A KORINTHUSI LEVÉL VERSENKÉNTI ÉRTELMEZÉSE

Korinthusi első levél, 14. fejezet, 1-5. vers.



"Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki-ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok. Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vigasztalásra. Aki nyelveken szól, magát építi; de aki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint a nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön."

Az első versekben még úgy beszél hozzájuk az apostol, mintha értelmi azonosságot vállalt volna velük. Később azonban kitűnik, hogy a valóságban csak a saját elméletük által próbálja meggyőzni őket a nyelveken szóláshoz való értelmetlen, görcsös ragaszkodásukról. Igyekszik figyelmüket elterelni erről a megrögzött gondolatról, és felvillantani előttük a többi lelki-ajándék értékét, különösen a prófétálás ér-tékesebb voltát.

Ugyanakkor rámutat arra, hogy az az ajándék, amivel ők rendelkeznek, csak önző, egyéni érdekeket szolgál, pedig a valóságban a nyelveken szólás a gyülekezet értéke kellene legyen. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az mások számára is érthető módon nyilatkozik meg, vagyis érthető beszédben történik. Éppen ezért mondja nekik az apostol, ha már van is köztetek ez a jelenség, legalább törekedjetek valamilyen módon megmagyarázni azokat a titkos beszédeket, hogy a gyülekezet is épüljön belőle. Napjaink nyelveken szólói a második vers gondolatát Pál apostolnak egy másik tanításával hozzák összefüggésbe:

"Hasonlóképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, ahogy kellene, nem tudjuk, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodással." (Róm. 8,26.).

Egyértelmű tehát, - mondják ők - azért nem érti a többi avatatlan a nyelveken szólót, mert a Szentlélek szól általa emberileg kimondhatatlan fohászkodást. Mivel pedig kimondhatatlan, ezért van az, hogy ezekben az esetekben a nyelveken szóló ember nyelve egy görcsös vezetésnek van alárendelve - az illető személy akaratától teljesen függetlenül.

"Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki-ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok."


Mivel ezek a személyek elfogultak a saját tapasztalataik iránt, ezért nem is látják meg az ellentmondást ebben a dologban. Ugyanis, ha rajtuk keresztül a Lélek szól - de ez emberileg kimondhatatlan, éppen ezért a hallgatók számára csak artikulálatlan hangzavar - akkor viszont hogyan lehetséges, hogy a magyarázó mégis emberi, érthető szavakba tudja foglalni azt? Ez egy abszolút ellentmondásos jelenség és magyarázkodás. Mert vagy kimondhatatlan, de akkor a magyarázó sem tudja tolmácsolni, vagy pedig ha tolmácsolható, akkor miért nem mondja ki mindjárt úgy a nyelveken szóló, hogy a hallgatók számára is érthető legyen, hogy így az egész gyülekezet épüljön belőle?

Az így gondolkodó személyek teljes sötétségben vannak
a Iélek adományainak mibenlétét illetően.

Mint ahogy már említettem, egy személy sem bírhat az összes adománnyal. Minden időben arra volt szükség, hogy egymást kiegészítve segítse és építse minden tag a testet, vagyis az egyházat. Ha valaki csodatévő erővel bírt, nem biztos, hogy tudott nyelveken beszélni, és ugyanez érvényes fordítva is. Előfordult azonban olyan eset is, hogy valaki több adománnyal is bírt egyszerre. Elnyerte a tanítás ajándékát, és közben a nyelveken szólást is. Ebben az esetben minden megkötöttség nélkül tudta az evangéliumot hirdetni bárhol a világon, mert nem akadályozta őt többé a nyelvek különbözősége.

Azonban, ha valaki csak a tanítás ajándékát kapta és semmi mást, akkor egy idegen nyelvű személynél vagy csoportnál szüksége volt egy olyan társra, aki a nyelveken szólás ajándékát kapta, hogy most az ő tolmácsoló képességével a hallgatóknak megmagyarázza a tanító által hirdetett üzenetet.

Tehát a magyarázóra sohasem a nyelveken szólónak volt szüksége, mivel ő tudott más nyelveken szólni. Magyarázóra mindig abban az esetben volt szükség, amikor valaki nem tudott nyelveken szólni, de lett volna üzenete azok számára, akiknek a nyelvét nem beszélte. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a "magyarázó" és a "nyelvek nemei", az adományok felsorolása között mindig utolsóként említi az apostol, amiből az tűnik ki, hogy ezek az ajándékok csak kiegészítő funkciót töltöttek be a többi ajándékok mellett. (12:10, 28.)

Ezek az ajándékok arra voltak hívatottak, hogy a tolmácsolást, az idegen nyelven mondott tanítást érthetővé tegyék a hallgatók előtt, vagyis az, aki megkapta, a hallgatók előtt a saját nyelvükön elmagyarázza az adott tanítást. Ugyanis nem biztos, hogy minden egyéb lelki ajándékkal rendelkező személy megkapta a nyelveken szólás ajándékát is. Így azonban ki tudták egészíteni egymást, miként az emberi test tagjai különböző képességekkel rendelkeznek ugyan, de tevékenységük közben egymást segítik és kiegészítik. Pál apostol éppen ezért veti fel a magyarázata végén, hogy avagy

"Mindnyájan szólnak-e nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-e?" (12:30.)

Természetesen nem, és éppen ezért volt szükség arra, hogy adott esetben a "magyarázó", mai nyelven a tolmács kisegítse azt, aki nem tudott idegen nyelven beszélni, pedig az adott körülmények között szükség lett volna rá. Ha viszont valaki a "nyelvek nemei" adománnyal bírt, és azt úgy tudta hasznosítani a gyülekezet épülésére, hogy általa önállóan szólt, akkor ez azt jelentette, hogy ő az adományok közül nemcsak a "nyelvek nemeit" kapta, hanem a tanítás ajándékát is.

Háló Sándor: Nyelveken szólás a Szentírás mérlegén
A nem isteni eredetű megnyilatkozások Korinthusi első levél, 14. fejezet, 6-8. vers.