A JÉZUS FELESÉGÉT EMLÍTŐ PAPÍRUSZ

A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano hamisnak nevezte azt a papirusztöredéket, amelynek kopt nyelvű szövege Jézus állítólagos feleségére tesz utalást.



"Mindenképpen hamisítvány" – írta Gian Maria Vian történész, a L'Osservatore Romano főszerkesztője a Rómában szeptember 18-án, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján bemutatott papiruszdarabról. Alberto Camplani, a római La Sapienza egyetemen a kereszténység történetét tanító professzor, a nemzetközi konferencia szervezője Elsodort papirusz címmel írt szakmai kommentárt.

Camplani szerint a tudományos kongresszus számára egyáltalán nem volt furcsa, hogy a kopt szövegben Jézus feleségnek nevezte a Mária nevű nőalakot, bár Camplani szerint a kifejezést asszonynak és nőnek is lehet értelmezni. Camplani szerint a furcsa csak az volt, hogy a felfedezés azonnali sajtónyilvánosságot kapott, "a tudomány helyett a botránykeltést részesítve előnyben". Az olasz professzor hangsúlyozta, hogy a papirusz nem régészeti ásatásról származó lelet, hanem a műkincspiacról érkezett, ezért "elővigyázatossággal kell megvizsgálni hitelességét".


A 4. századi papiruszt Karen King, a Harvard egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője elsőként az amerikai sajtónak mutatta be. A forrást a Rómában rendezett nemzetközi konferencián is ismertette, ahol több kollégája is megkérdőjelezte a papirusz hitelességét. King a Harvard Theological Review című folyóiratában készült publikálni kutatása eredményeit, de az egyetem bejelentette, hogy egyelőre nem közli a tanulmányt, mert újabb bizonyítékokra van szükség a papirusz eredetiségét illetően.