KÍNA BETILTOTTA A TÍZPARANCSOLAT EGYIK PARANCSOLATÁT

Néhány hete hivatalnokok léptek be egy kínai templomba, és elrendelték a Tízparancsolat egyik parancsolatának - nevezetesen az elsőnek - az eltávolítását. Ez a keresztyénséggel szembeni szigorú nemzeti fellépés egy újabb esete.



Ellentétben az üldöztetések korábbi eseteivel, ez a kormány által engedélyezett "Three-Self Church"-ben történt meg és nem egy illegális, regisztráció nélküli gyülekezetben. A járőröző ellenőrzési csoport mintegy 30 kormányzati hivatalnoka vett részt a templom novemberi vizsgálatában - áll a Bitter Winter beszámolójában, amely az országban történt üldöztetéseket ellenőrzi. Egy, "a templomot alaposan átvizsgáló hivatalnok belépett a szószék elé, és rámutatott a falon lévő Tízparancsolat egyik parancsolatára", jelentette a Bitter Winter. "Ezt el kell távolítani", mondta a hivatalnok. Az első parancsolatra célzott ezzel:

"Ne legyen más istened rajtam kívül."

Amikor a templomi tisztviselők tiltakozásukat fejezték ki, a kormányzati hivatalnokok minderre azt válaszolták, hogy Xi Jinping miniszterelnök ellenzi ezt a parancsolatot. "Ki merészel nem együttműködni? Ha valaki nem ért egyet ezzel, az állam ellen lép fel", mondta a tisztviselő a Bitter Winter jelentése szerint. "Ez nemzeti érdek. Mindenkinek meg kell értenie ezt a helyzetet. Ne menjetek szembe a kormánnyal", figyelmeztette a templomot. Gyülekezeti tagok eltávolították a Tízparancsolat jelképét.

Hivatalnokok elrendelték a Tízparancsolat egyik parancsolatának az eltávolítását


"Ez nem helyes", mondta az egyik gyülekezeti tag.
"Meghamisítják a Úr Igéjét! Ez ellenszegülés az Úr ellen!"

Nem ez volt az első alkalom, hogy a templomot célba vették. Augusztusban egy keresztet döntöttek le. "Kínában a hitedet gyakorolni nem könnyű", mondta egy gyülekezeti tag a Bitter Winternek. "Megpróbálják megvesztegetni a hitünket és arra késztetnek, hogy eláruljuk az Urat", nyilatkozott így egy másik tag.

Minden egyházi hitvallást a kormánynak kell alárendelni, jelentette az Amerika Hangja (Voice of America) nevű hírportál. "Más szavakkal, a hívő állampolgároknak először a Kommunista Pártot kell dicsérniük - csak azután dicsőíthetik az Istenüket," írta Jiang Tao, a Bitter Winter egy tagja.