AZ LMBT TÖRTÉNETÉNEK OKTATÁSA

Egy ősszel hatályba lépő New Jersey állambeli törvény előírja, hogy az állami iskolák tegyék tanrendjük részévé az LMBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) csoport történetét. Az állam számos iskolája már részt vesz az ehhez kapcsolódó kísérleti programban.



Tizenkét iskola - köztük a Hackensack, a Newark és az Asbury Park iskolák – már január hónapban megkezdte az LMBT történetének tanítását az új tanterv kísérleti programjának részeként.

A Phil Murphy demokratikus kormányzó által tavaly aláírt új törvény előírja, hogy az állami iskolák tanítsák a hallgatókat a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek és a fogyatékkal élő személyek politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről és az ahhoz való hozzájárulásuk mértékéről.

A rendelkezés az összes középiskolára irányadó a 2020–21-es tanévtől kezdve.

Az LMBT csoportok támogatták az új törvényt, amely New Jersey államot Kaliforniát követően a második állammá tette a homoszexuális történelem tanításának listáján. (Illinois nemrégiben lett a harmadik.)

Egy ősszel hatályba lépő New Jersey állambeli törvény előírja, hogy az állami iskolák tegyék tanrendjük részévé az LMBT csoport történetét.

"Azt akarjuk, hogy az ezzel érintett hallgatók is lássák, hogy velük is foglalkoznak." - mondta Ashley Chiappano, az Egyenlő Jogok Biztosításáért Szervezet Biztonságos Iskolai és Közösségi Oktatásért felelős menedzsere. "Biztosítani akarjuk, hogy a diákok pontos, megfelelő és történelmileg releváns információkat kapjanak a közösségről és az őket megillető jogokról."

"A törvény célja, hogy az LMBT története több tantárgy kapcsán is megjelenjen és azokba beágyazódva kerüljön oktatásra. Az órákon például szó esik majd a holokauszt homoszexuális áldozatairól és az el nem fogadott, 'átalakító terápiába' kényszerített fiú emlékiratáról is beszélgetéseket fogunk folytatni." - számolt be egy oktató.

A keresztény és a konzervatív társadalmi csoportok azonban azt mondják, hogy az új törvény eltiporja a szülői jogokat. New Jersey családpolitikai szövetsége petíciót indított, amelyben felszólította a kormányzót és a törvényhozót, hogy tegyék lehetővé a szülőknek, hogy dönthessenek arról, hogy gyermekeiket kihagyják a tanmenet ezen részéből.

"A szülők kész tények elé lettek állítva azzal, hogy ezeknek a változásoknak a hatálya az iskolában minden tantárgyra vonatkozik, és nem tudják gyermekeiket kivonni ebből a megkérdőjelezhető oktatásból." - mondja a Szülői Jogvédő Civil Szervezet a honlapján. "Ez az utasítás sok szempontból aláássa mindazt a bibliai tanítást, amit a szülők otthon gyermekeiknek tanítanak."


EZEKET OLVASTAD MÁR?

Noé bárkájának élethű mása

Yupik nyelven a biblia

Keresztényként a közösségi médiában


SZÓLJ HOZZÁ!