A MISSZIÓ SOKAKNAK CSAK OPCIÓ

Egy felmérés szerint a keresztények számára az evangelizáció már nem olyan lényeges, mint korábban volt.



A felmérés eredményei alapján az elemzők arra jutottak, hogy "a hit hirdetése egyre inkább opcionális a keresztények körében". A közelmúltban folytatott felmérés egy 1993-ban ugyanezen témában végzett közvélemény-kutatás nyomon követése.

Az 1993-ban és a napjainkban felmerülő statisztikák azt mutatják, hogy 1993-ban még a keresztények 89 százaléka tartotta fontosnak, hogy megossza hitét másokkal, továbbá, hogy minden keresztény felelőssége és elsődleges feladata tanúbizonyságot tenni keresztény meggyőződéséről és hitéről. Manapság mindössze 64 százalék gondolja ezt. Az utóbbi 25 évben sokat változott

a keresztények hozzáállása az evangelizációhoz.

A megváltó szeretetét hirdetni kiemelkedően fontos feladata minden kereszténynek


A leggyakoribb megközelítés, vagyis a többség kérdéseket tesz fel a másik személy hitére és tapasztalataira vonatkozóan, és erre reagálva szól pár szót a saját meggyőződéséről, míg 65 százalékuk mondja el személyes megtapasztalásait, az életében bekövetkezett hatalmas csodákat és változásokat. A hitükről beszélő keresztények 1993-ban is sokan voltak, de a keresztények többsége, 78%-a 25 évvel ezelőtt a lehető legtöbb élethelyzetben hirdette Isten Igéjét, kegyelmét, megváltó tervét és Jézus elfogadásának létfontosságát.

Ezen keresztények ma is erőteljesen hangsúlyozzák, hogy az egyik legfontosabb feladatunknak nem teszünk eleget, ha nem hirdetjük az Örömhírt és Jézus megváltó szeretetét mindenki számára.

Az 1993-as felmérés eredményéhez képest nem változott azok aránya, akik inkább azok számára hirdetik az Úr kegyelmét, akiket már ismernek és jó kapcsolatot ápolnak velük, elkerülve ezzel az elutasítás kockázatát. 1993-hoz képest pedig nőtt azok száma, akik tartanak a hitükről beszélni, annak ellenére, hogy Isten szolgálóiként Jézusról beszélni és az Ő megváltó szeretetét hirdetni kiemelkedően fontos feladata minden kereszténynek!