TÍZPARANCSOLAT A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN

Az amerikai Lewisville-ben található Vista Ridge Bevásárlóközpont új tulajdonosának rengeteg ötlete van, hogy hogyan tegye áldottá és ezáltal vonzóbbá a vezetése alá került helyet minden vásárolni vágyó számára vagy éppen azok számára, akik nem szeretnek vásárolni.



John Bushman, üzletember célja, hogy a bevásárlóközpontot olyan közösségi térré alakítsa, ahol az emberek megtalálhatják a "békét és szeretetet" a Tízparancsolatot olvasva. Bushman minden vállalkozásában - szállodák Texasban, Coloradoban és Új-Mexikóban, bevásárlóközpontok és éttermek – kihelyezésre került a Tízparancsolat, több mint 400 kilós kőtáblákra vésve.

"Nem volt kérdés, hogy a Tízparancsolat a Vista Ridge elnevezésű, új nevén Music City Bevásárlóközpontnak is része lesz."- mondta Bushman egy interjúban. "Nem akarunk senkit lerohanni, vagy erőltetni bármit is. Arról van szó, hogy hiszünk az Úr feltétel nélküli szeretetében és kegyelmében." - mondta Bushman. "Ez az egyetlen ok, amiért kihelyeztük a kőtáblát. Bízunk benne, hogy lesznek olyanok, akiket megérint, akiknek a szívéhez eljut az Úr és reményt ad sokaknak."

A bevásárlóközpont második szintjén került kihelyezésre a monumentális Tízparancsolatot tartalmazó kőtábla


"Ebben a zűrzavarral teli világban - mondta Bushman -, hirdetjük a békét és az Úr szeretetét, mert mindannyiunknak erre van szüksége." Az üzletember célja, hogy a Vista Ridgeegy "egészséges, egységet teremtő családi hely legyen".

A hit alapú marketing régóta része az amerikai üzletember tevékenységének.
Bushman egyetért abban, hogy egy bevásárlóközpontban szokatlan a vallási üzenetek megjelenítése, de hiszi, hogy működni fog. "Az iskolások nagy része bevásárlóközpontokban tölti a szabadidejét. Fontos, hogy a fiataloknak lehetőségük nyíljon hallani az Úrról! Biztosítani kell számukra, hogy megismerjék Istent és Őt tegyék meg életük urává és központjává! Figyeljünk oda rájuk, óvjuk őket, imádkozzunk értük és mutassuk meg nekik a helyes irányt."