A PRESTONWOODI TERHESSÉGI KÖZPONT ÁLDÁSOS MUNKÁJA

A Prestonwoodi Terhességi Központ 1991 óta hirdeti az evangélium reményét. Tudomásuk szerint eddig 90 000 nő döntött gyermeke megtartása mellett a terhességi központban hallottaknak köszönhetően. Csak az elmúlt évben több mint 400 nő választotta Krisztust a Központban dolgozók által elmondottak alapján.



Leanne Jamieson, a központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a központ fényjelzőként szolgál azoknak a nőknek, akik kihívásokkal küzdenek az életük egy pontján és nehézségekkel kell szembenézniük. "Amikor egy fiatal nő vagy pár belép a központunk ajtaján, úgy tekintünk rájuk, mint akiket Isten küldött hozzánk. Tapasztalataink szerint ők általában megtörtek és reményt keresnek." - mondta Jamieson.

Az amerikaiak többsége a jelentős járványügyi korlátozások és nehézségek miatt is gyakran dönt az abortusz mellett. "Kilátástalan körülmények között találták magukat és életük más területeiről is gyakran kiderül, hogy küzdenek. Mi igyekszünk őket meghallgatni, valóban próbálunk nekik segíteni, megoldást találni és tájékozódni az élet útvesztőjében. Úgy gondoljuk, hogy sokszer nekünk elég csak 'jól hallgatnunk', a többit Isten elvégzi, kinyitja az ajtókat."

A Prestonwoodi Baptista Gyülekezet által működtetett terhességi központ célja, hogy a nők megismerjék minden lehetőségüket, és megértsék, hogy nincsenek egyedül!

A Prestonwoodi Terhességi Központ 1991 óta hirdeti az evangélium reményét.

"Valóban hiszem, hogy az abortuszt kereső nők többsége kétségbeesetten hozza meg döntését!" - mondta Jamieson. "Gyakran nagy félelem övezi terhességüket, és e félelem miatt valamiféle választ, támaszt, reményt keresnek. Mi próbáljuk bátorítani őket, hogy várandósságuk és gyermekük életüket nem katasztrofális irányba fogja vinni."

"Néhány történetbe, amelyet hallunk, összetörik a szív!" - tette hozzá. "De nagyon hálás vagyok, hogy ismerek egy olyan Urat, aki ezeket a megtört szíveket és életeket gyógyítja."

A központ munkatársai gyakran találkoznak fiatal nőkkel, akik nem akarják, hogy életük megváltozzon pusztán azért, mert terhesek. "Igyekszünk megcáfolni azokat tévhiteket, amelyet ezek a fiatal nők gondolnak!" - mondta Jamieson. "Sok minden van, ami szerintünk nem igaz." A Terhességi Központ dolgozói szeretnék megmutatni mindenkinek, hogy mit jelent Krisztusban gyökerezni, képet mutatnak Isten szeretetéről és megváltásáról! "Isten az élet teremtője és megadója, igyekszünk ezt hirdetni mindenkinek!" - mondta.

Tinédzser önkénteseket is bevontak a szolgálatba, hogy ők is megismerjék Isten jóságát, a hit értékét és az élet fontosságát. "Szeretnénk, hogy a terhességi központban megismerjék az alapvető értékrendet, mielőtt kimennek a világba, az egyetemre, és más üzenetet hallanak."

A központ ingyenes hozzáférést biztosít a nők számára orvosi szolgáltatásokhoz. Ez magában foglalja a terhességi tesztet, ultrahangot és várandósgondozást.

Forrás: faithwire.com

Ezeket olvastad már?

Wycliffe 1000. újszövetség fordítása

Nincs szükség vallásmentes zónákra

A meg nem született élet védelme


Szólj hozzá!