NE HAZUDJ A SZENTLÉLEKNEK!

"Mondta pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szentlelket, és a mezőnek árából félre tégy?" (Apostolok cselekedetei 5:3)



Luis Palau evangelizátor mondja el annak a nagy tiszteletnek örvendő milliomosnak a történetét, aki felállt egy ebéd alkalmával, és így szólt a jelenlévőkhöz: "Én mindent az Úrnak köszönhetek. Fiatal koromban felhívást intéztek hozzám, hogy adjam át mindenemet neki. Mivel fiatal voltam és szegény, szíves-örömest megtettem. Nem volt sok pénzem, de kitettem az asztalra minden egyéb vagyontárgyammal együtt, és így szóltam: "Krisztus, mindent visszaadok neked! Isten ezután kezdte áldását adni rám, és ma tehetős ember vagyok. Ekkor egy hang hallatszott a terem hátsó részéből: 'Én most arra hívlak, tedd ezt meg még egyszer!' " Luis Palau így vonja le a következtetést: "Gondolkodtál már azon, hogy a teljes átadásra való felhívásra miért inkább a fiatalok válaszolnak pozitívan? Mert alig van még mit felajánlaniuk: van három pólójuk, két farmerjük és az édesapjuk autójának a kulcsa. A negyvenes éveikben azonban sokaknak már van háza, két autója és tengerparti nyaralója. Ez már így egészen más történet!

Anániásról és Szafiráról nem tudhatjuk, mennyi idősek voltak, vagy mekkora vagyonnal rendelkeztek, de amikor felajánlották, hogy átadják mindenüket, s később mégis egy részt ajánlottak fel csupán az Úr művére, akkor nem csak hittestvéreiket csapták be, de - ahogy Péter mondta - a Szentléleknek is hazudtak. A legsúlyosabb érvet akkor kapta ez a csaló házaspár, amikor az apostol emlékeztette őket, hogy a Szentlélek valójában Isten, éppen úgy, mint az Atya és a Fiú. Tehát Istennek hazudtak. Nem Ő várta el tőlük, hogy odaadják eladott földjük teljes árát, ez az ő saját döntésük volt. Csaló magatartásuk azonban világossá tette, hogy szívükben nagyon messze álltak attól, hogy teljesen őszinték legyenek a mennyel és az emberekkel szemben. Velünk is előfordulhat, hogy becsapjuk magunkat és másokat is, de a Mindenhatót semmi esetre sem verhetjük át.

Imádság a mai napra
"Atyám, arra kérlek téged, segíts imádságos szívvel átgondolnom és hűségesen teljesítenem a neked tett fogadalmaimat!"


SZÓLJ HOZZÁ!