FELFEDEZTÉK CÉR KAPUJÁT

Az izraeli régészek felfedezték Cér kapuját, az Ószövetségi bibliai városét, amit később Bethsaida néven neveztek az Újszövetségben.



A Golán-fennsík területén folytatott ásatások során bukkantak a leletre. Cér városa Józsué 19:35 versében kerül említésre, mint a Naftáli törzsek egyik kapuval megerősített városa, amely egy volt Izrael 12 törzse közül. A vers így szól:

"A megerősített városok ezek: Ciddím, Cér, Hammat, Rakkat és Kinneret."

A régészek szerint Cér, az Újszövetségben Bethsaida néven ismert. Bethsaidában Jézus meggyógyított egy vak embert (Márk 8.), és megvendégelt 5000 embert (Lukács 9.). Innen származtak András, Péter és Fülöp (János 1:44).

Az izraeli régészek felfedezték Cér kapuját


A kapu feltárásában több mint 20 régész működött közre. Az ásatás vezetője Rami Arav, a Bethsaida-projekt igazgatója volt.

"Ebben az időszakban nem volt sok kapuval védett város az országban. Bethsaida volt az egyik ilyen megerősített város a második templom időszakában, melyet az első templom időszakában még Cér városának hívtak." - mondta Arav.

A turisták már évek óta látogatják Bethsaida városát, hogy láthassanak egy helyet, ahol Jézus csodákat tett. Vélhetően az új felfedezés még több látogatót vonz majd a világ minden tájáról és Izraelből.