"FOGADJUK EL KERESZTÉNY TESTVÉRI SZERETETBŐL A VAKCINÁT"

Két közismert evangéliumi vezető arra bátorítja a keresztényeket, hogy utasítsák el az összeesküvés elméleteket és fogadják el a COVID-19 vakcinát, mely 'összhangban van az életpárti etikával' és Isten egy számunkra nyújtott kegyelmének jele.



Russel D. Moore és Walter Kim egy rovatban közösen írtak a Washington Postba, melyben az oltással kapcsolatos evangéliumi bizonytalanságot is megvitatták. Moore elnöke a Déli Baptista Egyezmény Etika,- és Vallásszabadsági Bizottságának, míg Kim az Evangélikusok Nemzeti Szövetségének elnöke.

"A vakcina egy ok a keresztényeknek, hogy ünnepeljenek és dicsőítsék Istent", írta Moore és Kim: "A Biblia az orvoslásról, mint Isteni kegyelemről beszél, melyet bár ember fedezett fel, de Isten adta neki. Pál apostol bort írt fel Timóteus gyomor betegségére (1Tim 5:23), valószínűleg felismerte a bor fertőtlenítő hatását, mely jó a gyomor helyreállítására és megelőzi a vérhas kialakulását. Az oltás is hasonlóképpen egy megelőző eszköz, leszámítva, hogy itt nem egy ember védelméről beszélünk, hanem az egész társadaloméról."

A beoltottság által úgy vélik, a keresztények "aktívan tehetnek majd mindazért, amiért imádkoztak- templomok tele emberekkel, ölelések a templomi előtérben, és közös hangos éneklése a himnuszoknak, melyeket úgy szeretünk."

Moore és Kim továbbá megemlítik a jellemző aggodalmakat a vakcináról, melyek némely evangélikus fejében megfordultak. Az oltások, amint írták, nem 'abortusz általi sejtekből' vannak. Bár nem említettek egy konkrét vakcinát sem, a Pfizer és Moderna vakcinát "etikailag kétségbevonhatatlannak" nevezte az életpárti Charlotte Lozier Intézmény.

Az Amerikai Egyesült Államok előző országvezetés alelnökének a beoltása Covid-19 vakcinával


"Egyetértünk abban Ferenc Pápával és a különböző vallású vezető bioetikusokkal, hogy ezen vakcinák használata nem csak összefér az életpárti etikával, hanem egyenesen ez maga az élet védelme- főleg az idősek és veszélyeztetett immunrendszerűek esetében", írja Moore és Kim.

A két vezető az összeesküvés elméleteket is elutasította
"Páran vakcina elleni aktivisták üzeneteit találták email fiókjaikban és egyéb oldalakon, melyekben vad és megalapozatlan állításokat tettek a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban.", írták. "Mások még ezeknél is bizarabb állítást olvastak, mely szerint Bill Gates azon van, hogy a véráramunkba kerüljön a Jelenések Könyvének szörnye. Ennek eredménye, hogy gyakran azok is, akik alapból nem adnak az összeesküvés elméletekre, a sok riasztó hír miatt arra jutnak, hogy jobb elővigyázatosnak lenni a vakcinákkal. Elvégre a legtöbb ember nem rendelkezik olyan orvosi tudással, hogy megcáfolja az összes beáramló, téves állítást."

"Azonban ezek az elméletek közel sincsenek a valósághoz", írták. "Sőt, ezek közül soknak ugyanaz a forrása, mely korábban azt állította, hogy a koronavírus terjedése csupán egy álhír, vagy rosszabb, egy kormány által megtervezett megtévesztés ilyen-olyan célból. Ezen források szerint a koronavírusban nem halnak meg többen, mint egy egyszerű influenzában, vagy hogy az elnöki választások után nem hallunk többet e vírusról, a távolságtartásról vagy a maszkokról. Ezen állítások hamisnak bizonyultak és a vakcinákról adott sötét hírek úgyszintén."

Az oltás által, úgy vélik, a felebaráti szeretetünk mutathatjuk ki
"Kifejezhetjük a felebaráti szeretetünket - főleg a betegek és idősek felé - azáltal, hogy visszaszorítjuk annak lehetőségét, hogy tudtunk nélkül átadjuk a számukra halálos vírust", írják.

"Jézus idejében az emberek a háztetőn vették a bátorságot, hogy legjobb esetben hülyének nézik őket, legrosszabb esetben pedig beszakad alattuk a tető. De szerették a barátjukat és el akarták juttatni Jézushoz. Nem kell kötelet fonnunk, sem feltépni a tetőcserepeket, hogy szeressük testvéreinket és felebarátainkat. Annyit kérnek tőlünk, hogy oltassuk be magunkat."