TILTAKOZÁS AZ ABORTUSZ TÖRVÉNY ELLEN

Egy téli éjszaka sötétségében, Sydney város szívében ezrek gyűltek össze és tiltakoztak az ellen a törvény ellen, amely lehetővé teszi a külön indoklás nélküli, a nő kérésére történő abortuszt a terhesség legvégső szakaszáig.



A tüntetés Sydney központjából indult, ahonnan tiltakozók ezrei vonultak az új-dél-wales-i (Kelet-Ausztrália) parlament épülete elé, ahol az állam jogalkotói tanácsa és a felső ház jogalkotói elfogadták a törvényjavaslatot.

Paul Hanrahan, az ausztrál Élet-Támogató Szervezet egy tagja elmondta, hogy közel tízezer élet-támogató vett részt a felvonuláson. A sydney-i érsek és más vallási vezetők, politikusok beszédei után egy várandós anya gyermekének ultrahang felvételét hangosították ki, melyen a magzat szívhangja volt hallható, bizonyítva, hogy a meg nem született gyermek is egy teljes értékű élet!

"Soha nem láttam ilyen sok embert egy élet-támogató rendezvényen sem Ausztráliában!" - mondta Hanrahan. "Ez egy nagyon hangos tiltakozás volt!"

A rendezvényt az Új-Dél-Wales Élet-Támogató Szervezete rendezte számos ausztrál szervezet és a Sydney Római Katolikus Egyház, valamint az ausztrál Görög katolikus Egyház támogatásával. Ez egy békés tiltakozás volt, amelyet az abortuszt támogató aktivisták sem zavartak. "Az Új-Dél-Wales állam rendőrsége is nagy erőkkel jelen volt, de semmilyen hatósági intézkedésre nem volt szükség." - mondta Hanrahan.

Hanrahan elmondta, hogy a törvény ellentmondásos még a megszavazásának módja tekintetében is. "A parlament elé került közvelenül! Mindenféle nyilvános konzultáció nélkül átment az alsó házon!" – mondta, majd kifejtette, hogy ez nagyon szokatlan. "Gyakorlatilag ezt ráerőltették Új-Dél-Wales állam lakosaira."

Az orvos, aki megjelent a színpadon, hogy hallassa a születendő csecsemők hangját az ultrahangon keresztül, ő Dr. Catherine Lennon.

A törvényjavaslatot augusztus 1-jén Alex Greenwich alsó házi független politikus nyújtotta be, Penny Sharpe, a Munkáspárt elnökének támogatásával. "A jogalkotási közgyűlésen való gyors megszavaztatás nagyon gyanús, hiszen hova volt ez a nagy sietség!?" - mondta Hanrahan.

Sydney Ausztrália legnagyobb városa, ahol több mint 4,6 millió ember él, így Hanrahant nem lepte meg, hogy az abortuszellenes törvény elleni felvonulásra ezrek jöttek el tiltakozni.

Az orvos, aki megjelent a színpadon, hogy hallassa a születendő csecsemők hangját az ultrahangon keresztül, ő Dr. Catherine Lennon, sydney-i termékenységi szakember és a nők egészséges életének támogatója.

"Ma este hatalmas gyűlést tartottak az ausztrál parlament előtt egy szélsőséges abortusz-törvény ellen, amely lehetővé teszi a terhesség legvégső szakaszában elvégezhető abortuszt!" – nyilatkozta a doktornő. "Egy hasonló abortuszreform-törvényjavaslatot fogadtak el Victoria államban 2008-ban, melyet követően tragikus módon megnövekedett a késői abortuszok száma!" - folytatta Lennon.

A doktornő megjegyezte, hogy a 2019. évi a törvény szinte indoklás nélkül – akár arra hivatkozva, hogy más nemű magzatot szeretne a szülő – engedélyezi a beavatkozást a terhesség 22. hetéig, amennyiben ahhoz kettő orvos hozzájárul. Felmerül, hogy még azoknak az abortuszt jóváhagyni kényszerülő orvosok lelkiismereti szabadság jogát sem tartják tiszteletben, akik ellenzik a beavatkozást.

"A lelkiismereti kifogásról szóló szakasz megköveteli az orvosoktól, hogy a terhes nő kérésére – meggyőződésüket figyelmen kívül hagyva – támogatniuk kell a beavatkozást." - írta Lennon.

"A lelkiismereti tiltakozási záradék az ápolókat, gyógyszerészeket és más regisztrált egészségügyi dolgozókat is érinti" - folytatta. "Ez az alapvető emberi jogok megsértése: senkit sem szabad arra kényszeríteni, hogy részt vegyen egy ártatlan ember meggyilkolásában, és egy nő késői abortuszra utalása, az abortusz megszervezésében való részvétel pontosan ebbe kényszeríti bele az orvosokat!"- mondta Lennon.

A törvényt "extrémnek" nevezi, és egyetértett azzal, hogy ezt a parlamentben nagyon elkapkodták és elrontották. "El kell vetnünk ezt a szélsőséges új-dél-wales-i abortusz-törvényt és a terhes nők támogatásának javítására és a független tanácsadáshoz való jobb hozzáférésre kell összpontosítanunk!" – nyilatkozta a doktornő.

Az összes ausztrál állam eltérő abortuszjogi törvényekkel rendelkezik. Új-Dél-Wales volt az egyetlen állam, amelyben az abortusz bűncselekménynek minősült. 1971 óta az abortusz akkor tekinthető törvényesnek, ha az orvos úgy gondolja, hogy a terhesség súlyos veszélyt jelent az anya életére, illetve a testi vagy mentális egészségre.


EZEKET OLVASTAD MÁR?

Bethany Hamilton családja

"Legyen életed áldás!"

Megnyitott a biblia múzeum


SEGÍTSD KÜLDETÉSÜNKET!


SZÓLJ HOZZÁ!