ERITREA. 160 KERESZTÉNYT TARTÓZTATTAK LE |
Az eritreai keresztény lakosság fokozott üldözésnek van kitéve, amióta a helyi kormány május óta intenzíven munkálkodik ellenük.
A Christian Post szerint legalább 160 embert tartóztattak le az elmúlt hónapban.
A Keresztény Szolidaritási Világszervezet (CSW) jelentése szerint a Dahlak-szigetvilág hírhedten kemény börtöneibe kerültek, amelyet a 19. század végén hoztak létre olasz kolonialisták. A bebörtönzés gyermekekre is érvényes, a legfiatalabb csak két hónapos.
A Release International szerint több mint 30 gyerek maradt a szülei nélkül, őket figyelik, hogy nem kapnak-e támogatást a keresztény közösségtől.
Eritrea Afrika és egyben a világ egyik legszegényebb országa. Az Open Doors listáján 2017-ben a 10. helyen szerepelt, ami a keresztény üldözés rangsorát illeti.
Az eritreai rezsim teljesen intoleráns bármilyen szövetség, közösség ellen, és a szabad véleménynyilvánítás ellen is határozottan fellép, közölte az Open Doors.
Az emberi jogvédők felszólították a nemzetközi nyilvánosságot, hogy az ország vezetőit valamilyen módon felelősségre vonhassák az alapvető emberi jog megsértéséért.
Itt az ideje a felelősségre vonásnak az emberi jog megsértéséért. Felhívjuk a lehetőséggel bíró országok figyelmét arra, hogy mindaddig, amíg el nem engednek minden lelkiismereti foglyot, addig tartsák nyomás alatt a rezsimet, mondta a CSW vezérigazgatója, Mervyn Thomas.
Ezt is ajánljuk
Több tucat keresztényt mészároltak le Több tucat keresztényt gyilkoltak meg fegyveresek December 22-én, a karácsonyi szolgálat után Nigériában. A szörnyű esemény, amely főképp a nagy részben keresztény irigwe.. |