A SÁTÁNI SZOBOR

Az amerikai Sátánista Egyház képviselői 2015. július 25-én felavattak egy közel 3 méter magas sátánista szobrot Detroit városában. A kecskefejű, szárnyas Baphomet szobor végleges helyét azonban nem itt, hanem az arkansasi Little Rock főterén képzelik el, ahová keresztény szervezetek egy Tízparancsolatot ábrázoló szobrot készülnek állítani.



A sátánista szoborállítás célja azonban nem csupán egy szimbólum megjelenítése, hanem nyílt provokáció a kereszténységgel szemben. Saját bevallásuk szerint azért szeretnék a szobrot felállítani, hogy "kiegészítse és kontrasztot állítson egy Tízparancsolatot bemutató emlékművel szemben".

Jex Balckmore – a Sátánista Egyház szóvivője – szerint a szobor 100 ezer dollárba került, és célja nem az, hogy harcba hívja egymás ellen a feleket, hanem épp hogy egyesítse az embereket.

Saját bevallásuk szerint a szervezet missziója ugyanis nem az, hogy megosztást hozzon létre, hanem éppen az, hogy bátorítsa az emberek közötti empátiát és jóakaratot. Emellett egy funkcionális célja is lenne a szobornak azzal, hogy az alkotás, amely mellett két kisgyermek áll, egyúttal egy széket is formál, ahova bármely korosztály tagja beülhet azért, hogy a

"Sátán ölében" ülve inspirálódjon és elmélkedhessen.

David Bullock, a helyi Szent Máté Baptista Egyház lelkésze azonban egyáltalán nem örül ennek a kezdeményezésnek, és az élére állt a szobor felállítása elleni küzdelemnek. "Nincs helye Detroitban!" Detroit – a korábban virágzó iparváros – ma már súlyos problémákkal küzd. Az emberek többsége elhagyta a hanyatló várost, amit ma a bűnözés és a gazdasági problémák jellemeznek leginkább. Éppen ezek ellen küzdenek a város vezetői és az egyházak képviselői.

"Az utolsó dolog, amire szükségünk van – a városban, ahol harcolunk a bűnözés, a gazdasági problémák, a munkanélküliség és a vízhiány ellen – egy a Sátánnak szentelt szobor a belvárosban" – nyilatkozta Bullock a Christianity Today című lapban.

Azonban a libertárius sátánista szervezet tagjai szerint egy olyan nemzetben, ahol az állam és az egyház egymástól szétválasztva működik, tűrhetetlen az ilyesfajta diszkrimináció, amit a keresztény emlékmű megléte jelképez.

Nem régen az állami Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy az emlékművet el kell távolítani a Városháza előtti térről, mivel állami intézményekben nem lehet semmilyen vallási jelkép. Ennek ellenére az állami főügyész fellebbezett a döntés ellen, mondván, hogy az emlékmű magánemberek pénzén épült azzal a céllal, hogy egy történelmi eseménynek állítson emléket, nem pedig azért, hogy egy vallási mementó legyen. Erre az érvelésre reagált több szervezet azzal, hogy ők is szeretnének ilyen történelmi témájú szobrot felállítani.


Ezt is ajánljuk


Több tucat keresztényt mészároltak le
karácsony napján Nigériában

Több tucat keresztényt gyilkoltak meg fegyveresek December 22-én, a karácsonyi szolgálat után Nigériában. A szörnyű esemény, amely főképp a nagy részben keresztény irigwe..