A FACEBOOK TESZTELI AZ ÚJ IMAPOSZT FUNKCIÓT

Amikor egy új funkciót hirdető ismeretlen ablak ugrott fel Robert P. Jones Facebook oldalán, a PRRI (Public Religion Research Institute) vezérigazgatója és alapítója a Twitteren posztolt egy képernyőfotót. "Vajon mit gondol a Facebook algoritmusa, mit tud rólam?" – elmélkedett Jones.



Mi is ez az új Facebook funkció? Ima posztok. A funkció lehetővé teszi a Facebook-csoportok tagjainak, hogy imát kérjenek és reagáljanak is azokra. A Facebook szóvivője megerősítette a Religion News Service-nek, hogy a közösségi médiaplatform jelenleg teszteli az imaposzt funkciót.

A szóvivő szerint az imaposztok ötlete abból a számtalan formából nőtt ki, ahogyan a felhasználók a Facebookon keresztül tartották a kapcsolatot, miközben a COVID-19 világjárvány idején eltávolodtak egymástól. "Küldetésünk, hogy az embereknek erőt adjunk a közösségépítéshez, ami kiterjed a világ legnagyobb közösségére, a hitközösségre is" - mondta Nona Jones, a Facebook globális hitközösségekért felelős vezetője az RNS-nek adott írásbeli nyilatkozatában.

"Mivel férjemmel együtt egy helyi gyülekezet lelkipásztorai vagyunk, nagyon jól tudom, hogy az elmúlt év mennyire megrázó volt a hívő emberek és az őket szolgáló gyülekezeti helyek számára is" - mondta Jones. "Éppen ezért elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, amelyek segítenek az embereknek a reményhez jutni a Facebookon."

A Facebook szóvivője megerősítette, hogy a közösségi médiaplatform jelenleg teszteli az imaposzt funkciót.

A Facebook évértékelőjében megjegyezte, hogy a 2020-as húsvét és pészah hetében - amely április elejére esett, körülbelül egy hónappal az országos zárlatok után - volt a legtöbb csoportos videóhívás a Messengeren, a Facebook privát üzenetküldő alkalmazásán. Ezen a héten volt a legtöbb Facebook Live közvetítés is "spirituális" Facebook-oldalakról.

A Facebook szerint az imaposztokat a csoportok egy részén belül tesztelik az Egyesült Államokban. A szóvivő nem részletezte, hogy milyen kritériumok alapján választják ki ezeket a csoportokat.

A csoport adminisztrátorainak engedélyezniük kell, hogy a tagok használhassák a funkciót, amely lehetőséget ad a tagoknak arra, hogy imakéréseket fogalmazzanak meg a csoporton belül. A többi tag ezután az "imádkozz" gombra kattintva tudatja az imakérést posztolóval, hogy imádkoztak a kéréséért. Emellett választhatnak egy reakciót, hagyhatnak megjegyzést vagy küldhetnek privát üzenetet is a posztolónak.

A szóvivő szerint a Facebook további eszközöket is vizsgál a hit és más spirituális közösségek támogatására, beleértve a #MonthForGood kampányt a ramadán muszlim ünnepe alatt.


Ezeket olvastad már?

A Tibi-atya jelenségről keresztény szemmel

Isten jelnyelven keresztül is beszél

40 nap az életért mozgalom


Szólj hozzá!