VALÓSÍTSD MEG AZT AZ ÉNED, AKINEK ISTEN TEREMTETT!

A Toyota 'Super Bowl 55' reklámja, melyben a paralimpikon úszó, Jessica Long is szerepel, mindenki számára inspiráló és mélyen megindító lehet. A reklám egy rendkívül erős üzenetet közvetít: azt, hogy a külsőségeink és fogyatékosságaink nem befolyásolják értékünket.



Az Oroszországból származó 28 éves nő fogyatékossággal született, melynek következtében térd alatt mindkét lábát amputálni kellett. Vérszerinti édesanyja nem tudott róla gondoskodni, így árvaházba került. Steve és Beth Long-ot, az örökbefogadó szülőket bár szembesítették a rájuk váró nehézségekkel, ők így is magukhoz vették a gyermeket.

A reklámban végigkísérhetjük, amint Long megússza eddigi élete mérföldköveit, onnantól kezdve, hogy megtanult mankóval járni, odáig míg fiatalkorában versenyúszó nem lett.

Long 10 éves korában csatlakozott akkori úszóegyletéhez, ahova folyton visszavágyott, hiszen az ottani lányok sokkal inkább barátnak tekintették, mintsem pusztán egy fogyatékkal élő embernek. "Nem úgy tűnt, mint akiket érdekel a tény, hogy nincs lábam", mondta, s hozzátette: "Úgy hiszem, ha másként bántak volna velem, ma nem lennék világklasszis úszó."

Long, aki egy mélyen hívő keresztény családban nevelkedett, tudta, hogy ha elismert úszó akar lenni, ahhoz kitartás és állhatatosság kell, amit, mint mondja, mind Istentől kapott.

"Életem minden megpróbáltatásán az Istentől kapott eltökéltségem
segítségével jutottam keresztül."

A Toyota reklámja, melyben a paralimpikon úszó, Jessica Long is szerepel, mindenki számára inspiráló és mélyen megindító lehet


Reméli, hogy történetével inspirálhat másokat
Long tagja a 'Harcolj az Apátlanokért' mozgalomnak, melyet keresztény atléták vezetnek azzal a céllal, hogy árvákat és fogyatékossággal élőket támogassanak. "Bár az élet nehéz, és nem minden nap könnyű, de fontos, hogy célokat állítsunk magunk elé, és hogy rájöjjünk, hogy a megfelelő hozzáállással bármit elérhetünk", mondja Long, és hozzátette, "Higgy magadban! Hidd el, hogy képes vagy a lehetetlenre, és hogy Istennek mindenki számára személyes terve van. Szeretném, hogy mindenki merje felvállalni azt, akinek Isten teremtette. És hogy teljes lényed szeresd, a hibáiddal együtt."

Long elmondása szerint az egyperces Toyota reklám bár életét megérintően tükrözi vissza, de nem hitte volna, hogy egyszer egy Super Bowl reklámban fog feltűnni. "Ez egy igen érzékeny pont", mondja Long, "Olyan egyszerű és természetes. Az, ahogy a Toyota színre vitte mindezt, olyan érzelmeket hoz ki, melyekről már el is feledkeztem. Nem azért kezdtem sportolni, hogy majd aranyérmet szerezzek, vagy egy Super Bowl reklámban szerepeljek. Azért kezdtem ezt a sportot, mert nagyon szeretem a vizet. Ez volt az a hely, ahol kezdettől fogva igazán szabadnak éreztem magam."

Egy Instagram posztban Long megköszönte a Toyotának, hogy megosztotta történetét a világgal, és köszönetet mondott szüleinek hűségükért. "Nincs szó amely leírná, hogy mindez milyen sokat jelent számomra. Történetem ilyen módon történő bemutatásától libabőrös lettem. Köszönet a Toyotának, hogy életem történetét megelevenítették. Köszönöm a szüleimnek, hogy örökbe fogadtak és hogy a legjobb életet adták nekem."