| TÁPLÁLOD VAGY NYÍROD A JUHOKAT? |
"Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek felvigyázóvá tett titeket, hogy legeltessétek Isten egyházát, amelyet a tulajdon vérével szerzett."
(Az apostolok cselekedetei 20. fejezetének 28. verse)
Új-Zéland népességi statisztikája általában így néz ki. 70 millió juh és 3 millió ember. A golfpálya szépségű, zöld legelőkön csatangoló fehér birkák látképe méltán emeli Új-Zélandot a világ legszebb országai sorába. A juhokra azonban egyenként gondot kell viselni, és bár az új-zélandi pásztorok nem járják nap mint nap a legelőket a hatalmas nyájakkal, mint a Közel-Keleten, azért folyamatosan gondoskodnak a rájuk bízott állatok jólétéről. A juhokat azonban nem azért gondozzák, hogy boldog öregkort érjenek meg, hanem, hogy táplálékként végezzék milliók asztalán, illetve gyapjút szolgáltassanak az embereknek, akiknek enni és ruházkodni egyaránt muszáj. Jézus azonban nem azért halt meg a nyájáért, hogy az áldozatát mások kapzsiságból kihasználják, hanem, hogy megossza velük az örök élet örömét. Az I. század keresztényeit kis csoportokra osztották. Minden nyájnak volt egy gondviselője, akit vénnek, pásztornak vagy püspöknek neveztek. A Szentlélek e lelki vezetők gondviselésére bízta a nyájat, akik nem a gyülekezet fölött álltak, hanem annak tagjai voltak. Ma a kis csoport laikus vezetőjének neveznénk őket. Nem "nyírták" a nyájat, hogy gigászi szervezetet vagy épületeket tudjanak alkotni, amelyek versenyezhetnek a pogány templomok dicsőségével, inkább táplálták azt, hogy erősen tudjon állni az ellenséggel szemben. Ma is minden kereszténynek szüksége van egy nyájra és egy pásztor gondoskodására. Habár a csoportok találkozója csodálatos lehetőséget biztosít a hetenkénti közös Isten-tiszteletre és az Úr dicsőítésére, ám a bensőséges közösség és a pásztori gondoskodás iránti igényt ez nem képes kielégíteni. Ezért jelöl ki a Szentlélek ma is vezetőket a kis csoportok élére, akik gondoskodnak a rájuk bízottakról. Imádság a mai napra
|
