HADD MUTASSAM BE NEKED JÉZUST!

"Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot." (János evangéliuma 15:26)



A Szentlélek kiváló szakértője annak, hogyan mutassa be az embereknek Jézust, és amint a folyamat halad előre, mind többet tud feltárni nekünk a Megváltó csodálatos lényéből. Minél inkább megismerjük Öt, a Léleknek annál több a lehetősége, hogy bemutassa számunkra Krisztus jellemvonásait, amelyek a barátság újabb és újabb szintjeire visznek bennünket, és szeretetünk egyre lángolóbb lesz iránta. Colin, akinek hite valós tapasztalatokra épül, személyes barátjaként és együttérző Üdvözítőjeként ismeri meg Istent a történetekből az erre összpontosító Biblia-tanulmányozás során és mindennapi életének aktuális eseményei alapján. Annette, a tevékeny kísérletező aközben alakítja ki barátságát az Úrral, hogy segít másoknak, akiknek támogatásra és lelki növekedésre van szükségük.

Arthur mindent elméleti oldalról közelít meg, ezért a Szentlélek az Ige mély tanulmányozása által mutatja be neki a Messiást, és alakítja ki kapcsolatukat. Ebbe beletartozhat az induktív Biblia-tanulmányozás, a prédikációk, a szemináriumok végighallgatása és a rendszerezett kutatás. Rita, az elmélkedő megfigyelő lassan alakítja ki Jézussal a kapcsolatát, miközben csendben elmélkedik mindazon, amit a kis csoportban, a prédikációkat hallgatva vagy a keresztény életről szóló könyveket olvasva tanult. Talán előfordult már veled, hogy valaki olyan módszerrel próbált mély kapcsolatra vezetni Krisztussal, ami egyáltalán nem volt vonzó számodra, és engedted, hogy ez elfordítson Megváltódtól. Kérlek, emlékezz arra, hogy a Szentlélek nem követ el ilyen hibát, hanem úgy dolgozik, ami a lehető legjobban illik hozzád!

Imádság a mai napra
"Szentlélek, kérlek, fess bennem ma tiszta, ragyogó képet Jézusról!"


SEGÍTSD KÜLDETÉSÜNKET!


SZÓLJ HOZZÁ!