BONO A ZSOLTÁROKAT OLVASSA

A U2 frontembere, Bono megosztotta, hogy mi a legnagyobb dolog, amit az Úrról és magáról tanult A zsoltárok könyvén keresztül.



A U2 énekese, Bono a legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy A zsoltárok könyvének olvasása közben jött rá, Isten valóban figyel rá, viszont mi, emberek nem figyelünk eléggé.

Sem az Úrra, sem az Ő szavára, sem egymásra.

David Tayor, a Pasadenai Teológiai Szeminárium teológusprofesszora egy videósorozatot készített különböző híres emberekkel, akiktől azt kérte, hogy mondjanak egy dolgot, amit A zsoltárok könyvét olvasva Istenről tanultak. "Ő figyel" – mondta Bono.

Amikor az énekest arról kérdezték, hogy ő mit tanult Istenről és magáról A zsoltárok könyvét olvasva, azt válaszolta, "Nem figyelek eléggé." Hozzátette, ami a leginkább "mellbevágó és nehéz" A zsoltárok könyvében leírtak kapcsán, hogy felfoghatatlanul igaz és őszinte.

Bono kihangsúlyozta, mennyire fontos lenne figyelnünk az Úrra és magunkra, valamint bátorította a pásztorokat, hogy "keressék a homokba rajzolt írást", utalva ezzel a János evangéliuma 8. fejezetének 1-11. versére.

A U2 zenéjére hatalmas befolyással volt a Zsoltárok könyve


"Ezt azért is mondom, mert többek között ez az én inspirációm is; hosszabban csendben, és jobban figyelve. E kettő révén írhatunk a homokba, és még többféle írást találhatunk ott" – mondta Bono.

"Sokat gondolkodtam ezen a részen, miért nem tudjuk, illetve nem tudhatjuk, hogy mit írt Jézus ott és akkor a homokba. Rájöttem, azért, mert az az adott pillanat kincse, az adott pillanat ajándéka volt. A mai világban már egyre kevesebb az ilyen gyümölccsel teli pillanat, mert nem figyelünk."

Az énekes azt mondta, meg van győződve arról, hogy a művészet egyfajta "prófécia", amely bemutatja a lélek állapotát, az emberek állapotát, egy város hangulatát és lelkét… Ha bármiről őszintén tudni akarunk, nézzük meg, mit mond az adott személy, terület, hely művészete. Menjünk, és nézzük meg a festményeket, a falfirkákat, hallgassuk meg a zenészek dalait, a rap és a hip-hop dalokat, a züllöttebb környékeken bömbölő zeneszámokat. Néhányuk erős, zavaró, fájdalmas, de őszinte képet mutat. Ez az, amiben valóban megláthatjuk az igazi lelkiállapotot. Bárkiét…

Még ha a művészet olykor szeszélyes is, a lelkipásztoroknak mindig jó tükör, hogy lássák a gyülekezetük lelkiállapotát – jelentette ki Bono. Az énekes egyre többet beszélt az elmúlt időszakban a hitéről. Többször is nyilatkozta, hogy az utóbbi években a U2 zenéjére hatalmas befolyással volt A zsoltárok könyvében leírt teljes igazság.

"Dávid zenész volt, akárcsak én – mondta Bono. – Csodálatos, ahogy az Urat dicsőíti, szívvel, énekkel, tánccal! Nagyon fontos, hogy mindig, mindenkor őszinték legyünk az Úrhoz."

A zsoltárok könyve olyan U2 dalokat inspirált, mint a "Gloria", "With a Shout", "Magnificent" című dal, vagy a legismertebb, a "40" című dal, amelyet A zsoltárok könyvének 40. fejezete ihletett.


Ezt is ajánljuk


Raye popénekesnő szerint csak Isten ad valódi békét

Raye, akinek közel ötmillió követője van az Instagramon, elmondta, hogy ma már kevesebb időt tölt a bejegyzések és hírfolyamok görgetésével. Sokkal hasznosabbnak találja, ha az Úrral tölti az idejét.