6 ALATTOMOS FEGYVER, AMELYET SÁTÁN HASZNÁL A HÁZASSÁGOD TÖNKRETÉTELÉRE

A házasságok támadás alá vannak véve – és ez mindig is így volt. A világ, a test és az ördög mind hevesen szembehelyezkedik a házassággal - különösen a keresztény házasságokkal. A házasságot végtére is Isten adta, hogy megerősítse az övéit és megdicsőüljön ebben is, tehát nem csoda, hogy ez egy állandó és jelentős csatatér.



Mostanában a keresztény házasság legnagyobb ellenségein gondolkoztam, és valójában látom a saját házasságomba is bekúszni az elsődleges ellenségeket. Íme 6 halálos ellenség - főként pedig a keresztény házasságoké.

1. Az alapok elhanyagolása
A házasságok azon ellensége, amely megérdemli, hogy az első helyen szerepeljen, a következő: az alapok – a bibliai alapok – elhanyagolása. A Biblia egyértelművé teszi, hogy a házasság az egy Isten által létrehozott intézmény, amelynek az a célja az ő dicsőítése az által, hogy visszatükröz Belőle valamit.

A házasság nagy titka, hogy a szövetségi kapcsolat a férj és a feleség között az a Krisztus és az Ő Egyháza közti szövetséget képezi le. Istentől van, Róla szól, a Számára áll fenn, így Istent a saját vesztünkre hanyagoljuk el, hiszen csak akkor tudjuk igazán megérteni egy férj és egy feleség kapcsolódását, szerepük betöltését, s azt, hogyan törekedhetnek Isten megdicsőítésére mind egyénenként, mind párként, ha a bibliai alapok a helyükön vannak. Ha bármely más alapra épül a házasság, akkor elhanyagoljuk a sziklát azért, hogy inkább homokra építsünk!

2. Az ima elhanyagolása
Az ima a mentőkötelünk: az eszköz, amin keresztül dicsérjük Istent, kifejezzük a hálánkat, megbánjuk bűneinket és segítségért folyamodunk. Az a házaspár, amelyik együtt imádkozik, az megvallja Isten előtt, hogy Tőle függnek és képtelenek Nélküle boldogulni.

A személyes imák nélkülözhetetlenek a keresztény élethez, a házaspárként való imák pedig elengedhetetlenek a keresztény házassághoz. Ilyenkor – az ágy mellé letérdelve vagy a kandallótüzénél ülve - a férj és a feleség együtt találkozik az Úrral, dicsőíti Őt a jóságáért és kegyelméért, megvallják az egymás ellen elkövetett bűneiket, s bölcsességért, segítségért könyörögnek.

Ha abbamaradnak ezek az imaalkalmak, azzal hallgatólagosan azt fejezik ki, hogy 'túlélnek' és boldogulnak önmagukban is, nincs szükségük Isten folyamatos, minden percben elérhető segítségére. Az 'imamentesség' a házasság egy nagy ellensége.

A házasságok támadás alá vannak véve - és ez mindig is így volt


3. A közösség elhanyagolása
A házasság egy másik jelentős ellensége a közösség hiánya - a helyi gyülekezeti közösségé. Sátán nagyon szereti, ha arra tud valakit kényszeríteni, hogy távol maradjon a gyülekezettől; mennyivel inkább szereti azt, amikor házastársakkal vagy egy egész családdal teheti ugyanezt. Amikor egy házaspár elhagyja a gyülekezetet, vagy annyira visszavonulnak, hogy a legszükségesebb minimumot teszik meg, akkor azt a helyet hagyják hátra, ahol egészséges házassági mintákat láthatnának, ahol egymást támogatva vehetnének részt Isten dicsőítésében, ahol barátokra találhatnának, akik előtt feltárhatnák a házasságukat a maga valójában, hogy így rájöhessenek, mi okozza a problémát. A házasság virul, ha a helyi gyülekezethez is kapcsolódik, és elhervad, ha elszakad tőle.

4. A kommunikáció elhanyagolása
Ahogyan Sátán azt akarja, hogy egy házaspár nem kommunikáljon tovább Istennel az imán keresztül, épp úgy akarja, hogy egymással is abbahagyják a kommunikációt. A szabad, nyílt és rendszeres kommunikáció bármely kapcsolat kulcsa lehet, s mennyivel inkább a házasságé! Amikor egy pár tud és akar is kommunikálni, képesek beismerni és áthidalni a nehézségeket, valamint képesek megosztani az örömöket és a fájdalmakat is, amelyek elkerülhetetlenek az együttélés során.

Túl sok az a házaspár, akik már nem kommunikálnak egymással - vagy talán soha nem is tudtak. Ahelyett, hogy dolgoznának a problémák megoldásán, hagyják, hogy fennálljanak, elfekélyesedjenek, majd mérgezővé váljanak.

A kommunikáció kulcs az egészséges házassághoz,
ánya pedig veszélyes ellenség.

5. A közös érdeklődési körök elhanyagolása
Amikor egy pár randizik, ritka, hogy ne lenne bennük semmi közös, vagy csak kevés azonos érdeklődési körük lenne. De ahogyan telik az idő, férj és feleség lesznek, az életük normál mederbe ér, s könnyen a külön, egyéni rutinjukban találhatják magukat. Most már együtt élnek 'egyedül': két ember, aki a különálló életét egy fedél alatt folytatja.

A közös érdeklődési kör a közös időtöltésre, beszélgetésekre, szenvedélyekre motivál. Lehet ez hobbi, valamilyen aktivitás, még akár televíziós program is, de lennie kell valaminek! A közös pontok elhanyagolása nagy ellensége az egészséges házasságnak.

6.A szex elhanyagolása
Isten jó volt ahhoz is, hogy a szexnek erről a különös, titokzatos ajándékáról gondoskodjon, hogy a férjet és a feleséget egy egyedülálló módon kösse össze. A szex egy egészséges házasság "szuperragasztója", de a legtöbb házaspár mégsem áll messze attól, hogy elhanyagolja, pornográfiával vagy valami mással helyettesítse. A Biblia megköveteli, hogy egy férj és egy feleség tartsa fenn a szexuális kapcsolatot, ami alól szűk, rövid ideig tartó, és közös megegyezésen alapuló kivétel az imára való koncentrálás. Vannak elkerülhetetlen időszakok, amikor semmi nem tűnik nehezebbnek, mint folytatni a szexuális kapcsolatot, és semmi nem tűnik könnyebbnek, mint elhanyagolni azt - de a szex elhanyagolása az egyenesen Istennel szembeni engedetlenség, s az Ő nagyszerű és nélkülözhetetlen ajándékainak semmibe vétele.

Ha Sátán nem rombolhat szét egy házasságot, akkor is mindent elkövet, hogy gyengítse azt. A fenti 6 pont bármelyikének elhanyagolása egy meghívó számára, illetve befolyásának üdvözlése.