15 IGEVERS ARRÓL, HOGYAN SZERESSÜNK JÓL |
Mindenkor tartsuk szem előtt a szeretetről szóló bibliai verseket, mely a legnagyobb és legfontosabb üzenetek egyikéről szól: a szeretetről.
Jézus eljött, és megfizette a végső áldozatot a bűneinkért – nem azért, mert megérdemeltük volna, hanem azért, mert élő, lélegző példája volt annak, hogyan szeressünk jól másokat. Szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket. (1János 4:19)
Ha tudjuk, hogyan kell jól szeretni másokat, akkor egy Jézusért lángoló életet élhetünk, mely elsődleges feladatunk ebben a földi életben.
1. "Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban." (1. János 4:17)
2. "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar."
(Prédikátorok könyve 4:9-12)
3. "A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre." (I.Thessalonika 4:9)
4. "De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem az ÚR most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!" (Ruth 1:16-17)
5. "Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért." (János 15:12-13)
6. "Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is."
(Kolossé 3:12-14)
7. "És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból." (I.Korinthus 13:3)
8. "Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást." (I.János 4:9-11)
9. "Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi megbotránkoztató."
(I.János 2:10)
10. "A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni." (I.Korinthus 13:4-8)
11. "Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez." (I.Péter 4:8)
12. "Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be:
'Szeresd felebarátodat, mint magadat.' " (Galata 5:14)
13. "Teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel." (Efézus 4:2)
14. "Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt." (Lukács 6:35)
15. "Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."
(Máté 25:35-40)
Ezt is ajánljuk
Gondolkoztál már azon, hogy mit szerepeljen a sírköveden? |