| ''TUDOM, KINEK HITTEM!'' |
"Ezért is szenvedem ezt, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és meg vagyok győződve arról, hogy a nála letett kincsemet meg tudja őrizni arra a napra."
(A Timóteushoz írt második levél 1. fejezetének 12. verse)
Pál apostol tekintete nem bizonytalanul, nem félve, hanem ujjongó reménnyel és boldog vágyakozással hatol át a síron. Ott áll a vértanúsága színhelyén; nem látja sem a hóhér bárdját, sem a tikkadt földet, amely csakhamar beissza a vérét. A pillantása azon a nyári reggelen a mennybolt fényes, végtelen kékségét kutatja, s felhatol egészen az örökkévaló Isten trónjáig. Pál, a hit embere, látja Jákób látomásának fényes létráját. Ez a létra Krisztus, aki összekötötte a Földet a Mennyel, a halandó embert a végtelen Istennel. Az emlékezetén átvonul a pátriárkák és próféták élete. A hite erősödik, mert tudja, hogy ők is Jézusban bíztak, aki a vigaszuk és támaszuk volt, s akiért most az életét adja. Istennek e szentjei, akik századról századra a hitük bizonyságtevői voltak, ismétlik az ígéretet. ''Isten hűséges.'' Az apostoltársai is hirdetik Krisztus evangéliumát; szembeszállnak a vallási vakbuzgósággal, a pogány babonával, az üldözéssel és a megvetéssel, sőt az életük sem drága, csak hogy fennen lobogtassák a kereszt zászlaját a hitetlenség sűrű sötétségében. Hallja a bizonyságtételüket Jézusról, Isten Fiáról, a világ Üdvözítőjéről. A kínpadokról, a máglyákról, a tömlöcökből, a Föld barlangjaiból hangzik felé a vértanúk diadalkiáltása. Hallja a rettenthetetlen emberek tanúságtételét, akik, ámbár elhagyatottan, kifosztottan, megkínzottan, de bátran, ünnepélyesen bizonyítják a hitüket. ''Mert én tudom, hogy kinek hittem!'' Krisztus áldozata által megváltva, a vérében megtisztítva a bűntől, a szentségébe öltözötten, Pál önmagában hordozza azt a bizonyosságot, hogy a lelke értékes a Megváltója szemében. Az élete Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Pál meggyőződött arról, hogy Ő, aki legyőzte a halált, meg is tudja őrizni azt, amit az oltalmára bízott. Boldog vagyok, amiért Isten elé járulhatunk alázattal és hittel, és addig könyöröghetünk hozzá, amíg a lelkünk szoros kapcsolatba nem kerül Jézussal, és mindenféle terhünket a lábához vethetjük. ''Mert tudom, kinek hittem, és meg vagyok győződve arról, hogy a nála letett kincsemet meg tudja őrizni arra a napra."
|
