CANDACE CAMERON BURE
KRISZTUST HIRDETŐ MAGATARTÁSA

Candace Cameron Bure színésznő nemrégiben egyetemi hallgatókkal találkozott, hogy beszélgessen velük a keresztény értékek képviseletéről, Krisztus nagyságáról és az Úr szolgálatának fontosságáról. Egy vele készült interjúban így beszélt erről a találkozásról.



"Az igazi célom az volt, hogy a beszélgetés során az általam elmondottak kedves és tiszteletteljes mondanivalónak hassanak, mellyel Krisztust képviselhetem."- mondta Bure.

A színésznő megjegyezte, hogy soha nem látott még olyat, hogy valaki a kemény, durva, illetve erőszakos szavak hatására fordult volna Krisztus felé. Mesélt arról, hogy a Pál apostol Tituszhoz írt levelét olvasva tudatosult benne, hogy az ő beszéde és személyisége nem képviseli Krisztust.

"Amikor Pál Titusszal beszélt, arra figyelmezteti őt, hogy ragaszkodjunk a tanítással megegyező igaz beszédhez és győződjünk meg róla, hogy az személyiségünk részévé vált, eggyé váltunk és azonosultunk vele." - mondta a színésznő.

Igyekezzünk szeretetben járni és kedvesek lenni, bizonyosodjunk meg róla, hogy nem veszekszünk és hadakozunk feleslegesen." - folytatta. "Ez az, ahogy a világ minket, keresztényeket kell lásson. Idézhetünk bármennyi és bármilyen igeverset a Bibliából, de ha nem látni a viselkedésünkön és a beszédünkön, hogy tisztelettel és szeretettel teljes, akkor nem képviseljük Krisztust." - tette hozzá Bure.

Keresztény értékek képviseletéről, Krisztus nagyságáról beszélt a színésznő.

Az interjúban a színésznő arról is beszélt,
hogy hogyan találkozott Krisztussal.

12 éves volt, amikor először hallott Jézusról, de valójában gyerekkorában nem járt igaz hitben. Később, mikor gyermekei lettek, akkor változott igazán nagyot az élete. Amikor befejezte a népszerű 90-es évekbeli sorozatot, a Full House-t (itthon Bír-lak címen futó sorozat), családjával új otthont választott, letelepedett, de nem találta a helyét. Ez volt az az időszak, amikor az Istennel való kapcsolata virágzásnak indult.

"Életemnek ebben az időszakában épült ki az a fajta kapcsolatom Jézussal, amelyre mindig is szükségem volt, és amelyre vágytam. Ezáltal tudtam meg ki is vagyok valójában, hiszen addig csak egy hétköznapi színésznőnek tartottam magam."

"Mindig úgy gondoltam, hogy jó ember vagyok, soha nem értettem miért lenne szükségem Jézusra, így amikor az evangéliumi üzenetről úgy beszéltek nekem, hogy felismerhettem az általam hitt jóságomat Isten jóságának tükrében, akkor rádöbbentem, hogy a közelében sem járok annak a kegyelemnek, amely Istennél van."

Amikor megkérdezték Bure-t hogy minek kapcsán imádkozzanak érte, ezt kérte: "Szeretnék növekedni. Nem érzem úgy, hogy az elmúlt évben szellemileg fejlődtem volna, de imádkozom, hogy továbbra is hirdethessem az evangéliumot, és minél több embernek beszélhessek Jézusról."

Forrás: christianheadlines.com

EZEKET LÁTTAD MÁR?

Anthony Hopkins találkozása Istennel

Hollywoodi színésznő Istenről

Smikor egy rapper megkeresztelkedik


SEGÍTSD KÜLDETÉSÜNKET!


SZÓLJ HOZZÁ!