ENGEDELMESSÉG ÉS SZENTLÉLEK

"Mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől és a Szentlélek is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek." (Apostolok cselekedetei 5:32)



Azért engedelmeskedünk, hogy megkapjuk a Szentlelket, vagy azért kapjuk a Szentlelket, hogy engedelmeskedhessünk? Legnagyobb megdöbbenésemre néhány évvel ezelőtt rájöttem, hogy ez az egyik igevers a Szentlélekkel kapcsolatosan azok közül, amit félremagyaráztam. Kevin Wilfley segített megértenem a lényeget. "A szó, amit itt úgy fordítanak, hogy 'enged', nem ugyanaz, mint ami Efézus 6:1-ben szerepel: 'Ti, gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz.' (Efézusbeliekhez írt levél 6:1) Az a kifejezés, amit Péter használ az Apostolok cselekedetei 5:32-ben, inkább azt jelenti, hogy készségesen engedünk egy nálunk feljebbvalónak, úgy, mint egy jó barátnak."

Nemrégiben egy prédikátor megosztotta jó barátjával a dilemmáját: "Meggyőződtem arról, hogy győznöm kell jellemem egyik gyengeségén, ami az idők során alakult ki, de nem tudom biztosra, akarok-e egyáltalán valamit is kezdeni vele." A Szentlélek segített lelkész barátjának, hogy remek választ adjon erre: "Csak mondd meg az Úrnak, hogy szívesen engeded, hogy készségessé tegyen! Ha megteszed ezt a nagyon nehéz lépést, a Szentlélek már segít meglépni a többit! Igen, biztos lehetsz abban, hogy a Lélek mindig segítségére siet annak, aki hajlandó a készséges cselekvésre!

Imádság a mai napra
"Atyám, segíts mindig tudatosítani magamban, hogy a Te akaratodból élek ma, és mindezt a Szentlélek teszi lehetővé!"