LIAM NEESON ÉS A NÉMASÁG

Liam Neeson színész nemrégiben az Istenben való hitéről beszélt, és arról, hogy milyen hatással volt a hitére a "Silence" című filmbéli szerepe.



A "Silence" (Némaság) két, 17. századi jezsuita papról szól, akik elutaznak Japánba, hogy megtalálják az egyik eltűnt társukat, Ferreirat, akit Neeson alakít. Neeson's karaktere a végén megtagadja a hitét, miután a japánok megkínozzák, de Neeson azt mondja, hogy a karakter továbbra is "hitte, hogy Krisztus dolgozni fog rajta keresztül, és ez segítette őt abban, hogy megtanulja a nyelvet és szolgáljon az embereknek olyan módon, ami hasznukra válhatott."

"Úgy hiszem, Ferreira eszméje Istenről végül is a szeretet volt, de ezt én gondolom így", folytatta Neeson. "Isten szeretet, a szeretet Isten. Személyes megtapasztalásaim voltak Isten szeretetével kapcsolatban, szépek és nyugtatóak, mindaz, amiról a Zsoltárok beszél." - mondta egy interjúban.

Végső soron igaza van. Sok esetben nem látjuk meg a fától az erdőt, mi keresztények. Hiszen Isten a szeretet. S mi sokszor ismerjük a vallási ruituálékat, szokásokat -felekezettől függetlenül-, de elfelejtünk szeretni, őszintén szolgálni az emberek felé, és Isten parancsolatait az iránta való szeretetből megtartani. A film eléggé elgondolkodtató lehet számunkra, hiszen e történelmi film az Isten hallgatásával kapcsolatban vethet fel kérdéseket. Igazi választ nem kapnk a filmben, azt nekünk kell megtalálnunk. Megosztó film.

Andrew Garfield alakította az egyik papot (A fegyvertelen katona főszereplője), akik keresték Ferreirat, és ő is megosztotta azt, hogy a szerepe milyen hatással volt a hitére. "Ami valóban könnyű volt, az az, hogy megszeretni ezt a személyt, megszeretni Jézus Krisztust. Ez volt a legmeglepőbb dolog," - mondta Garfield. "Isten! Ez volt a legjelentősebb dolog - szerelmes lenni, és milyen könnyű szerelembe esni Jézus Krisztussal."


Ezt is ajánljuk


Raye popénekesnő szerint csak Isten ad valódi békét

Raye, akinek közel ötmillió követője van az Instagramon, elmondta, hogy ma már kevesebb időt tölt a bejegyzések és hírfolyamok görgetésével. Sokkal hasznosabbnak találja, ha az Úrral tölti az idejét.