SZÍVFÁJDÍTÓ ÍZ

"Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét." (A galatákhoz írt levél 5. fejezetének 5. verse)



Sok férfi tért már be a feleségével "pár percre vásárolni" a szupermarketbe, de aztán rá kellett jönniük, hogy az életük párja órákig képes le s fel járkálni a polcsorok között, és úgy nézegetni a termékeket, mintha a Nemzeti Múzeum drága műtárgyai lennének. Egy ilyen bevásárlóúton eléggé megéheztem, s miután képtelen voltam a feleségém után sietni, megfogadtam a tanácsát, és az egyik termékmintát kínáló pultnál megkóstoltam az ételt, amit reklámoztak. Nagyon ízletes volt a morzsa, de ahhoz, hogy csillapítsam ezzel az éhségemet, egy egész dobozzal kellett volna vásárolnom a termékből...

A keresztény, aki elfogadta Krisztus igazságosságát, és betöltötte őt a Szentlélek ereje, kicsit megízlelte Isten jelenlétének dicsőségét. Az íz annyira kellemes, hogy emiatt buzgón vágyni kezd találkozni a Megváltójával a második eljövetelekor, és osztozni vele az örökkévalóság csodás dicsőségében. A hit általi megigazulás reménysége a test megváltása, ami korlátlan közösséget jelent Istennel (A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 23. verse). Az Úr dicsőségének reménysége annyira lelkesítő a hivők számára, hogy várakozással örvendeznek, és dicsőítik az Alkotójukat (az 5. fejezet 2. verse). Pál azt szeretné elmondani A galatákhoz írt levél 5. fejezetének 1-6. versében, hogy aki törvény által akar üdvözülni, nincs buzgó várakozás a szívében. A legalisták sosem biztosak abban, hogy elég jó cselekedetet vittek-e már véghez, a tettük elégséges-e, vagy átvészelik-e a hét csapást. Rabigához kötözték magukat, ami tompítja az örömüket és a reménységüket. Pál szerint kiestek a kegyelemből, és elveszítették "a kegyelem által munkálkodó hit" ízét (az 5. fejezet 4. és 6. verse).

Elképzeltem, hogy miután megízleltem a finom ételt a szupermarketben, ezt mondják nekem. "Dolgoznia kell. Takarítsa ki az épületet, és akkor kaphat egy dobozzal ebből a termékből." Ha megkérdezem, milyen hosszú időt kell ott eltöltenem, ezt a választ kapom. "Rendszeresen értékeljük majd a munkájának minőségét és mennyiségét, s végül eldöntjük, eleget teljesített-e." Biztos vagyok abban, hogy elutasítanám az ajánlatot, és csalódottan továbbsétálnék. Isten megmentő kegyelméből azonban soha nem kell távoznunk!

Imádság a mai napra
"Uram, add, hogy a szívemet állandóan fűtse a közeli visszajöveteled reménysége!"


SEGÍTSD KÜLDETÉSÜNKET!


SZÓLJ HOZZÁ!