SZENVEDÉLYBETEGEKNEK ISTEN KEGYELMÉRŐL

Egy függőségben szenvedő rab számára gyakran nehéz felismerni, hogy Isten hogyan jelenik meg az Őt szeretőknek, "akiknek minden a javukra van", miközben a dolgok egyre csak romlanak.



Nehéz megtapasztalni az Ő kegyelmét az életünkben, amikor úgy érezzük magunkat, mint az Idétlen időkig című film főhőse, aki minden nap az előző nap már megélt küzdelmekkel kell újra és újra szembenézzen.

"De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem."
(2. Korinthus 12: 9)

Ha gyengének és fáradtnak érezzük magunkat, egy gödör mélyén ülve, éltessen bennünket az Isten kegyelméről szóló alábbi öt igazság:

1. A fájdalom és a szenvedés Isten kegyes ajándéka
Sokszor kíváncsiak vagyunk, miért engedi Isten nekünk a fájdalom és a szenvedés átélését. Mindenki, aki Bibliában példaképként szerepelt, szenvedett valami miatt. Isten ezen eszközének köszönhetően tud alakítani bennünket és Fiához hasonlóvá formálni. Az "Igazak gyökere" című írásban A.W. Tozer a következőket írja:

"Nincs kétség afelől, hogy Isten nagymértékben megáldja-e az embert, minden mély és erős megpróbáltatást követően. Az a lángoló vágy, hogy megszabaduljunk minden szentségtelen dolgoktól és Krisztushoz hasonlóvá váljunk bármilyen áron, ritkán merül fel bennünk. Úgy vagyunk vele, hogy belépünk Atyánk örök királyságába, és majd együtt ülünk az asztal körül a bölcsekkel, szentekkel és mártírokkal. Isten kegyelméből talán így lesz. De azért legtöbbünknek éreznünk kell, hogy ez így zavarba ejtően naiv. Valójában a meg nem próbáltak kínos csendjébe burkolózva ülnénk egy asztalnál a megpróbáltatásokban megedződött hősök jelenlétében, akik megvívták küzdelmeiket és győzelmet arattak, bizonyítottak és kiálltak minden próbát."

Egy kábítószer-függőséghez vezető autóbaleset után az életem megállíthatatlanul elindult lefelé. A szüleimtől való lopás, valamint a gáz, az áram és a víz nélkül élés sok szempontból megalázó volt. De amikor már úgy érezzük, hogy nincs lejjebb, az sokszor felér egy Istenhez kiáltással. A józanság iránti vágy reményt ad a jövőre, ilyenkor nem szabad visszazuhannunk a földre.

Miért történik velem? Hogy szabaduljak ki ebből a káoszból?

Alig hittem, hogy Isten valóban meg tud szabadítani ebből a rabságból. Abban a pillanatban, amikor egyszer és mindenkorra felhagytam az életem saját magam által történő irányításával, Ő szelíden belépett az életembe és megmentett. Isten soha nem ad fájdalmat céltalanul az életedbe. Isten királyságában nincsenek véletlenek, minden az Ő teljes ellenőrzése alatt áll és minden az Ő akarata szerint történik.

Nem tegnapról mára jutottál oda, ahol most vagy, és Isten sem fogja helyreállítani a dolgokat egy szempillantás alatt.

2. Folyamatosan dolgozik rajtad
Ha Istent építőmesterként képzeljük el, akkor mi, akiket a saját képére és hasonlatosságára teremtett, állandóan építés alatt állunk. Isten mindig dolgozik rajtunk. Pál ír erről a Filippibeliekhez írt levél 1: 6 versben, amikor azt mondja: "Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára." Hallgassuk ezeket a szavakat reményteljesen. Nem számít, mennyire jó most vagy mennyire szörnyű. Nem számít, mennyire messze érezzük magunkat ettől a fejlesztő munkától, életünk utolsó fejezetét még meg kell írni.

Függetlenül attól, hogy mit tettél, vagy kinek okoztál fájdalmat, Isten megbocsát és megvált. Ez motiváljon minket és vigyen előre abban, hogy soha ne hagyjuk abba az imádságot azokért, akik távol vannak Istentől. Isten kegyelme nagyobb, mint minden bűnünk. Isten továbbra is dolgozik rajtunk, és a legjobb még csak ezután jön: ez a munka Krisztus Jézus napján fejeződik be.

3. Isten soha nem kapkod
Isten az örökkévalóság múltjában kezdte el írni életünk történetét, és folytatja az örökkévalóság jövőjét. Türelmetlenek vagyunk Istennel szemben, azonnali választ és eredményeket akarunk. De ez nem így működik. Nem tegnapról mára jutottál oda, ahol most vagy, és

Isten sem fogja helyreállítani a dolgokat egy szempillantás alatt.

Isten soha nem siettet semmit. Valójában egyetlen alkalommal látjuk sietni őt, a Lukács 15. fejezetében, amikor a tékozló fiú hazatér, és az apa (azaz Isten) odafut a fiú elé, hogy átölelje bűnbánó fiát. Nehéz lenne találni még olyan eseményeket, amikor Isten rohan.

13 év telt el, mire Józsefet a fáraó jobb kezének nevezték ki. Ha akkor engedték volna szabadon a börtönből, amikor a börtönőr megígérte, valószínű, hogy eladták volna egy másik egyiptomi vagy utazó kereskedő számára. József életének teljes történetét ismerve egy világi ember számára megkérdőjelezhető Isten bölcsessége. De nekünk keresztényeknek látnunk kell, hogy Istennek 13 éven át kellett formálnia Józsefet, mire olyan bátor és elfogadó lett, hogy az uralkodó fáraó előtt meg tudott állni.

Isten időzítése mindig a legjobb, az mindig tökéletes. Bizonyos erényeket, mint például a türelem, kitartás és alázat, csak az Úrra várakozással lehet megtanulni. Isten minden nyomást, körülményt és helyzetet felhasznál annak érdekében, hogy téged olyan férfivá vagy nővé alakítson és formáljon, akivé válnod kell. Fegyverül választotta a fájdalmat. A fájdalom sokszor olyan területet tár fel, amelyet kezelni kell.

4. Nem tudod megmenteni magad; Jézus az egyetlen, aki erre képes
Semmilyen akaratbeli képesség, erő, jószándék vagy józanság nem ment meg a bűntől.

Jézus az egyetlen út az üdvösséghez.

Ha elolvasnád a függőséggel kapcsolatos tapasztalataimat, azt gondolhatnád, hogy az életed más, mint az enyém. Lehet, hogy soha nem küzdöttél alkohollal vagy kábítószerrel, te esetleg a pornográfiától, szerencsejátékoktól vagy valami mástól szenvedsz. De valójában mindannyian ugyanabban a bűnproblémában osztozunk, amelyet nem tudunk megoldani a saját jótetteinkkel vagy érdemeinkkel. Mindannyiunknak szüksége van a Megváltóra, hogy megszabadítson minket és egészségessé tegyen.

A függők számára ezt a vágyat az alkohol, a tabletták és a pornográfia függősége próbálja enyhíteni, de bárhová fordulunk, hogy kitöltsük a vágyainkat, azokat egyedül Isten képes kielégíteni.

Ha soha nem adtad át az életed Jézusnak, bátorítalak, hogy tedd meg ezt most. Az öröm, a béke, az elégedettség, amelyet kerestek, csak Őbenne rejlik. Amikor rájössz, hogy nem tudod megmenteni magad, lásd be, hogy Jézus az egyetlen, aki képes erre és új életet fogsz megtapasztalni Krisztusban. Előfordul, hogy nagyon mélyre kell mindehhez kerülnünk, hogy belássuk: az egyetlen hely, ahol békét lelhetünk, az Isten.

5. Isten kegyelme megerősít arra, hogy meghalj önmagadnak
Az egyik leghihetetlenebb dolog Isten kegyelmével kapcsolatban az, hogy felkészít téged és késszé tesz arra, hogy elvégezze benned mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy engedelmes legyél: "mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Filippi 2: 13). Jézus nem ígér könnyű életet csak azért, mert keresztény vagy. Mivel nap mint nap harcban állunk a világgal, hústestünk vágyaival és az ördöggel, nehéz lesz időnként Istennel járni.

Isten azt mondja, hogy támaszkodjunk rá, hogy Ő folytathassa bennünk a megkezdett munkát. Minden nap meg kell halni magunknak, akaratunknak, vágyainknak és kívánságainknak, és Istent kell keresnünk. Isten kegyelme felhatalmaz minket erre. Jézus azt mondta: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem." (Lukács 9:23).

A hosszú távú józanságot nem saját erőből, hanem Isten kegyelméből érjük el. Ahogyan a barátom, Tim emlékeztetett évvel ezelőtt: "A keresztény élet vagy könnyű, vagy lehetetlen. Lehetetlen, ha a saját erődből csinálod. Egyre könnyebbé válik, amikor megengeded, hogy Krisztus benned dolgozzon."

Hasznos tagja vagy Isten Királyságának
Számomra minden reggel egy temetés és koronázás. Meghalok önmagamnak és elismerem Jézust életem királyának. Minden józan nap egy újabb lépés az Isten országában a hasznosság felé. Lehet, hogy úgy érzed, már késő az elpazarolt évek miatt, de nem szabad erre gondolni. Ragadd meg Isten kegyelmét most, naponta add át magad és életed Jézusnak, kérd a Szentlélek segítségét és figyeld, ahogy dolgozik rajtad.


EZEKET OLVASTAD MÁR?

Kezeld úgy a stresszt, mint jézus!

A boldog ember

Félelmek a járvány idején, és Isten válaszai


SZÓLJ HOZZÁ!