| KERESZTÉNYEK ELLENI TÁMADÁSOK PAKISZTÁNBAN |
Feltehetek egy kérdést? Nehéz az élet számodra? El tudod képzelni milyen fájdalmas lehet elveszíteni az otthonod, könyveid, a szabadságod és az álmaid, ráadásul mindezt egyszerre?
Ha nem tudod, akkor nézd meg mi történt a Faisalabad-i Jaranwalában, Pakisztánban, ahol az elpusztított templomok, megrongált keresztek és elégetett Bibliák mutatják az árát egy olyan hitnek, amely a képzeletet is meghaladja. Nagy veszélyben a vallásszabadság. Mikor van erkölcsi kötelességünk beleavatkozni az emberi jogok kimondhatatlan pusztításába? Nem gondolod hogy a vallásszabadság újraindításának reménye haldoklik Pakisztánban?
Augusztus 17-én, egyetlen nap alatt, több mint húsz templomot és több száz keresztény otthont gyújtottak fel, miután egy állítólagos istenkáromlást hirdettek ki a mecsetekből a keresztényekről. Következésképpen, az emberek kezdtek összegyülekezni Jaranwalában, és egy olyan dühös tömeggé vált ez a csoport, amely erőszakos támadások sorozatát indította el a keresztények ellen. A TV képernyőn megjelent események feltárják, ahogy emberek százai, botokkal és rudakkal felszerelve, fosztogatják a keresztény otthonokat és gyúlékony folyadék segítségével felgyújtják azokat. Ez a rémtörténet kísér végig minden keresztény otthont Jaranwalaban most, és a jövőben más keresztény településeken.
Nagyon szomorú hogy Pakisztán nem egy jóindulatú nemzet többé. Könnyekkel a szememben figyeltem ahogy a tömeg megsemmisíti a Bibliákat. Csupán három nappal a 76-ik Függetlenségi Nap után, az emberek elpusztították a keresztény templomokat és rongálták a temetőiket. 1947 augusztus 14-én, Muhammad Ali Jinnah, Pakisztán alapító atyja, egy toleráns, progresszív és befogadó országot tűzött ki célul. Pakisztán alkotmányozó nemzetgyűlésén a következőt mondta: "Az emberek tartozhatnak bármely valláshoz, kaszthoz vagy hitvalláshoz, amelynek nincs köze az állam ügyeihez."
Sajnálatos módon, a mai Pakisztánban, a vallás egy olyan tényező, ami meghatározza, hogy melyik állampolgár jut többre a jogok, státuszok és előnyök terén.
Augusztus 17-e mindig egy 'fekete nap' lesz Pakisztán történelmében, amely összetörve, csalódottan és remény vesztve hagyta a keresztényeket. Törmelékhalom, összetört bútorok és tárgyak égett maradványai; ezek maradtak Jaranwala túlélő áldozatainak, akiket a düh, a kétségbeesés és félelem érzése terhelt le szeretett országukban. Azok osztották meg történetüket, akik átélték ezt a rémálmot.
Egy édesanya elmondta, hogy a tömeg megfosztotta lányát a hozományától, akinek hamarosan férjhez kellett volna mennie. A rendszer áldozata lett. Ott egy nyolc éves fiú, akinek a könyveit és iskola táskáját elégették és emiatt nem járhat iskolába. Az iskola nagyon sokat jelentett számára. Egy másik áldozat pedig elmondta, hogy a tömeg nem csak az állatait vette el, hanem a jövőjét is. Látom az áldozatokat jajgatni az utcákon, és gyászolni őket mindazért, amit elvesztettek a vallási harc miatt, csak azért mert más hitük van. Ezek azok a hegek, amelyek soha nem gyógyulnak.
Régóta szerettem a szülőföldem. De most milyen országgá vált? A sok megválaszolatlan kérdés közül, ami a vallásszabadságot érinti, talán a legfontosabb, mit lehet tenni akkor, amikor az állam és a törvény kudarcot vall a vallási közösségek megvédésében? Számomra, a Jaranwalai incidens egy ferde igazságszolgáltatás, egy vérszegény jogállamiság és a büntetlenség tengerét mutatja. Látni lehet hogy az alkotmányos garanciák és ígéretek nem tudtak véget vetni a különböző vallási csoportokkal szembeni brutalitásnak, ígéretek maradtak.
Augusztus 21-én, Nagy Britanniában élő pakisztáni keresztények felvonultak a Pakisztáni Nagykövetség előtt Londonban, arra sürgetve a hatóságokat, hogy tartóztassák le a Jaranwalai zavargások elkövetőit és biztosítsák a keresztény és más közösségek biztonságát. Sokan fejezték ki aggodalmukat azzal kapcsolatban hogy a növekvő intolerancia és vallási erőszak korai halálba és gyászba taszítja a keresztényeket. Eközben Pakisztán kormánya kudarcot vallott abban, hogy teljesítse 'kötelességét'.
Akár az áttérítés kényszerítéséről, akár az istenkáromlásról szóló pakisztáni törvény rossz értelmezésének megállításáról legyen szó, amit több jogi intézkedéssel és politikai reformokkal viteleznek ki, évről évre egyre távolabbinak tűnik a kitűzött cél. A végrehajtó hatalom, a törvényhozók elhivatottsága és elkötelezettsége a keresztények és más vallási közösségek biztonságának helyezésében, anélkül hogy érvénybe helyezné a kisebbségi jogokat és védelmi törvényjavaslatokat, mindig is halálos stratégia lesz. A valódi kérdés ma, amit több vallási csoport, beleértve a síiták, hinduk és szikhek, feltesznek: kit érdekel a helyzetük?
És ami felháborító, az az, hogy a pakisztáni állam sosem tudta megerősíteni azt a nagyon fontos törvényt, amely biztosítja a vallási kisebbség jogait és biztonságát. Az állam nem tudta előmozdítani a vallásszabadság fontosságát az iskolai tananyag, a párbeszéd vagy a vallási kisebbség parlamenti képviseletével.
Nagyon szívszorongató hogy a vallásszabadság nem csak az iskolákból,
de az emberek elméjéből is hiányzik.
Ismerve az egyenlőtlenség és igazságtalanság kemény valóságát, aggódó szívvel figyeltem a pakisztáni jogállamiságot és igazságszolgáltatási rendszert a Jaranwalai támadás alatt. Az pedig szégyent hozott a pakisztáni kormány történelmi alkalmatlanságára, amely nem tudta megvédeni a keresztényeket. Drukkolni, és reménykedni a jóban aligha ésszerű módja a jelenlegi csapások leküzdésének, de ez egy olyan dolog, amelyet mindenki igyekszik követni.
Ami még kínosabb, hogy Pakisztán a vallási üldöztetés legrosszabb szintjén van és nem teljesiti a kötelezettségeit. Persze, a jaranwalai incidens egy főpróbája annak, hogy hogyan fogja Pakisztán kezelni a vallásszabadság krízisét az elkövetkező években.
