| RAYE POPÉNEKESNŐ SZERINT CSAK ISTEN AD VALÓDI BÉKÉT |
Raye, a londoni születésű dance-pop sztár, akit olyan slágerek tettek ismertté, mint a 'Where is my husband?' és az 'Ice Cream Man', elmondta, hogy egyre kevesebb időt tölt a közösségi médiában, és egyre többet egy bibliaolvasó alkalmazással. A 28 éves énekes-dalszerző, aki jelenleg második albumával, a ’This Music May Contain Hope’-pal turnézik, keresztény hitének is tulajdonítja, hogy meg tud birkózni a hírnév kihívásaival.
Raye, polgári nevén Rachel Keen egy pünkösdi gyülekezet kórusában nőtt fel. Édesapja, aki a gyülekezet zenei vezetője volt, megtanította neki a dicsőítő dalok kíséretét az istentiszteletek után. 2014 és 2021 között Raye egy olyan lemezszerződéshez volt kötve, amelynek eredményeként egyetlen albuma sem jelent meg. Bevallása szerint a stressz miatt drogokhoz és alkoholhoz nyúlt. Sokáig nagyon mélyen volt, de az Úr megragadta őt és kimenekítette a mélységből és azóta is csodálatos módon munkálkodik az életében.
Az R&B, jazz és soul elemeit ötvöző művész 2023-ban adta ki debütáló albumát, a ’My 21st Century Blues’-t. Azóta a reflektorfény rendkívül intenzívvé vált körülötte - olyannyira, hogy most visszavonul a közösségi médiától, és inkább Isten Igéjében keresi a válaszokat.
Raye, akinek közel ötmillió követője van az Instagramon, elmondta, hogy ma már kevesebb időt tölt a bejegyzések és hírfolyamok görgetésével. Sokkal hasznosabbnak találja, ha az Úrral tölti az idejét.
"Amióta lekapcsolódtam az internetről, sokkal jobb lett az életem. A tudatlanság áldás." - magyarázta. Az énekes-dalszerző, akit a Z generáció különösen kedvel színházias koncertjei és őszinte dalszövegei miatt, azt mondta, hosszú időbe telt megtanulnia, hogyan óvja a magánéletét és mentális egészségét.
"Az agyam egyszerűen nem tud megbirkózni azzal, ha rossz benyomást keltek. Egyszerűen nem bírom kezelni" – mondta Raye.
A független előadó arra is törekszik, hogy nagyobb egyensúlyt teremtsen az életében. "Az elmúlt két évben a lehető legkeményebben hajtottam magam. Olyan korban élünk, amikor könnyen azt érezheted, hogy ha megállsz, senkit sem fogsz többé érdekelni, vagy mindennek vége lesz. Milyen nagy áldás, hogy az Úrral nem így kell élnünk. Ő mindig és mindenkor szeret bennünket! Nincsenek elvárások és nincs nyomás! Ilyen az igazi szeretet, amire csak Ő képes."
Az év elején Raye elnyerte első Grammy-díját, valamint a Harry Belafonte Best Song for Social Change Awardot az ’Ice Cream Man’ című kislemezéért. Ebben a dalban Raye arról énekel, hogyan talált erőt abban, hogy túlélője lett egy szexuális erőszaknak. Az ’Escapism’ című dala pedig a szakítás utáni egészségtelen megküzdési módokról szól, beleértve az alkalmi szexuális kapcsolatokat is.
Két évvel ezelőtt, miután rekordot jelentő hét Brit Awards-jelölést kapott, Raye a hit és a megbocsátás erejéről beszélt. "Ha nem találtam volna rá újra a hitre, lehet, hogy ma már nem is lennék itt. Rengeteg démon próbál beléd kapaszkodni és lehúzni… ezért nagyon hálás vagyok ezért a hitért. Az Úr kirántott egy nagyon sötét időszakból és nem hagyott magamra. Kiáltsunk bátran Hozzá, mert Ő nem hagy el. Töltsünk Vele minél több időt, mert az többet ér mindennél!"
Ezt is ajánljuk
|
Az American Idol győztese Az American Idol 24. évadának döntője szinte istentiszteletté változott, miután az új győztes, a 25 éves Hannah Harper, a győzelem pillanatában bátran megvallotta keresztény hitét.. |

