FELHŐK KÖZÖTT
(CLOUDS)

A Disney legújabb filmje az életről, a halálról és a boldogságról - avagy igaz történet egy keresztény fiatalról, aki megküzdött a rákkal, és sosem veszített igazán.



"Nem kell holnapig várnod, hogy ma élni kezdj."

A Disney+ legújabb keresztény filmje "Felhők között" (Clouds) címmel meséli el Zach Sobiech igaz történetét a rákkal folytatott súlyos küzdelméről. A tizenhét éves fiatal miután tudomást szerzett halálos betegségéről 2012-ben, úgy döntött, kihasználja a hátralévő időt, ami még maradt neki az életben, hogy ezután minden pillanat számítson. Legjobb barátjával, Sammy Brownnal megalapították közös együttesüket, mellyel az egész világon ismertté váltak.

Zach megírta a rákkal való harcáról szóló első, saját dalát; a "Felhők között" (Clouds) című dal végigsöpört az egész világon, néhány nappal a halála után az iTunes leghallgatottabb dala lett, és azóta több mint 200 millió alkalommal hallgatták és töltötték le.

Zach Sobiech öröksége a "Felhők között" (Clouds) című film mögött rejlő hittel és reménnyel teli történetben él tovább.

A film édesanyja, Laura Sobiech "Szállj egy kicsit feljebb: Isten hogyan válaszolt egy anya jelentéktelennek tűnő imájára jelentőségteljes módon" című könyvén alapszik, mely a következő sorokkal kezdődik: "Oké Uram, magadhoz veheted őt. De ha meg kell halnia, azt szeretném, ha halála valami nagyobb dologért történne. Szeretném, ha valakinek az élete ettől örökre megváltozna." - Így imádkozott Laura Sobiech amikor kiderült, hogy 17 éves fia halálos betegséggel küzd, és kevesebb, mint egy éve van hátra. Ezzel a kétségbeesett imával fiának életét Isten kezébe tette.

Ezen a napon Zach Sobiech egy lett a több millió tinédzser közül, akiknek meg kell küzdeniük a rákkal. Amikor az édesanyja megkérte fiát, hogy írjon egy búcsúlevelet a családjának és a barátainak, Zach úgy döntött, hogy levél helyett dalokat ír. Ezek közül az egyik a "Felhők között" (Clouds), mely milliók szívét és életét érintette, majd változtatta meg, és ezzel az egész világ megismerhette Zach történetét.

De Zach története nem csak a zenéről szól. Története megmutatja, mi történik akkor, ha úgy éled az életed, mintha minden nap az utolsó volna. Történet az emberi lélekről. Történet arról, Isten hogyan használt egy amerikai kisvárosból származó haldokló fiút, hogy elérje milliók szívét – beleérte a zeneipar felső vezetőit, jelentős zenészeket, hírlapok tulajdonosait, tévé műsorok házigazdáit, színészeket, lelkészetek és pásztorokat, időseket és fiatalokat egyaránt az egész világon.

Zach története segít úgy látni a világot, mintha minden maga lenne a csoda. Nagyon sok formában megtörténhet a csoda. Zach Lourdes-ban (Franciaország) töltött ideje alatt nagyon megváltozott, és rájött, mi az, ami igazán számít az életben, és mit akar kezdeni azzal az idővel, ami még maradt neki. Itt döntötte el, hogy zenélni szeretne, és dalokat írni, ameddig csak lehet.

Zach halála előtt azt mondta: "Azt akarom, hogy úgy emlékezzenek rám, mint egy srác, aki harcba szállt a rákkal, és sosem veszített igazán." A "Szállj egy kicsit feljebb" című könyv bemutatja, Isten hogyan használta Zach-et, hogy valami igazán nagy dolgot tegyen általa.

Zach Sobiech élete utolsó napjait annak szentelte, hogy boldoggá tegye az embereket. Nagyon mély hite volt, nagyon szerette az embereket, és hihetetlenül jól bánt velük.

Halála előtt családja támogatásában létrehozta a "Zach Sobiech Oszteoszarkóma Alapítványt"; az összeget, amit a dalaik után kaptak, Zach felajánlotta a betegség kutatására, hogy a hozzá hasonló gyerekeknek, akik szintén oszteoszarkómában szenvednek, reményteli és teljes gyermekkoruk lehessen. Az Alapítvány 2015 szeptemberére több, mint 2 millió dollárt gyűjtött össze a rák kutatására, hogy a gyermekek számára megtalálják a gyógymódot. Az alapítvány Zach Sobiech tiszteletére él tovább még azután is, hogy 2013 májusában a zenész 18 éves korában oszteoszarkómában elhunyt.

Zach Sobiech története ezúttal a Disney+ forgalmazásában a tévé képernyőkön is megismerhető.

"Remélem, a történetem segít, hogy az emberek rádöbbenjenek arra, nem kell, hogy megkapd a halálos ítéleted ahhoz, hogy ma élni kezdj." - Zach Sobiech

Számos igaz történetet ismerhetett meg a világ az elmúlt években Isten hatalmáról és keresztény emberek hitéről és súlyos betegségekkel való küzdelmükről. Ezek közül az egyik a keresztény zeneiparban jól ismert zenész, Jeremy Camp első feleségének története, melyet egy évvel ezelőtt mutattunk be a nicelife-on, Még mindig hiszek címmel, mely milliókat vezetett Istenhez szerte a világon. Ezúttal Zach Sobiech hitét és életét mutatjuk be a Disney+ forgalmazásában megjelent filmben, "Felhők között" címmel.

A nicelife.hu csak beágyazási kódokat használ fel, amelyek külső videó portálokon feltöltött tartalmakra mutatnak. Oldalunk a hozzáférhetővé tett tartalmakat jogilag nem ellenőrzi, és nem keres olyan tényeket vagy körülményeket, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.


EZEKET LÁTTAD MÁR?

Kiszabadítva

Időváltoztató

Gospel


Szólj hozzá!