DWAYNE JOHNSON HÁLÁJA KERESZTÉNY BARÁTJA FELÉ

Amikor Dwayne Johnson, ismertebb nevén Rock, az életéről szóló, 'A fiatal Rock' című tévésorozathoz forgatott részeket, megemlékezett egy különleges kapcsolatról az életéből, amelyet egy Brunó Lauer nevű férfival ápolt.



Ez a férfi 15 éves korában fogadta be őt, amikor a színész hajléktalan volt. Brunót meghívták a tévésorozat forgatására, és ott Rock egy terepjárót ajándékozott a férfinak, hogy megköszönje mindazt, amit érte tett.

Dwayne Johnson nehéz és fájdalmas gyermekkora
Fiatal tinédzserként Rock Hawaii-on élt édesanyjával. Kemény idők voltak, az anyja végül nem tudta fizetni a számlákat. A főbérlő végül őt és Rockot is kitette az utcára. Édesanyja mindent elkövetett, hogy legalább Dwayne-ről gondoskodjon valaki, ezért úgy döntött, hogy a fiút Tennesse-be költözteti az apjához.

Az akkor 15 éves fiú azonban, amikor kiszállt a gépből, apját nem találta sehol. Volt ott azonban egy másik férfi, aki kisegítette és felvette. A férfi azt mondta Dwayne-nek, hogy egy barátjánál, Brunónál maradhat egy darabig, akivel soha nem találkozott. És bizony, ez a Brunó, aki a Mississippi állambeli Wallsban élt, befogadta őt, mert tudta, hogy máskülönben végérvényesen hajléktalanná válna és elkallódna.

"Befogadta ezt a punk gyereket, és életre szóló barátok lettünk." - mesélte Rock.

Ennek az embernek az önzetlenségét és gondoskodását Rock sokféleképpen látta és érzékelte. Például Brunó odaadta Dwayne-nek az utolsó 40 dollárját, hogy segítsen neki megvenni élete első autóját. Brunó évekkel később is otthont biztosított Rocknak, mielőtt a Rock WWE birkózóvá vált volna és még mindig a megélhetésért küzdött.

Brunó végig támogatta Dwayne-t fiatal korában, amit a színész szeretett volna megköszönni neki.


Brunó végig támogatta Dwayne-t fiatal korában, amit a színész szeretett volna megköszönni neki; így egy teherautót vett Brunónak, hogy megköszönje mindazt, amit érte tett. Dwayne Johnson meghívta Brunót a 'Fiatal Rock' forgatására, mivel a tévésorozat bemutatja néhány 'őrült időszakát' Brunóval Mississippiben. Úgy tűnt, ez a tökéletes alkalom, hogy kifejezze háláját. Amikor Brunó megérkezett, elmesélték, hogyan találkoztak, és felidézték az együttélést. Interjújuk során egyszer csak egy vadonatúj Ford autó hajtott be mögöttük.

És akkor Dwayne elkezdte a beszédet
"Nem tudom elégszer megköszönni neked, hogy amikor 15 éves voltam, és lehetőséged lett volna azt mondani: nem ismerem ezt a gyereket, nem akarom, hogy velem éljen, te mégis befogadtál. Rengeteget jelent számomra, hogy ezt tetted, mert valójában ez segített megváltoztatni az életem menetét. Szeretlek, és nagyra értékelem. Köszönöm, hogy segítettél megvenni az első autómat… és most lehetőségem azt mondani: 'itt a te új autód!' " Brunó könnyekig meghatódott. "Annyira szeretlek! Enélkül is!" - mondta Brunó, amikor a Rock átadta neki a terepjárót. "Soha senki nem csinált még ilyet értem!" - mondta a férfi. "Köszönöm Úr Jézus, hogy az életembe hoztad ezt a fiút!" - imádkozott Brunó válaszul. "Örülök, hogy eljöttem hozzád, már önmagában ez is nagy ajándék volt!" - folytatta.

Amit Brunó Rockért tett, az óriási dolog volt. Az árvák és az özvegyek befogadása olyasvalami, amire Isten hív bennünket. Függetlenül attól, hogy képes vagy-e valakit befogadni vagy sem, próbáld meg felismerni, hogy hogyan tudna téged használni Isten ezen a területen is.