| EGYHÁZ, ELFELEJTETTÜK AZ ELHÍVÁSUNKAT! |
Körülbelül huszonnégy évvel ezelőtt elmentem egy olyan útra, amely megváltoztatta az életemet. Ez több volt, mint egy egyszerű utazás, ez egy missziós út volt, amely során hat hónapig éltem a tengerentúlon és azt tanultam, hogyan lehetek jobb tanítványa Krisztusnak. Olyan misszionárius iskolába jártam, ahol tudták, hogy mielőtt másokat Jézus szeretetére vezethetnénk, először magunknak kell gyógyulást találnunk.
Ez egy csodálatos élmény volt, amit mindig is nagy becsben fogok tartani. Emlékszem, hogy az iskola végén (ha úgy tetszik, a diplomaosztón) az osztálytársaim többsége eldöntötte, hogy Isten melyik elérhetetlen népcsoporthoz vezeti őket szolgálni. Számomra azonban egyáltalán nem ez volt a vezetése. Emlékszem, hogy akkoriban emberi értelemben úgy éreztem, hogy követnem kellene misszionárius barátaimat a harmadik világbeli országokba, hogy Istent szolgáljam, de a probléma az volt, hogy az Úr nem ezt tartogatta számomra.
Megértettem, hogy engem a hazai missziós mezőkre vezet, az Egyesült Államokba. Nem az volt az elhívásom, hogy olyan törzseknek hirdessem Krisztust, akik még sosem hallottak a kereszténységről. Az én hivatásom az volt, hogy olyan embereket, akik egész életükben csak a vallásról hallottak, elvezessem a Jézussal való valódi kapcsolatból fakadó gyógyuláshoz és szeretethez. Mindig is a szívemben hordoztam ezt az elhívást. Az évek során rengeteg kudarc ért, de legbelül mindig is ez volt az életcélom. Bár feleség, anya és ápolónő vagyok, de mindenekelőtt a Király gyermeke. Az a célom, hogy testvéreimnek minden egyes nap megmutassam azt a szabadságot, amit Őbenne találtam meg.
Egyház, elfelejtettük az elhívásunkat!
Emlékeztek arra, hogy Jézus azt mondta tanítványainak, hogy az emberek tudni fogják, hogy az Övé vagyunk? "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." (János 13:35) Hogyan lehetünk részesei a Nagy Missziónak? Hogyan vezethetjük az elveszetteket Jézushoz?
Szeretnék egy feladatot adni neked. A Facebook beállításainál találsz egy "Tevékenységi napló" funkciót. Ha keresztény vagy, arra bátorítanálak, hogy nézd meg a tevékenységi naplódat. Nézz meg mindent, amit az elmúlt néhány hónapban posztoltál. Nézd meg az összes hozzászólást, amit mások posztjaihoz fűztél. Szeretném, ha megnéznéd ezt a tevékenységet, és feltennél magadnak néhány kérdést. Lássuk átmész-e a "missziós szűrőn"?
1. Vajon a hozzászólásaim bemutatják Jézust az elveszetteknek?
Nem azt kérdezem, hogy a megjegyzéseid önmagukban bibliaiak-e. Remélem, hogy mindannyian olvassuk a Szentírást, és ismerjük az Ige igazságát. Azt sem kérdezem, hogy a szavaid segítettek-e megnyerni egy teológiai vitát vagy vitát egy másik hívővel, aki nem ért veled egyet. Azt kérdezem, hogy a szavaid hogyan képviselik Krisztust azok számára, akik nem ismerik Őt. Gondolom, az utóbbi időben mindannyiunk által kimondott szavak miatt az elveszettek vakargatják a fejüket, és azt kérdezik: "Miért akarnék én is részese lenni ennek a cirkusznak?"
2. Vajon a szavaim ahhoz a gyógyuláshoz vonzzák a fájdalomban szenvedőket,
amit csak Krisztusban találhatnak meg?
Az igazság az, hogy minden emberi szív valami többre vágyik. Jobb munkára, sikeres párkapcsolatra; többre törekszünk, mert önmagunkban üresek vagyunk. Ez mindenkire igaz! A Mennyországra vagyunk teremtve, és ebben a világban soha nem fogjuk megtalálni a teljességet. De megtalálhatjuk a tökéletes szeretetet, amely betölti a szomjazó szívünket. Ha egyszer megtaláljuk, célunknak kell lennie, hogy mindenkinek elmondjuk, akivel találkozunk. Tudod, hogyan lehet a legjobban elmondani Jézus evangéliumát? Azt mondta, arról fognak megismerni minket, hogy mennyire szeretjük egymást. A legjobb tanúságtételünk a világ felé az, ahogy minden nap élünk és szeretünk.
3. A szavaim és a tetteim arra késztetik az embereket, hogy megtalálják ők is azt, amit én találtam?
Boldog valaki abban a világban, amiben most élünk? A politikai környezet feszültséggel teli, mondhatni borzalmas. A polgári zavargások szörnyűek. Az elmúlt év kimerítő volt! De Istenben… Istenben nyugalmat találok. Ez a szavaimban is látszik?
Istenben békét lelek, szabad vagyok a félelemtől, és ami a legfontosabb, örök látást adott nekem, amely túlmutat a szememmel látható világon. Imádkozom, hogy a szavaim is azt mutassák, hogy nem görcsölök az "apróságokon". És képzeld! Az örökkévalósághoz képest minden apróság. (Többek között) a politikai pártomat sok mindennel együtt nem vihetem a mennybe, de a szomszédaimat igen. A munkatársaimat is elvihetem. Sőt elvihetem az ellenségeimet! Igen, még őket is. Úgy tűnik, hogy egy olyan egyházzá váltunk, amelyet túlzottan foglalkoztatnak e világ dolgai.
Ha minden élet (valóban) számít, miért hagyjuk figyelmen kívül azoknak az örök életét, akikkel nem értünk egyet, akik például másképp szavaznak, mint mi, vagy akik más politikát támogatnak? Valamiért meggyőztük magunkat arról, hogy úgy segíthetünk Istennek megnyerni ezt a háborút, hogy eltaszítjuk az embereket. Neki nincs szüksége a segítségünkre ahhoz, hogy megnyerjen egy háborút, de a mi segítségünket kéri abban, hogy lelkeket nyerjünk meg számára. Összezavarodtunk, és azt gondoljuk, hogy Istent úgy tudjuk a legjobban szolgálni, ha e világi (politikai) eszméket erőltetünk, ha a személyes jogainkért harcolunk (mások jogainak semmibe vételével), és ha "Én kontra Ők" mentalitást alakítunk ki. Kitől származott ez az ötlet?
Soha nem fogsz segíteni az elveszetteknek, hogy megtalálják Jézust, ha olyan szavakat vagy kifejezéseket használsz, mint "a gonosz bal vagy jobb oldal". Úgy értem, komolyan, gondolkodjatok el ezen. Mikor "nyertél" már meg valakit egy vitában azzal, hogy azt mondtad, hogy "te tévedsz", "gonosz vagy" vagy illeszd be a kedvenc szlengedet.
Egyház, elfelejtettük az első számú prioritásunkat! Nem rólunk kell, hogy szóljon.
Hanem az elveszettek megmentéséről. Nem arról, hogy melyik oldalnak, pártnak van igaza. Hanem arról, hogy megmutassuk Jézus szeretetét azoknak, akiknek szükségük van rá. És tudod mit? Mindannyiunknak szüksége van Rá. Mindannyiunknak szüksége van Jézus szeretetére. Nem csak az elveszetteket taszítjuk el. A hívőket is eltaszítjuk magunktól. Az egyház téves háborút vív, és ennek a háborúnak az áldozatai szívszorítóak. Nem győzünk a gonosz ellen. Az ördög tulajdonképpen nevet azon, hogy milyen könnyen ráveszi a vallásos egyházat, hogy félremagyarázza Jézust a nagyvilágnak. Megszakad a szívem. Ismétlem. A szeretetetekről fogják tudni, hogy az Ő tanítványai vagytok.
Szóval, fogják tudni?
Az én aggodalmam az, hogy az ilyen időkben nekünk, keresztényeknek mérlegelnünk kell a szavainkat. Ha hagyjuk, hogy (többek között) politikai véleményünk felülírja az egymás iránti szeretetünket, akkor rosszul beszélünk. Ez mindannyiunkra vonatkozik. Csak imádkozom, hogy só és világosság legyünk, amely Krisztushoz vezeti az embereket, nem pedig egy (pl. politikai) állásponthoz. Azt tapasztalom, hogy az egész egyház ezt a Nagy Megbízatást felcserélte arra az igényére, hogy igaza legyen. Egyszerűen megszakad a szívem azokért, akik Jézus szeretetét keresik ebben az elveszett világban, de helyette a jelenlegi politikai közeget találják.
