KEDVES DEPRESSZIÓS KERESZTÉNY!

Gyülekezeti gyermekként nőttem fel, aki súlyos depresszióban szenvedett, és nem kaptam olyan tanácsot és vigaszt, mint amilyet elvárhattam volna. Meglepően sok félreértéssel, szörnyű tanácsokkal és néhány esetben teljes elidegenedéssel szembesültem.




Most, hogy idősebb vagyok, és remélhetőleg egy kicsit bölcsebb is, úgy látom, hogy a világban sokkal jobban tudatosul a szorongás és a depresszió általános, kollektív értelemben vett kérdése. Az egyházon belül azonban még mindig olyan gyakran beszélnek róla csendesen. Ezen változtatnunk kell.

Tragikus módon keresztény közösségként folyamatosan tanúi vagyunk a mentális betegségek hatásainak, az egyházi vezetésen belül is. Néhány prominens lelkész öngyilkosságát követően tudtam, hogy meg kell osztanom a tapasztalataimat, hogy minden harcostársam tudja, hogy nincsenek egyedül a küzdelmeikkel és a gyülekezetben.

Amikor keresztényként krónikus depresszióban vagy szorongásban szenvedsz, úgy tűnik, hogy mindenki lelkesítő beszédet akar tartani neked, miközben szinte senki sem akar bemászni a sötétségbe, és csak egyszerűen leülni melléd. Mindenki felajánlja, hogy imádkozik érted, viszont kevesen akarnak végigmenni a fájdalmadon, amit sem te, sem ők nem értenek. Sok a kellemetlen hallgatás, de a fülsiketítő csendnél sokkal rosszabbak a szavak, amelyek késként hatolnak beléd, és mélyítik a fájdalmadat, ami aligha tűnik elképzelhetőnek. Ez ahhoz vezet, hogy még inkább kívülállónak és meg nem értettnek érzed magadat a gyülekezet falai között.

A gyülekezetnek, amelyben felnőttem, két kimondott magatartási kódexe volt, amint beléptél az ajtón:

1. Boldog arcot vágsz. Nem számított, hogy a gyermeked épp most halt meg, vagy éppen az öngyilkosságot fontolgatod... jobb, ha minden örömöt számon tartasz, és bekapcsolod azt a mosolyt, testvér!

2. Ha valaki megkérdezte, hogy vagy, a megfelelő válasz az volt, hogy "jól". Mindig jól voltál. Ez nyilvánvalóan lehetett valótlan, hiszen könnyes szemmel és remegő hangon mondtad, de senki sem kérdőjelezte meg ezt a válaszodat.

Ez csak egy fejezet, barátom. Kérlek, ne tegyél pontot oda, ahol csak vesszőnek vagy kérdőjelnek kellett volna lennie.

A környezet miatt, amelyben magamra találtam, csak válogatott embereknek szóltam a bénító depressziómról. Gyűlöltem a világot, amelyben éltem. Gyűlöltem, amivé az életem vált, és olyan félelmetes sötétségben töltöttem éveket, hogy teljesen elhittem, hogy soha nem lesz vége.

15 éves voltam, amikor először kíséreltem meg öngyilkosságot. Egy vasárnap délután történt. Aznap elmentem az istentiszteletre. Egyedül ültem a hátsó sorban. Sírtam az egész istentisztelet alatt... az egész istentisztelet alatt. Mit gondolsz, hányan jöttek oda a templomból, ahol olyan emberek voltak, akik 7 éves korom óta ismertek, és kérdezték meg, hogy jól vagyok-e? Senki... Egyetlen ember sem.

Úgy mentem el, hogy tudtam, mit fogok tenni, és szilárdan hittem abban, hogy senkinek sem fogok hiányozni, amikor elmegyek.

Egy sikertelen túladagolási kísérletet követően felébredtem az ájulásomból, és ez volt a rémálmom igazi kezdete. Elkezdtem megpróbálni segítséget kérni. Terápiát kezdtem egy keresztény tanácsadóval. Antidepresszánsokat írtak fel nekem, és beszéltem erről a gyülekezetemben az embereknek, annak ellenére, hogy ez mennyire kellemetlen volt számukra. A lelkészem azt mondta, hogy ha öngyilkosságot kísérlek meg, a pokolra jutok. Az idősebbik lelkészem azt mondta, hogy elérhetetlen vagyok, nem érdemes megmenteni, és túl mélyre zuhantam ahhoz, hogy Isten megtaláljon. Megbízható barátaim azt mondták, hogy ha erősebb lenne a hitem és többet imádkoznék, nem lenne szükségem antidepresszánsokra. Azt mondták, hogy a depresszióm a bűneim következménye. Amennyire azonban akkoriban tudtam, az egyetlen ismételt vétkem az volt, hogy léteztem.

Ettől kezdve elindultam egy gyakran magányos úton, hogy megküzdjek a depressziómmal és kijussak a másik oldalra, ami sok-sok évig tartott, bár persze mindig fennáll a lehetősége annak, hogy újra előjön. Annyi minden van, amit bárcsak az egyházi vezetőim és barátaim másképp mondtak és tettek volna, de nem őket akarom igazán megszólítani. Veled akarok beszélni, barátom, aki depressziós keresztény vagy, és talán így; együtt elérjük azokat, akik nem értik. Remélem, ezeket a dolgokat tényleg megtudod ma, ha depressziós keresztény vagy:

1. A hited nem gyenge
Ha valaki ezt mondta neked, akkor elnézést kérek a nevében. Nem hiányzik belőled a hit. Sőt, neked van a legerősebb hited, mert folyamatosan vársz és reménykedsz abban, hogy az életedben megtörténik a lehetetlennek tűnő csoda, hogy a felhők eloszlanak, és újra kisüt a nap. Lehet, hogy fáradt vagy. Bizonyára küzdöttel már a kétségekkel. Megkérdőjelezed, hol van Isten e sötétség közepette, de egy részed még mindig hisz, és ez csodálatos és inspiráló.

2. A depresszió nem a te hibád
Remélem, hogy ezt meghallod, és hagyod, hogy mindig beléd ivódjon. Isten nem azért adta neked a depressziót, mert büntetésül kaptad valamiért, amit tettél. nem vagy másodosztályú keresztény. Nem vagy elátkozva. Nem vagy megszállott. Te egy jogos betegséggel küzdesz.

Látni akarom az arcodat, amikor a nap végre rád talál. Az élet ezen a Földön soha nem lesz tökéletes, de lehet jobb.

3. Nem kell elrejtened
Egyáltalán nem kell szégyellned semmit. A világ legerősebb, legbefolyásosabb emberei közül néhányan depresszióban szenvednek. Senkinek sem használ, ha elrejted, min mész keresztül. Nyújtsd ki a kezed! Keressél egy képzett tanácsadót. Szedj gyógyszert, ha fel van írva. Menj el egy támogató csoportba. Ne küzdj egyedül.

4. Nem vagy teher
Tudom, hogy aggódsz amiatt, hogy a depressziód teher lesz az emberek számára. Lehet, hogy nem akarod elmondani senkinek, hogy megint rossz napod van. Attól félsz, hogy a szeretteidnek elegük lesz a küzdelmeidből. Nemrégiben megdöbbentett a hasonlóság a legutóbbi néhány szívszorító történetben, amit valakinek az öngyilkosságáról olvastam - mindig késő este történt, és mindig egyedül voltak. Órákkal korábban még mosolyoghattak és nevethettek volna, de amint egyedül maradtak a gondolataikkal, a sötétség vette át az uralmat. Kérlek, hidd el, amikor azt mondom, hogy inkább hívj fel és ébressz fel, milliószor inkább, minthogy úgy dönts, hogy nem akarsz többé senkit sem "zavarni", és véget vetsz az életednek, és ez lesz az a telefonhívás, amit kapok. Hajlandó vagyok lefogadni, hogy a szeretteid ugyanígy éreznek.

Ne hagyd abba az emberek felé való közeledést. Kérlek, ne add fel, és ne gondold, hogy ezzel szívességet teszel a családodnak, a barátaidnak vagy a gyülekezetnek.

5. Van egy bizonyságod
A gyülekezetben felnőve hallod ezeket az erőteljes bizonyságtételeket, mint például: "Isten megszabadított a függőségemtől, és soha nem tértem vissza". Valakinek, aki krónikus depresszióban szenved, néha az ilyen típusú dolgok hallgatása, nos... lehangoló. Úgy érzed, hogy alkalmatlan vagy arra, hogy segíts másokon, amikor magadon sem tudsz segíteni. Nem tudod, hogyan kellene bizonyságot tenned, ha soha nem jutsz túl a teszt részen. Figyelj, barátom, neked egy csodálatos történeted van, amit el kell mesélned. Minden nap, amin Isten keresztülvisz téged, egy diadal. Annyi együttérzést, szeretetet és irgalmat tudsz nyújtani, és a világnak szüksége van arra, hogy ezt megoszd. Az egyháznak szüksége van rád, hogy Isten szívének tükörképe legyél a fájdalmak, a megtörtek és a megsebzettek felé, és te ezt jobban tudod csinálni, mint bárki más.

6. Van számodra egy cél a Földön
Tudom, hogy már annyira elhasználódtál és belefáradtál a harcba. Elvesztetted szem elől, mi értelme van ennek az egész szenvedésnek. Nem látod a fényt az alagút végén, és úgy érzed, túl sok sötétség vesz körül ahhoz, hogy valaha is lenni fogsz a fényben. Tudom, lehet, hogy most lehetetlennek érzed, hogy lásd a nagyobb képet, de az ott van, Isten kezében. Voltak évek, amikor minden este lefekvés előtt azért imádkoztam, hogy ne ébredjek fel. Nem tudom elmagyarázni nektek azt a megváltó érzést, ami átmosott, amikor egy másik ember öngyilkos útját végigjártam vele. Ez volt az első pillantásom arra, hogy Isten hogyan tudja elvenni a fájdalmamat, és valami jóra változtatni. Valami jó vár rád a dolog másik végén.

7. A gyógyulás megtörténhet, kérlek, tarts ki!
Én leszek az utolsó ember, aki azt mondja, hogy soha többé nem leszek depressziós, vagy minden természetfeletti módon elmúlt. Azt azonban elmondom neked, hogy Isten kegyelméből és intenzív tanácsadással több gyógyuláson mentem keresztül, mint amit valaha is gondoltam volna. Tudom, hogy a dolgok most rossznak tűnhetnek, sőt lehetetlennek tűnnek a felépüléshez. Tudom, hogy az az időszak, amiben most vagy, olyan sötét, és nem tudod, meddig tudsz még küzdeni ellene.

Ez csak egy fejezet, barátom. Kérlek, ne tegyél pontot oda, ahol csak vesszőnek vagy kérdőjelnek kellett volna lennie.

Nem kell, hogy most mindennek értelme legyen. Könyörgöm, hogy tarts ki. Szeretném, ha megélnéd a gyógyulásban való járást. Azt akarom, hogy tudd, milyen érzés végre mély levegőt venni, és nem érezni olyan nehéznek. Látni akarom az arcodat, amikor a nap végre rád talál. Az élet ezen a Földön soha nem lesz tökéletes, de lehet jobb. Kérlek, maradj, mert én azt akarom, hogy maradj. Tarts ki, mert az életednek értéke és célja van. Szeretnek téged, és tartozol valahová.


EZEKET OLVASTAD MÁR?

Három lépés a Covid-19 alatt kialakult depresszió leküzdésére

A tetoválásról keresztény szemmel

Bűn a lustaság?


Szólj hozzá!