A szeretet két pillérre épül, melyek a türelem és a kedvesség. A szeretet minden más jellemzője ennek a két alaptulajdonságnak a gyakorlati megnyilvánulása.





A kedvesség nem egyéb, mint a cselekvő szeretet.

Az önimádat korában élünk. A minket körülvevő világ arra tanít, hogy a legfontosabbak mi magunk vagyunk.

A figyelmetlenség a szerető kapcsolatok csendes ellensége.

Amikor egy kapcsolatban a szeretet vezérel bennünket, igyekszünk úgy viselkedni, hogy a másik kellemesen érezze magát a társaságunkban.

A szeretet nem lesz mérges vagy megbántott. A harag és az erőszak idegen tőle.

A szeretet úgy dönt, hogy a legjobbat hiszi az emberekről. Nincsenek rosszindulatú feltételezései.

A féltékenység rendkívül erős hajtóerő. Mindazonáltal lehet jogosan és jogtalanul is érezni.

Gondold végig, hogyan szoktad üdvözölni társad! Érzi a köszöntésből, hogy szereted?

Ha valaki megkérdezné tőled, hogy "miért szereted a társadat?" - mit válaszolnál?

Amikor szeretettel fordulsz a társadhoz, azzal magadat is szereted. Amikor pedig bántod őt, magadnak is ártasz, hiszen életetek összefonódott.

Nem fogtok mindig egyetérteni. Azonban ne ellenségként tekints társadra, hanem úgy, mint a legközelebbi barátodra!

Az élet viharai megmutatják, milyen anyagból készültetek. Após-anyós viták, anyagi nehézségek, munkahelyi gondok.

Emlékezz arra, miért lettél szerelmes társadba!

Vajon társad azt mondaná, hogy tiszteled és megbecsülöd őt? Úgy tekintesz rá, mint aki felbecsülhetetlen értékű számodra?

A legtöbb házaspár sajnos ideje nagy részét arra pazarolja el, hogy próbálja a másikat megváltoztatni. Ez azonban lehetetlen.

A titkok, amelyeket csak a társad tud rólad szégyenre ad okot, vagy pedig közelebb hoznak titeket egymáshoz?

Ismered társad legmerészebb álmait? Tudod, hogy mi az ő szeretet nyelve? És hogy mik a félelmei?

A szeretet, mely minden próbát kiáll, elérhetetlen mindaddig, amíg azt önmagadban keresed.

Jézus azért jött, hogy megkeressen és megtarson téged.

Hagyj fel azzal, hogy valakitől vagy valamitől várod, hogy állandóan megelégedettségben tartson.

Szeretet viszonozni könnyű. De mit teszel, amikor visszautasítják azt? Hűséges maradsz?

A házasságodnak vannak ellenségei is, melyek különböző formákban jelentkeznek.

Az érzéki kívánságok nem férnek össze az igaz szeretettel. El fog távolítani Istentől, és a társadtól is.

Megbocsátani nem könnyű, és el is tart egy ideig míg eljutunk e döntésre.

Milyen könnyen hibáztatunk másokat, miközben mi olyan gyorsan kitérünk a minket ért kritika elől.

Irreális elvárások egy házasságban; a csalódottság fő forrása.

A szeretet a panaszok előtt észreveszi a másik terheit.

Gyakran nem érzel elegendő inspirációt a szereteted kimutatásához?

Az egység örökkévaló fonál, ami átszövi kapcsolatotokat.

A házasság átrendezi a kapcsolatokat és mindent megváltoztat; szüleid átülnek a tanácsadói székbe.

Isten azért is elhívott, hogy házastársad szexuális igényét kielégítsd.

Isten az emberiséget egy nővel és férfival indította útjára. A másik számára lettünk teremtve.

A szeretet örül azoknak a dolgoknak, amik Isten számára tetszőek.

Élete során mindenkinek jól jön a bölcs tanács. A bölcsesség értékesebb az aranynál.

Ha otthonodat Isten örök érvényű Igéjére alapozod, akkor bebiztosítod a pusztulás ellen.

Az egység, amely egy együtt imádkozó férfi és nő között kiépül, erőteljes kapcsolatot hoz létre.

Elgondolkoztál már azon, hogy mi az, amit a társad nagyon szeretne?

A szeretet a nehézségek ellenére is kitartóan megmarad. Nem hajlandó feladni, ha vissza is utasítják.





A házasság két ember közti legerősebb kötelék e Földön; egy fogadalom, hogy egy életen keresztül szeretik egymást. Ahogy azt már jó néhányszor olvashattad: Isten nélkülözhetetlen része egy ilyen szövetségnek.


# Kapcsolataink # Merjszeretni # Archívum