3 ERŐTELJES BÁTORÍTÁS A DEPRESSZIÓS KERESZTÉNYEK SZÁMÁRA

Depressziós keresztény vagyok. Ezt nem beállítottság vagy világlátás értelemben értem, mint például a vegánok vagy testépítő sportemberek esetében, akiknél ez egy döntés. Úgy értem, keresztény vagyok, aki évek óta küzd a depresszió és a szorongás különböző formáival. Ez része annak, aki vagyok, bele van szőve a DNS állományomba, és nyomon követhető a családfámban. Úgy tűnik, ez egy tövis a testben, amelyet Isten adott nekem, és az a cél, hogy Istenhez tereljen.



Azt is tudom, milyen egyedülálló kihívást jelent egy depressziós keresztény bátorítása. A depresszió az ember minden részét érinti: az elmét, a testet és a lelket. Az egyszerű feladatok hihetetlenül nehéznek, a bonyolultabb kihívások pedig egyenesen lehetetlennek tűnnek. Ezért értékelem Chris Cipollone új "Mélyen, de nem kirekesztve" című könyvét. Úgy ír, mint aki megtapasztalta a depresszió démoni mélységeit, és tanúja volt Isten hűségének akkor is, amikor a Halál Völgyén járt.

A depresszió sötét lencséi
Depressziósnak lenni olyan, mint egy apokaliptikus szemüveget viselni. Minden sivárnak, hiábavalónak és értelmetlennek tűnik. Isten ígéretei, amelyek általában életet, reményt és napfényt hoznak, üresnek tűnnek. Magát Istent távolinak és nemtörődömnek érezzük, viszonyunk Hozzá olyan, mint elzavart gyereké az eltávolodott apához, aki jobban törődik más dolgokkal vagy más emberekkel.

Chris könyvében ezt írja: "Az ok, amiért nem tudtam kitalálni, mit csináljak az életben, az az volt, hogy mindenben a negatívumot láttam. Semmi sem volt vonzó, mert maga az élet élvezhetetlenné vált. Amikor arra gondoltam, hogy orvos legyek, csak a nyomasztó és hosszú képzés jutott eszembe. Amikor arra gondoltam, hogy pilóta legyek, csak a pénzügyi költségvonzatát láttam. És amikor az ácsmunkára gondoltam, úgy éreztem, hogy ez túl sok terhet róna a testemre."

Ez egy olyan valóság, amelyet sajnos sok keresztény, aki még nem élt át depressziót, nehezen ért meg. Azt gondolják, hogy mivel a Szentírás igaz, akkor a depresszió megoldása egyszerűen az, ha hiszel Isten ígéreteiben, nem igaz? Gondolkodj pozitívan és a jó érzések jönni fognak maguktól. Írd át a negativitást a Biblia pozitív szavaival.

Csakhogy ez nem így működik. A mentális betegség éppúgy biológiai, mint lelki eredetű. Az agy egyszerűen nem működik megfelelően, rendszeresen, nagy mennyiségben adagol nem megfelelő gondolatokat az idegsejtekbe és a szinapszisokba. A szervezet reagál ezekre a gondolatokra, néha ellenáll, máskor pedig teljes pánikrohamokba taszítja a szervezetet.

Depressziósnak lenni olyan, mint egy apokaliptikus szemüveget viselni. Minden sivárnak, hiábavalónak és értelmetlennek tűnik


Isten ígéreteinek olvasása, bár jó és feltétlenül szükséges, általában nem változtat az érzéseimen. Ahogyan Isten ígéretei sem szüntetik meg a migrén tüneteit, úgy általában nem oszlatják el a depresszió nyomasztó érzését sem. És őszintén szólva nem is várhatjuk el tőlük. A Biblia nem Algopyrin. Az egy bűnös világ, egy megmentő király, egy összetört kígyó és egy eljövendő királyság nagyszerű története. Igen, Isten ígéretei a sziklám és a menedékem, amelyre a jelenlegi és örök életemet teszem. De maga Isten sehol nem utal arra, hogy a Biblia valamiféle varázslatos könyv, amely a bajok eltűnését és a fájdalom elillanását okozza.

Valójában ennek az ellenkezője igaz. Azt mondják nekünk, hogy bajaink és nehézségeink lesznek ezen a világon. Sok értéket, magát a világot is elpazaroljuk, és valójában egy olyan világban élünk, ahol a bűn összetörte emberiségünk minden részét, beleértve az agyunkat is. Chris így fogalmaz: "Az első következtetést le kell vonnunk, hogy a mentális betegség az emberiség bűnös állapotának eredménye. Amióta az 1Mózes 3 igevers szerinti bűneset megtörtént, Ádám és Éva először fellázadt Isten ellen, világunkat megrontotta a bűn (ez az Isten elleni lázadásunk). Ha a bukás nem következett volna be, mentális betegség sem lenne a világon (sőt! semmilyen betegség sem)."

Pontosan ezek miatt a tények miatt lehet nehéz bátorítást találni, ha depressziós vagy, és emiatt lehet nehéz a barátoknak és a családnak buzdítani egy depressziós keresztényt. A mentális betegségek összetettek, és az olyan egyszerűnek tűnő tanácsok, mint: "Csak hinned kell Isten ígéreteiben", olyanok, mintha egy golyó ütötte lyukat foltoznál be sebtapasz segítségével. Valami erősebbre van szükség. Hadd javasoljak néhány hasznos bátorító forrást a depressziós keresztények számára. A sötét démonnal vívott harcom során (metaforikusan használom ezt a kifejezést) az alábbi gondolatok tartottak vissza attól, hogy teljesen feladjam a harcot.

1. Ismerd fel, hogy az érzéseid csalfák!
Az érzések kóros hazudozók. Nagyon ritkán mondanak igazat a valóságról. A másodperc töredéke alatt változhatnak attól függően, hogy mit ettél reggelire, mennyit aludtál, a családi biológiától, a visszatérő gondolati sémáktól, a bűnös cselekedetektől és 10 000 egyéb változótól függően. Ám valami különös oknál fogva mégis tévedhetetlen istenségként kezeljük őket, akik mindig igazat mondanak. Amikor rosszul érezzük magunkat, arra a következtetésre jutunk, hogy a dolgok valóban rosszak, bár gyakran nem ez a helyzet.

Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam, amikor depressziós vagyok, hogy felismerjem: amit érzek, valószínűleg nem igaz. Az igazság rajtam kívül van, a Szentírás szent lapjain található.

Amikor a depresszió vagy a szorongás szorításában vagyok, bizonyos értelemben le kell választanom az agyamat az érzelmektől. Vissza kell térnem ahhoz, amit igaznak tudok, még akkor is, ha ezek közül egyik sem tűnik igaznak. Chris így fogalmaz: "Amikor mentális betegségről van szó, érzéseink nagyon félrevezetőek lehetnek. Ezt azért mondom, mert az Isten iránti érzelmeink megváltozása lehet a depresszió vagy a szorongás egyik fő megnyilvánulása. Ez nagyon elszomorító lehet egy keresztény számára, de Isten iránti érzelmeink nem befolyásolják, hogy ki is ő valójában."

Dühösek lehetünk körülményeink miatt, ami ahhoz a gondolathoz vezet, hogy Isten gyűlöl minket.
De ez nem igaz, Ő nem képes erre!

Magányosnak érezhetjük magunkat, ami ahhoz a gondolathoz vezet, hogy Isten elhagyott minket.
De ez nem igaz, Ő nem képes erre!

Reménytelennek érezhetjük magunkat, ami arra a gondolatra vezet, hogy nincs már miért élni.
De van!

Ha egy sötét felhőben találod magad, nem az a megfelelő alkalom arra, hogy értékeld életed állapotát, Istennel való kapcsolatodat, vagy hogy milyen lesz a holnap. Őszintén szólva, ez valószínűleg még mélyebbre visz a sötétségbe. Inkább drámaian le kell egyszerűsíteni gondolkodásunkat ilyenkor. Ragaszkodj a Szentírás egyszerű igazságaihoz, még akkor is, ha üresnek érzed azokat. Gyakran imádkozom ilyenkor egyszerű imákat, mint például: "Atyám, tudom, hogy szeretsz, és át fogsz vinni ezen. Nem hagyom, hogy azon agyaljak, hogy jó apa vagyok-e, vagy olvasom-e eleget a Bibliát."

Aztán másfelé fordítom a figyelmemet, gyakran valami egészen esztelen dologra, például egy filmre vagy sorozatra a Netflixen. Tudom, hogy az élet minden nagy kérdéseire megvan a válasz, ha engedjük Istennek, hogy megadja azokat. Addig is megtartom gyermeki gondolkodásomat (a bibliai értelemben).

2. Keress egy hűséges barátot!
A depresszió és a szorongás rettenetesen elszigetelő tud lenni. Az utolsó dolog, amihez kedved van, az az, hogy mások közelében legyél. Mindazonáltal nagyon fontos, hogy legyen legalább egy barátod, aki bár nem teljesen érti, amit átélsz, feltétel nélkül szeretni fog. Életemben több ember is megfelel ennek a feltételnek: a feleségem az első és legfontosabb. Amikor úgy érzem, hogy az élet nem más, mint temetők és holttestek sokasága, akkor imádkozik értem, szeret, szolgál és bátorít.

Ha depressziós keresztény vagy, próbálj találni egy személyt, aki mentőövet jelenthet számodra


Van több barátom is, akiknek SMS-t küldök, ha rossz a helyzet. Lehet, hogy nem tudják pontosan, milyen depressziósnak vagy szorongónak lenni, de megértik azt az emberi állapotot, amelyet mindannyian megtapasztalunk. Tudják, hogy az élet nehéz, a testünk összetört, és hogy a depresszió valóságos dolog. Együttérzően hallgatnak, majd általában felajánlják, hogy imádkoznak értem, ami őszintén szólva számomra a legjobb dolog ebben a pillanatban.

Chris így ír: "Rengeteg házastárs, családtag vagy barát azon töpreng, hogyan gondoskodjon valakiről, akit szeret. És ebben a kérdésben rejlik a válasz: szeresd őket! A szeretet azt jelenti, hogy ott maradunk azokkal, akik gyengék, összetörtek, levertek, depressziósak és egy cérnaszálon lógnak. A szeretet jelenlétet, bátorítást és támogatást jelent, még akkor is, ha úgy érzi, hogy az illető nem reagál erre a támogatásra." Ha depressziós keresztény vagy, próbálj találni egy személyt, aki mentőövet jelenthet számodra. Igen, nehéz lehet ilyen embert találni, de muszáj. Nem lehetsz magányos hajós, ha a sötét és hullámzó vizeken kell navigálni.

3. Borulj térdre Jézusnál!
Amikor a sötétben botorkálsz, általában úgy érzed, hogy Isten elhagyott. Ez egy elképesztően félelmetes élmény, különösen az első alkalommal, amikor átéled. De Jézus sokkal erősebben szorít téged, mint ahogy te szorítod őt. Bár úgy tűnhet, hogy minden elveszett, ez nem igaz. Ő tart téged és támogat, miközben a sikoltozó mélyégben vajúdsz.

Chris így fogalmaz: "Pál apostol nem azt mondja, hogy nem lesznek nehézségeink, gondjaink, problémáink. Nem azt mondja, hogy nem lesz részünk üldöztetésben, éhezésben, betegségben, kiszolgáltatottságban, veszélyben vagy háborúkban. Hanem azt mondja, hogy semmi nem választhat el minket az Úr örökkévaló szeretetétől, amely nyilvánvalóvá lett Jézus Krisztus által. Az Úr irántunk való szeretete, mely minden nehézségen átsegít, örökkévaló és nem változik."

Lesznek olyan időszakok, amikor a legtöbb, amit tehetsz, ha azt mondod: "Segíts, Jézus!" És Ő valóban segíteni fog neked. Valószínűleg nem fogod érezni a segítségét, de ott van, tart, vezet, és terel a zöld legelőkre. Lehet, hogy nem tudsz ragaszkodni hozzá, de Ő mindenható ölelésében tart téged, amelyet semmi sem tud megtörni, még a depressziódat sem. Őszintén szólva, sokkal gyengébb vagy, mint ahogy érzel. De a jó hír az, hogy sokkal erősebb, mint gondolnád.

A depresszió vége
Eljön az idő, amikor a depresszió és a szorongás teljesen és végleg meg fog szűnni. Amikor Krisztus visszatér, a könnyek felszáradnak, a megtörtek meggyógyulnak, a mentális betegségek pedig száműzve lesznek, és soha többé nem térnek vissza. Addig a napig próbálj megnyugodni azokban az egyszerű, kedves igazságokban, amelyeket Isten kijelentett feletted: "Szeretlek, megtartalak, és a végsőkig kitartok melletted!"


Ezeket is ajánljuk


Honnan tudhatom, mi a helyes?

A cél szentesíti az eszközt?

Jógázzon egy keresztény?


Kommentelj a facebook megosztásnál


#nicelifehu Depressziós keresztény vagyok. Ezt nem beállítottság vagy világlátás értelemben értem, mint például a...

Közzétette: Nicelife2022. december 14., szerda