AZ ÉLETPÁRTI AKTIVISTA LEVELE

Paxton Smith, végzős diák tanévzáró beszédében élesen kritizálta a legújabb texasi, abortuszt szigorító jogszabályt. A lány beszéde heves reakciókat váltott ki. A beszéd kapcsán küldött legtöbb válasz azon életpárti aktivistáktól származott, akik örökre bánják, hogy saját maguk az abortuszt választották.



Toni McFadden életjogi aktivista írt két levelet lányainak, melyben arra buzdította gyermekeit, hogy ne ünnepeljenek együtt Smith-szel, aki rengeteg elismerést kapott abortuszpárti beszédéért. Bár Smith "képes volt érzelmek által vezérelt szavakat összefűzni", üzenete azonban, "beszéde nem az igazságon alapul" - írta McFadden.

Az aktivista - aki egyben az Amerikai Diákszövetség aktív munkatársa is – őszintén megnyílt a múltjával kapcsolatban felidézve azt az időszakot, amikor Smith-szel egyidősen teherbe esett és elhitte azt a hazugságot, hogy gyermeke életének elvétele mindent helyreállít és elérheti álmait, céljait és törekvéseit.

"A mérgező tabletták bevételével véget vetettem a babám életének, azonban az álmaim mégsem váltak valóra." - írta az aktivista. "Semmi sem állt helyre. Hazugság volt az egész. Sajnálat és szomorúság telepedett rám, de gyorsan elnyomtam magamban, hogy túléljem azt a szörnyűséget. amit tettem."

Toni McFadden életjogi aktivista írt két levelet lányainak, melyben arra buzdította gyermekeit, hogy ne ünnepeljenek együtt Smith-szel


"Nincs semmi természetes abban, hogy kioltod a saját gyermeked életét. Nem érdekel, hogy a Ms. Paxton beszédében vagy az ahhoz hasonló nyilvános beszédekben mi hangzik el! A valóság az, hogy önző módon, haszonszerzés céljából cselekedtem, melyhez nem volt jogom és nem volt jogom ártatlan gyermekem életét elvenni." - írta levelében.

"Az utolsó dolog, amit valaha is szeretnék a gyönyörű lányaimnak, az az, hogy elhiggyék ezt a hazugságot! Ami erőt ad és teljesértékű nővé tesz, az az, hogy bocsánatot nyertem az Úrtól, az egyetlen Istentől, aki teremtett. Isten szeret, ami akkor is igaz, ha a világ megpróbál meggyőzni, hogy hazugságban élj!"

A kétgyermekes anya azzal fejezte be levelét, hogy reméli, hogy Smith egyszer Isten adta fantasztikus intelligenciáját az élet védelmére fogja használni és nem a halál értelmetlen elősegítésére.

McFadden erőteljes levelét azután írta, hogy Smith beszédet mondott a dallasi Lake Highlands Gimnázium tanévzáró ünnepségén diáktársainak. Meglepő beszéde során elítélte azokat a jogszabályokat, amelyek tiltják az abortuszt a magzat szívhangjának kialakulása után, illetve a terhesség hatodik hete után.