| A GYERMEK HITÉNEK ÁRTÓ SZÜLŐK |
Jézus egy alkalommal azt mondta: "Jaj annak, aki csak egyet is megbotránkoztat -e kicsinyek közül. Jobb annak, ha malomkövet vetnek a nyakába és a tenger mélyére vetik." Kemény szavak?! Azok. És mivel Isten Fia mondta, igazak és érvényesek. Vajon hányan lesznek közülük a gyülekezet aktív tagjai, és legfőbbképpen hányan lesznek elkötelezett, élő hitű keresztyének?
Meggyőződésem, hogy az újjászületés mindenestől fogva Isten munkája és ajándéka, Szentlélek Isten munkája, de ebben a munkában tetszett az Istennek, hogy minket felnőtteket, szülőket, nagyszülőket, a gyülekezet minden tagját használjon és felelőssé tegyen.
Vajon mit üzenünk gyermekeinknek, amikor hétvégén autóval elhozzuk őket a gyülekezetig, aztán az autó továbbhajt, a szülő már nem jön gyülekezetbe, nem érdekli Isten Igéje? Vagy mit üzen a gyülekezet, amikor az istentisztelet alkalmával az ének alatt tömegével indulunk ki a templomból, biztosan fontos, nagyon fontos dolgok miatt, amik sokkal fontosabbak, mint az, hogy egy gyermeket Isten szövetségébe fogad, és gyülekezetünk részévé tesz?! A gyermek ért, lát figyel. Sőt lemér, értékel, mintát vesz!
Hadd legyen az itt következő néhány pont kérdéssé, tükörré mindannyiunk számára. Vajon nem kísértenek -e minket is ezek a dolgok?
1. Kétszínűség, kétlakiság, szekuralizáció
A szülő teljesen másképpen viselkedik a templomban, a gyülekezetben, mint otthon. Másról beszél, máshogy beszél, másképpen viselkedik, másképpen viszonyul a gyerekekhez, a házastársához, stb. Mintha két külön világban élne a család, hétköznap az egyikben, ünnepnap a másikban. Otthon az egyikben, a gyülekezetben a másikban. És azt hiszem elég egyértelmű, melyikre mi jellemző.
2. Kirakat-kereszténység
A szülő csak akkor fejezi ki a vallásosságát, amikor azt valaki látja. Általában csak a gyülekezetben és a gyülekezeti tagok jelenlétében. Akkor olvas Bibliát, akkor imádkozik, akkor beszél Jézusról, ha testvérek vannak a közelben, ha van, aki hallja-látja. Otthon a gyerek nem lát ilyesmit a szülőtől, és nem látja Isten előtt összetörten, a saját bűneit vallva sem.
3. Morális kereszténység
A kereszténység lényege, hogy "jók" legyünk. Ide redukálódik le az egész. Vagy rosszabb esetben oda, hogy (csak) a gyerek legyen "jó", mert "keresztény". Ráadásul ha a gyerek azt látja, hogy a szülő magának megengedi azt, amit neki nem, ha kiderül, hogy a szülőre nem vonatkoznak a tőle elvárt morális törvények és az elvárások, akkor a szülő pillanatok alatt elveszíti a tekintélyét. És nem csak a sajátját, hanem a Bibliáét, Istenét is eljátssza a saját gyereke előtt. A morális kereszténység rideg és kemény:
parancsokra és szabályokra épül, jutalmazáson és büntetésen alapul.
Hiányzik belőle a kegyelem, a bűnbocsánat, a megtörtség.
Ha a gyerek számon van kérve, de azt látja, hogy a szülő nincs, ha neki nem szabad, de anyának-apának igen, és ha a szülő sosem kér bocsánatot sem a gyerektől, sem Istentől (akár a gyermeke előtt is), akkor ebből a kegyetlen morálból hamar elege lesz az embernek, a gyereknek is.
4. A be nem tartott parancsolatok
A rengeteg következetlenség a saját hitünkben és értékrendünkben. Hogy csak egyetlen példát említsek: ha a gyerek ott ül a templomban, és látja, hogy a szülő ötven forintot dob a perselybe "Isten ügyére", majd utána kétezret eszik meg a család hazafelé a cukrászdában, gyorsan lejön, mi mennyit ér a fejben és a szívben. A gyerek nem hülye, csak kicsi. A sort lehetne folytatni, hadd folytassa bennünk Isten Szentlelke és adjon megújulást, hiteles, Istenre mutató életet!
Ezeket is ajánljuk
