ISTEN JELENLÉTE A SUPER BOWL DÖNTŐN

A Kansas City Chiefs rúgója, Harrison Butker Istennek ad minden dicsőséget, miután megszerezte a győztes mezőnygólt, amellyel csapata 38-35-re nyert a Philadelphia Eagles ellen a Super Bowl LVII. döntőjében, egy fordulatos meccsen.



Butker a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy milyen érzés volt a játékosokkal a pályán lenni. "Könnyű dolgom volt. A támadósor nagyszerűen blokkolt, remek csapatmunka volt, minden a helyére került és átment a labda. Minden dicsőség Istené, aki velünk volt a pályán! Ilyen tökéletes helyzeteket csak Ő tud adni!"

Butker megosztotta a hit és az ima fontosságát az életében.

A sztárjátékos elmondta mekkora áldás, hogy négy éven belül harmadszor is részt vehetett a Super Bowlon, majd hozzátette, hogy az élete akkor vett igazán jó irányt, amikor eltökélte, hogy Istent az első helyre teszi és minden más csak utána jöhet.

"Ha nem hinnék Istenben, tudom, hogy nem tarthatnék ott, ahol most vagyok"


"Ez a legfontosabb!" – mondta keresztény hitéről, és hozzátette: tudja, hogy hitét nehéz a sportéletben nyíltan vállalni és gyakorolni, de az Úrral semmi sem lehetetlen, az Ő kegyelme utat készít és mutat a legnehezebb és legkilátástalanabb helyzetekben is! "Ha nem hinnék Istenben, tudom, hogy nem tarthatnék ott, ahol most vagyok: nem az az apa lennék és nem az a férj, aki vagyok, sőt még az a sportoló sem lehetnék! Ez az alapja mindennek, ez ad erőt ahhoz, hogy megharcoljam a hitnek szép és nemes harcát. Isten nélkül sehol sem tartanék! Tudom, hogy Isten gyermeke vagyok!"

Nick Bolton, a Chiefs egyik szintén hitben járó játékosa a meccs után elmesélte azt az álmát, amelyet a Super Bowl döntőt megelőző néhány éjszaka álmodott: ez a vízió a meccs során valóra vált, amikor volt egy fantasztikus labdaszerzése és 36 yardot tudott megtenni a touchdownig. A szakértők szerint ez volt a döntő egyik legemlékezetesebb pillanata!

"Két éjszakán keresztül arról álmodtam, hogy gólt szerzek a Super Bowlon!" – mondta Bolton a meccs után. "Felfoghatatlan, hogy ez megtörtént. Csak hálát adhatok Istennek, a családomnak, a csapattársaimnak és az edzőimnek, valamint követőimnek és a Chiefs Kingdomnak. Az biztos, hogy mindannyian szerepet játszottak ebben a győzelemben. De a legnagyobb dicsőség és hála az Úré, amiért egyáltalán pályára léphettem az Ő kegyelméből!"