A NÖVEKEDÉS ISTENI RENDJE

''Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, majd a teljes búzát a kalászban.''
(Márk evangéliuma 4. fejezetének 28. verse)



E példázat elmondója teremtette a parányi magot. Ő adta az életadó képességét. Ő határozta meg a fejlődését szabályozó törvényszerűséget is. A példázatban tanított igazság Jézus életében élő valósággá lett. Mind a fizikai, mind a lelki életében követte a növekedésnek a növény által szemléltetett mennyei szabályát. Ugyanezt kívánja minden fiataltól. Engedelmes gyermek volt. Gyermeki bölcsességgel gondolkodott és cselekedett. De a fejlődésének minden fokán tökéletes volt. A bűntelen élet egyszerű, természetes báját tükrözte. A magról szóló példázat tanúsítja Isten munkáját a természetben. A magban élet van, a talajban erő, de ha a végtelen hatalmú Isten nem munkálkodna éjjel és nappal, a mag nem hozna termést. Isten hatalma által nő minden mag, és fejlődik minden egyes növény. A mag csírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja; a növény növekedése pedig a keresztényi növekedés csodálatosan szép példája. Ahogyan a természet mutatja, úgy van a kegyelem világában is.

Fejlődés nélkül nincs élet. A növény vagy fejlődik, vagy meghal. A keresztényi életben való fejlődés éppoly csendes, észrevétlen, de állandó, mint a növény növekedése. Az életünk tökéletes lehet a fejlődés minden szakaszában; és ha Isten szándéka valóra válik bennünk, akkor állandóan előrehaladunk. A megszentelődés az egész élet munkája. Ahogy a lehetőségünk tágul, gazdagodunk tapasztalatban is, és növekszik az ismeretünk. Alkalmasak leszünk felelősség hordozására, az érettségünk arányos lesz a lehetőségünkkel. A növény fejlődik azáltal, hogy beépíti mindazt, amit Isten rendelt az élete fenntartására. A gyökerét a földbe ereszti. Merít a napfényből, harmatból és esőből. Magába szívja a levegő éltető kincsét. Így kell a kereszténynek is a mennyeiekkel együttműködve fejlődnie. Érezve a tehetetlenségünket, ragadjuk meg a mélyebb tapasztalat szerzésére kínálkozó alkalmat! Miként a növény gyökeret ereszt a talajban, nekünk is mélyen meg kell gyökereznünk Krisztusban. Ahogyan a növény magába szívja a napfényt, harmatot és esőt, mi is tárjuk ki a szívünket a Szentlélek előtt! Ha rendületlenül Krisztusra hagyatkozunk, akkor növekszünk, mígnem eljutunk a krisztusi érettségre.