AZ IRÁNIAK SZÍVÜKET JÉZUS FELÉ FORDÍTJÁK

Meglepő, de a világon Iránban növekszik leggyorsabban a keresztények száma. Milliók fordultak el a síita iszlámtól és választották Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak.



Az Iránról alkotott kép általában nagyszabású tüntetésekről szól, ahol felváltva kiáltozzák, hogy "Halál Amerikára!" és "Halál Izraelre!" Azok, akik "belülről", valójában ismerik Iránt, nagyon más képet festenek róla. Alig szabad elhinni a híreket, amiket a tévében Iránról hallunk. Azokat az utcai tüntetéseket, amelyeket látunk, legtöbbször szükségszerűek és figyelemfelkeltők! Fiatalok hallatják hangjukat, mert másképp nem jutnak előrébb!

"Két Irán létezik. Az egyik, amelyet a hírekben látsz,
és a másik, amely el van rejtve a világ elől."

- mondja egy gyülekezeti tag. "Azt mondanám, hogy van egy 10%-os és egy 90%-os Irán. Az ország tíz százaléka elnyomás alatt, keményvonalasan, túlzottan vallásos szigor szerinti irányítás alatt van, míg az emberek többsége, azaz a 90 százaléka szereti nem utálja többek között az amerikaiakat.

"Azt szeretnénk, ha az amerikaiak tudnák, hogy negyven évvel az iráni iszlám forradalom után most egy újabb spirituális forradalom zajlik. Mindnyájunknak fel kell ismerni az igazságot, hogy nagyon különleges időben élünk. Az elmúlt negyven évben több hívő lett Iránban, mint az azt megelőző 1400 évben. Tehát fel kell ismernünk világszerte, hogy itt és most van az alkalom az életünkben és a történelemben is, hogy hirdessük az Igét és az Úrról prédikáljunk Iránban is és mindenhol." - folytatta az iráni gyülekezet tagja.

Egy nemzetközi szervezet dokumentumfilmet készít "Bárányok a farkasok között" címmel, hogy világszerte megismertesse az iráni egyházat a keresztényekkel.

Két Irán létezik. Az egyik, amelyet a hírekben látsz, és a másik, amely el van rejtve a világ elől.

"Ami jelenleg Iránban zajlik nagyon látványos!" - mondta Dalton Thomas, a szervezet alapítója és a film rendezője. "Ez a világ leggyorsabban növekvő keresztény közössége, amelynek nincs épülete, nincs segélyszervezet, alapítvány, amely támogatná, nincs tulajdona, nincs bankszámlája, nincs központi vezetése, amelynek nincs felekezeti hovatartozása, és mégis elképesztő ütemben növekszik. Megdöbbentő, ahogy az Úr kegyelme működik itt!" - mondta Dalton.

Az evangelizáció sajnos itt intenzív üldöztetést eredményez, amely Thomas elmondása szerint az iráni hívőket imádságra ösztönzi, de korántsem úgy, ahogy azt gondolnánk.

"Általában ilyen helyzetben arra számítunk, hogy az üldöztetés befejezéséért folytatnak imaharcot, azonban az irániak egyáltalán nem akarják ezt, mivel meglátásuk szerint az üldöztetésnek köszönhetően a figyelem folyamatosan a gyülekezetre irányul, egyre többen figyelnek fel rájuk és a számuk így egyre növekszik. Nem akarják az üldöztetésük befejezését, mert akkor a növekedésük is lassulna. Azt akarják, hogy az Evangélium terjedjen minél messzebbre és mélyebbre Iránban és ők az ezzel járó szenvedést és üldöztetést vállalják."

"Amikor az iráni muzulmánok egyszercsak szembesülnek az emberré lett Megváltóval és elismerik Őt, akkor mindig valami gyönyörű történik. Fantasztikus pillanat, amikor rájönnek, hogy egy zsidó férfi vére mentette meg őket és általa, drága véren vétettek meg! Felemelő és gyönyörű pillanatok ezek, melyek most zajlanak Iránban!"

N. I.
Fordító
Forrás: cbn.com

Ezeket olvastad már?

KIHALHAT AZ ARÁMI

1000 GALAXIS EGY FOTÓN

"LEGYEN ÉLETED ÁLDÁS!"