EGY KIRÁLYNŐ, AKI JÉZUSRÓL BESZÉLT

II. Erzsébet királynő halála őszinte gyászt és tiszteletet hozott, nem csak az Egyesült Királyság népéből, és a világ vezetőiből, hanem a hétköznapi ember szívéből szintén. Az a nő, aki a személyes melegséget a méltósággal és az önmegtartóztatás manapság egyre ritkább és rendkívül értékes tulajdonságával ötvözte, jelleme állhatatos és kedves volt.

A néhai királynőnek adott méltó tiszteletadás során nem szabad elfelejteni Krisztusba vetett hitét sem. A 2000 évi karácsonyi adásában például ezt mondta Jézusról: "A harmincas éveinek elején letartóztatták, megkínozták és keresztre feszítették két bűnözővel együtt. Halála lehetett volna a történet vége, de aztán jött a feltámadás és vele együtt a keresztény hit alapja."

A királynő egészen világosan kijelentette, hogy hisz Jézus feltámadásában.
Ez bátor volt, megindító és nemes.

A 2011-es karácsonyi üzenetében II. Erzsébet ismét meglehetősen közvetlen volt: "Bár képesek vagyunk nagymértékű kedvességre, a történelem arra tanít bennünket, hogy néha meg kell mentenünk magunkat – meggondolatlanságunktól vagy kapzsiságunktól. Isten egy egyedülálló személyt küldött a világba – se nem filozófust, se nem tábornokot, bár fontosak ők is, hanem egy Megváltót, akinek ereje van megbocsátani... Imádkozom, hogy ezen a karácsonyi napon mindannyian helyet találjunk életünkben az angyalok üzenetének és Isten szeretetének, Krisztus, a mi Urunk által."

A királynő egészen világosan kijelentette, hogy hisz Jézus feltámadásában.

Első húsvéti üzenetében, amelyet 2020-ban, a koronavírus-járvány tetőpontján mondott el, a királynő arra biztatta a briteket, hogy emlékezzenek arra, miről is szól valójában az ünnep. "A feltámadt Krisztus felfedezése az első húsvét napján új reményt és új célt adott követőinek, és mindannyian megnyugodhatunk ebben."

Anglia Egyházának egyik vezető klerikusa, York érseke ezt mondta Erzsébet előtt tisztelegve: "A királynő nem volt szégyenlős a hitéről, valamint a Jézus Krisztusban talált reményről és erejéről beszélni. Isten örömhírének középpontjában az áll, hogy fia, Jézus halála és feltámadása által az új és örök élet ígérete mindannyiunk számára felajánlásra kerül." Stephen Cottrell érsek így folytatta: "Ez a hit, ez a remény tartotta fenn királynőnket, és miközben örül ennek az ígéretnek a beteljesülésének, mi is vigasztalást és reményt meríthetünk belőle."

A királynő néha egészen közvetlenül utalt saját, Istennel való személyes kapcsolatára. Például egy alkalommal azt mondta, hogy "Nagyon hálás vagyok Istennek az Ő állhatatos szeretetéért. Valóban láttam az Ő hűségét."

Will Smith keresztény nagymamája

Az aranyérmes olimpikon győzelme az Úrral

Az NFL-sztár Istennek adja az elismerést


#nicelifehu A néhai királynőnek adott méltó tiszteletadás során nem szabad elfelejteni Krisztusba vetett hitét sem. A...

Közzétette: Nicelife2022. szeptember 13., kedd