NOÉ BÁRKÁJÁNAK ÉLETHŰ MÁSA

Egy holland milliomos megépítette Noé bárkájának tökéletes mását. Johan Huibers a Bibliában szereplő leírás alapján építette a hajót, még arra is figyelt, hogy Bibliában használt ősi könyök mértékegységet használja (egy könyök 44,5 centiméter).



A hajó 2012 decemberében nyílt meg a közönségnek, a holland Dordrecht város kikötőjében található, a Merwede folyó partján. Hossza háromszáz könyök (137 méter), szélessége ötven könyök (21 méter), magassága harminc könyök (14 méter). A hajó Biblia múzeumként működik majd, életnagyságú állatszobrokat és élő madarakat tett bele.

"Valami olyasmit szerettünk volna építeni, ami segít elmagyarázni a Bibliát", magyarázta Hiubers.

Huibersnek nem ez az első bárkája, az első változatot 2004-ben építette és turistákat szállított vele a város csatornáin. A mostani, jóval nagyobb bárkát 2008-ban kezdte el építeni. Terve még 1992-ben fogalmazódott meg benne, egy éjszaka azt álmodta, hogy az Északi-tenger elönti Hollandia tengerszint alatt fekvő részeit. "Következő nap vettem egy könyvet Noé bárkájáról, majd azt mondtam a gyerekeimnek, hogy ezt fogjuk megépíteni".