KERESZTÉNYEK AZ EB-N

Több olyan futballista is van az idei Európa bajnokságon,
akik nem titkolják, hogy Istenhez tartoznak.



Daniel Sturridge, a Liverpool angol játékosa, aki több ízben beszélt már hitéről, és bibliai idézeteket is szokása megosztani. Az angol válogatottból Wayne Rooney is nyíltan vállalja kereszténységét, akit 2015-ben az év játékosának választottak Angliában.

De a belgáknál is vannak hasonló futballisták. Ők Romelu Lukaku és Christian Benteke. Utóbbi így nyilatkozott: "Amikor gólt lövök, az első dolog, amit tennem kell, hogy hálát adok érte Istennek. Ő adott nekem erőt, hogy betaláljak a kapuba. Nagyon vallásos vagyok, imádkozom a meccsek előtt és utána is."

Mario Götze, aki a 2014-es VB győztes gólját lőtte, az alábbi módon nyilatkozott: "Édes Istenem, kérlek, figyelj rám egy pillanatra, nem azért, hogy kérjelek valamire, hanem egyszerűen azért, hogy megköszönjem neked mindazt, amim van."

David Alaba az osztrák csapatot erősíti, aki filippínó és nigériai ősökkel rendelkezik, és a Bayern München játékosa, mélyen hívő keresztény, a hetednapi adventista egyház tagja. 2013-ban, amikor csapatával megnyerte a Bajnokok Ligáját, a díj átadásakor lekapta a mezét, ami alatt -magyarul- "az én erőm Jézusban rejlik!" feliratú pólót viselt. A jelenetet nézők milliói láthatták a tévéképernyőkön keresztül. A magyar válogatott rutinos játékosa,

Gera Zoltán is nyíltan vállalja hitét, és beszélt is arról, milyen mélyről emelte ki Isten.

Ők biztosan keresztényként rúgják a bőrt Franciaországban, de rajtuk kivül főleg a spanyol, olasz, portugál és lengyel csapatban vannak még keresztény hívők.