hivatalosan béke van. De még mindig egy fal választja el a katolikusokat és a protestánsokat. És a két oldal közötti kapu minden este bezárul távol tartva egymástól a közösségeket. A republikánus katolikusok és az unionista protestánsok közötti háború 20 éve véget ért Észak-Írországban, de az igazi béke bizonytalan maradt.

Az "Erőd" Templom köszönti a halálos ellenségeket.
Az Új Élet Városi Gyülekezet egyenesen a Belfastban található úgynevezett "béke válaszfalnál" helyezkedik el: az épület egyik része a katolikus Belfastban, a másik része a protestáns Belfastban. Mindkét közösségből érkezőket szívesen látják, beleértve az egykor halálos ellenségeket is.

"Azok között, akik rendszeresen járnak ide a templomunkba, vannak terrorista háttérrel rendelkezők. Akiknek egykoron meg kellett volna ölniük egymást", mondta Jack McKee, az Új Élet Városi Gyülekezet vezető lelkésze. "Volt idő, amikor meg kellett volna ölnöm néhányukat, amikor katona voltam."

McKee a brit hadseregben szolgált a "zavargások" ideje alatt. Elmondta: "Úgy gondolom, hogy sok amerikai, végignézve ezeket, azt hihette, hogy 1998-ban Bill Clinton, Tony Blair és mások befolyása alatt elértük a békét ebben az országban. Valójában sohasem értük el igazán. Csak a béke látszata volt meg, de a béke igazán sohasem létezett."

Belfast belvárosa új háborút vív.
Belfast egyes részeit ma újra az erőszak, a kábítószerrel való visszaélés és a széttört családok pusztítják. Katonaságot segítő protestáns és katolikus csoportok tagjai bandákká alakultak át - kábítószereket és védelmi rakétákat használva - és megöltek bárkit, aki az útjukba került. "A félkatonai szervezetek, a terroristák még mindig léteznek és még mindig irányítják azokat a közösségeket", mondja McKee.

A belfasti egyház a korábban halálos ellenségeket békítette ki


Nincs másik ilyen egyház a világon.
Egy dolog hirdetni a békét és a megegyezést, és egy másik dolog a gyülekezetedet a frontvonalra állítani, ahol a harcoló felek meg akarják ölni egymást. McKee gyülekezete, amelyet Johnny fiával vezet, mint egy erőd áll mindezen erők között.

"Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen építmény a világon, ahol két ellentétes közösség van, két ellentétes szemléletű emberekből álló csoport, akik szó szerint ezrével ölték egymást." mondta Johnny McKee vezető lelkész.

Gyermek terroristák, akiket a pokolra szántak.
A legtöbb egykori félkatonai csoport-tag az Új Élet Városi Gyülekezetben tinédzserként csatlakozott a harcokhoz és sokan életük legfőbb éveit börtönben töltötték. Alec 'Oso' Calderwood még nem volt 18 éves, amikor meggyilkolt egy férfit.

"Egy férfiakból álló csoporton haladtam át, akik két római katolikust állítottak a falnak", mesélte Calderwood. "Megkérdezték, hogy van-e fegyverem. Mondtam, hogy nincs, de tudok szerezni. Amikor ezt kimondtam, az egyik katolikus férfi elszaladt. Így megragadtam a másik fickót és magammal vittem. Egy fiatal férfi ítélőbírójává és hóhérává tettem magam."

Tommy Rowntree félkatonai csoport kommandósa volt, aki elmesélte, milyen szörnyű dolgokat tett. "Egy alkalommal már úgy hittem, számomra nincs megváltás. Nincs számomra remény. Tényleg azt hittem, nem mehetek az Úr elé, mert amit tettem, annyira rossz. De akkor az Úrhoz kiáltottam: 'meg tudod bocsátani a bűneimet?' "

"A családom legtöbb tagja volt már börtönben", mondta Ryan Smith, aki gyermekként csatlakozott az összecsapásokhoz. Két évre beszerveztek, amire itt csak összetűzésként hivatkoznak, ezután csatlakoztam 16 évesen a hadsereghez. Gyermek zsoldos voltam."

Keresztet emelve a fegyverek fölé.
Napjainkban Ryan, Jack lelkipásztor és egyházának egykori félkatonai, csoporttagjai végigviszik a keresztet a Shankill út közepén, ahol korábban egy háborús zóna volt Belfastban, felemelve a keresztet mint a megosztott közösség egyetlen reményét.

Tom McCarthy, az Ír Republikánus Hadsereg egykori tagja elmondta, "Ma én vittem a keresztet. Belfast republikánus nyugati részéről származom és a mai nap a személyes jelzésem a kormányhű közösséggel való megbékélésre és a szó szerinti felemelkedésre, mert a kereszt felülemelkedik a fegyvereken."

"A kereszt felülemelkedik a fegyvereken."


Tommy Rowntree elmondta, hogy a belfasti embereknek fontos volt, hogy látták az Ulster Önkéntes Haderő egykori tagját, amint a keresztet és nem egy fegyvert vitt végig a Shankill úton, és hogy tudják, ő újjá született.

Oso Calderwood azt mondta a keresztútról: "Vannak republikánusok, akik újjászülettek. Vannak protestánsok, akik újjászülettek. Így az a fontos, hogy a kereszt mindenkié, legyen Ulsterben vagy Írországban, és hogy volt itt egy ember, aki meghalt a kereszten mindenki bűneiért. És nagyszerű lehetőség körbesétálni a két közösségben és minden név fölé felemelni az Ő nevét."

Jack McKee a következőket mondta ezen emberek átalakulásáról: "Ami engem illet, a terrorista az terrorista, és a Szent Szellem természetfeletti munkája kell, hogy ezt megtörje. És most láthatjuk, hogy ez milyen sokszor megtörtént itt Belfastban. Most katolikus barátaim vannak. Katolikus barátok, akiket évekkel ezelőtt megpróbáltam volna megölni", -mondta Stevie Watters, egykori félkatonai csoporttag. Az Úr Jézusnak adtam az életemet, és Ő teljesen megváltoztatta azt.

Minden gyűlölet elmúlt. A kábítószerek eltűntek. Az alkohol is eltűnt."

Egy halálra ítélt lelkipásztor.
Jack McKee-t nem egyszer halálosan megfenyegették, amiért vezető szerepet vállalt az erőszak megállítására tett próbálkozásokban Észak-Írországban.

"Tudom, hogy én vagyok a legutáltabb lelkipásztor ebben a közösségben, talán egész Észak-Írországban" mondta McKee. "Nem ismerek más lelkészt ebben az országban, akit halálra ítéltek vagy aki ellen több halálos támadást intéztek, mint ellenem, és ezzel nem túlzok."

What does it take (Mire van szükség?) című könyvében így ír: "...és egyszerűen csak azt kérdezem: Mire van szükség ahhoz, hogy elmozdítsuk a közösségeket a megosztottságtól? A gyülekezetnél van erre a válasz." Jack Mckee aggódik, hogy a háború újraéled. "Komolyan gondolom, hogy a konfliktushoz való visszatérés lehetősége annyira valós ma, mint volt 1969-ben", mondta.

'Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben."
Az Új Élet Városi Gyülekezet, naponta megnyitja kapuit a közösségnek, ahol focipálya, kávézó és programok várják azokat, akik segítségre szorulnak. "Ennek a közösségnek másik gyülekezetre volt szüksége, de nem csupán újabb gyülekezetre", mondja Jack McKee. Hozzátette:

"Egyedül az Úr kegyelme által és azáltal, amit Ő visz itt véghez. Gyakran zajlanak olyan események az épületen belül, melyeket soha nem hangoztattunk, soha nem terveztünk, soha nem állt szándékunkban."

Jack elmondta: "Néha csak kiállok és azt mondom: Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben. És csak ámulok minden alkalommal, amikor látom, hogy az emberek Jézusban hitre jutnak. Tudva, hogy terrorista múlttal rendelkeznek, képesek eljönni és ugyanazon sorba ülni azokkal, akik az ellentétes oldalon álltak, és együtt dicsérni az Urat. Csak az Úr tudja ezt megcselekedni."