AZ ISTENI TERVBEN BÍZÓ BASEBALL JÁTÉKOS

Az Atlanta Braves baseball csapat játékosa, Dansby Swanson mindig is vallotta, hogy Istennek mindig van valami terve az életünkkel. Ezzel az üzenettel bátorította a Világkupa 4. meccsét követően a vele készített tévéinterjú nézőit.

Swanson - aki számtalanszor segítette bravúros győzelemre a csapatát - háláját fejezte ki, amiért játszhatott a világkupa meccseken, azonban rögtön hozzátette, hogy hálás a csapatának, de elsősorban az Úrnak! Elmondta, hogy mindenkor a Mindenhatóban kell bíznunk, mert Ő az, aki győzelemre vezet bennünket és kivezet a sötétségből a világosságba.

"Annyira hálás vagyok, hogy itt lehetek. Tényleg nem tudom elégszer elmondani!" – mondta a az interjú során. "Korábban nem találtam a helyem, nem tudtam mit keresek én itt. De Istennek mindig terve van velünk, az életünkkel! Ha egy dolgot kellene mondanom, amit nagyon megtanultam az az, hogy hinnünk kell ennek a tervnek a tökéletességében, és mindenkor legyünk meggyőződve arról, hogy soha nem fog kudarcot vallani Isten terve. Az erről való meggyőződés, az ebben való töretlen hit az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem."

Dansby Swanson mindig is vallotta, hogy Istennek mindig van valami terve az életünkkel.

Swanson kezdetben az Arizona Diamondbacks csapatnál játszott, mielőtt játékosként elcserélték volna. Ez a lépés nagyon összezavarta, de végül ennek köszönhetően felismerte az Isten tervében való bizalom fontosságát!

Nem ez az első alkalom, hogy Swanson nyíltan beszél a hitéről. Egy nemrégiben adott interjújában a kudarcairól és egy 2017-es időszakról beszélt, amikor nem felelt meg az csapatkapitány és a menedzserei elvárásainak. "Ha minden jól megy, nem változtatsz semmit. A kudarc viszont sok mindenre megtanít!" - mondta. "Abban kell töretlenül hinnünk, hogy Isten időzítése mindig, mindenben tökéletes. Annyi mindent tudnék sorolni, ami azt igazolná, hogy az Ő terve és időzítése a minden! Ezek egyike volt nekem a tavalyi küzdelmem. Rendkívül szomorú és kihívásokkal teli volt az elmúlt évem."

De a kihívások ellenére Swanson azt mondta rendkívül hálás ezekért a próbatételekért, és a leckékért, mert ezeknek köszönhetően sokkal erősebb lett! Swanson keresztény családban nőtt fel, vasárnaponként templomba járt. A hit mindig is része volt az életének. Az évek során azt mondta, a hite csak egyre nőtt, az Úr dicsőséges munkája pedig csodálatos módon látszik az életén.

Avril Lavigne Istenhez kiállt új dalában

A dél-afrikai rögbi kapitány vallomása

Jim Carrey reményteli üzenete