SZÍRIAI HORROR: A HELYZET EGYRE ROSSZABB |
A szakértők felhívják a figyelmet a Szíriában történő tömeges mészárlás veszélyeire, ami egyre súlyosabb.
Joel Veldkamp, a Christian Solidarity International nemzetközi igazgatója elmondta a CBN News-nak, hogy úgy gondolja legalább több száz ember esett áldozatul a napokban történő gyilkos zavargások miatt. "Egy olyan lista jelent meg, amely 717 alavita muszlim nevet tartalmaz, akiket meggyilkoltak. Ez a szám továbbra is növekszik." Veldkemp elmondása szerint, az új kormány felfegyverkezett katonái támadták meg azt a területet, ahol a legtöbb lakos tagja az alavita muszlim szektának.
"Egy iszlám szekta, ami a dzsihád szerint egy hitehagyott szekta, ami törvényen kívül van, védelmen kívül, a tagjai meggyilkolhatóak, elrabolhatóak és sokkal rosszabbak, mint a keresztények vagy a zsidók. Ettől féltünk három hónappal ezelőtt, amikor ez a lázadó koalíció leuralta az Assad rendszert. Annak ellenére, hogy a szíriai elnök Bashar al Assad irányítása alatt is volt konfliktus, Veldkamp megjegyezte, hogy azok akik leuralták a régi rendszert, egy úgynevezett Ahmed Hussein al-Sharaa vezetése alatt, ők a dzsihádhoz tartoznak és előre beszéltek Sunni Muslim magasabbrendűségéről. Attól tartok, hogy nagyon vészes a helyzet, és egyre csak rosszabb."

Amíg egyes vezércikkek keresztény kisebbségek támadásáról szólnak, Veldkamp csupán pár keresztény áldozatról értesült, és az ő látása szerint, a jelenlegi helyzet egy szisztematikus problémának látszik. Al-Sharaa a szíriai al-Qaeda vezetője volt, amely csak tetőzi a káoszt és a bizonytalanságot a kormányzásával kapcsolatban. A CNN jelentése szerint az Egyesült Nemzetek emberjogi irodája adatai alapján teljes családokat mészároltak le és a becslések szerint a halottak száma 800-ra emelkedett. A konfliktus állítólag az új rezsimhez lojális csoportok és az el-Assadhoz kötődő csoportok között bontakozott ki. Az erőszak állítólag mostanra leállt, de Al-Sharaa elmondta, hogy felállít egy bizottságot, amely kivizsgálja, hogy kik a felelősek a történtekért.
Ezt is ajánljuk
Több tucat keresztényt mészároltak le Több tucat keresztényt gyilkoltak meg fegyveresek December 22-én, a karácsonyi szolgálat után Nigériában. A szörnyű esemény, amely főképp a nagy részben keresztény irigwe.. |