AZ ANGOL EGYHÁZ ÉRSEKE A HOMOSZEXUALITÁSRÓL

Az angol egyház egyik vezető tisztségviselője megdöbbentő kijelentést tett a Biblia szerepéről a modern kultúrában. Stephen Cottrell, az újonnan érkező yorki érsek 2017-ben már hangot adott számos kritikát kiváltó véleményének, miután Justin Welby, a canterburyi érsek a "radikális új keresztények befogadására" szólította fel az anglikán közösség tagjait.



Cottrell talán a legfontosabb kijelentéseket a szexualitás kérdésével kapcsolatban tette, mely téren meglehetősen progresszív véleménye van.

"Úgy gondolom, hogy az egyháznak ez idáig már meg kellett volna nyilvánulnia azon kérdésekben is, melyeket sokszor erkölcstelennek tart a mai kultúránk." – nyilatkozta az érsek. Az azonos neműek házassága kapcsán Cottrell megjegyezte, hogy csak a legszigorúbban vett bibliai értelmezés "legitimizálja a homofóbiát".

"Véleményem szerint annyit tehetünk, hogy beismerjük, hogy mindaz, amiben jelenleg élünk és amit az emberi fejlődésről, szexualitásról tudunk a Biblia tükrében, nem elegendő már a mai kor és kultúra adta helyzetekre, így szükséges felülvizsgálni a Szentírást újból, hogy megnézhessük, mit mond a mai kor emberének az adott helyzetre." - tette hozzá az érsek.

Stephen Cottrell, az újonnan érkező yorki érsek 2017-ben már hangot adott számos kritikát kiváltó véleményének


Cottrell tovább hangsúlyozta, hogy az angol egyháznak egységesen kell fellépnie a homofóbia elítélésében, majd hozzátette, hogy sovány vigasz a gyülekezet fiatal meleg vagy leszbikus tagjai számára, hogy tudják: szóban elítéljük a homofóbiát, miközben velük szemben előítélettel van mindenki és undorodnak tőlük, illetve nem is fejezhetik ki egymás iránti szeretetüket nyilvánosan.

A jelenlegi chelmsfordi püspök is úgy véli, hogy nincs oka annak, hogy miért ne lehetne felajánlani az imádkozást, áldást és hálaadást az olyan meleg pároknak, akik hivatalosan is homoszexuális kapcsolatban élnek. "Az egyháznak mindenki számára léteznie kell!" - mondta nemrégiben a püspök, és újra kijelentette véleményét, miszerint "egyházunkban nem szabad helyet biztosítani a homofóbiának, és mindenki, teljes mértékben, szexualitásától függetlenül, üdvözlendő az egyházban!"

Az 1987. évi általános zsinat határozta meg az angol egyház homoszexualitás-politikáját, megerősítve, hogy a homoszexuális életmód bűnösnek tekintendő. Ezt a politikát tovább erősítette a Lambeth Konferencia 1998. évi határozata, amely nyilvánosan ellenezte az azonos nemű párok egyházi házasságát.