| JÉZUS "KÉNYELMETLEN" TANÍTÁSA |
Ausztráliában voltam, amikor először fedeztem fel Shane Claiborne írásait, aki keresztény író, aktivista és a New Monastics nevű csoport tagja. Valaki a vécén hagyta a The Irresistible Revolution című könyvének egy példányát, így néhány hét alatt a napi mosdólátogatások során végigolvastam. Ha egy szóban kellene összefoglalni Claiborne írásait, melyeket a saját életmódja tükröz és tart fenn, akkor a "radikális" kifejezéssel lehetne jellemezni.
Röviden: Claiborne Teréz anyánál (igen, az a Teréz anya) élt és tanult, és a Wheaton College-ban és az Eastern University-n szerzett diplomáját követően a világ számos más elszegényedett országában dolgozott. Néhány évvel ezelőtt Philadelphiába költözött, ahol megalapította a The Simple Way-t, egy tervezett életközösséget a szegénységben élő emberek számára.
Shane egy olyan fickó, aki azt gyakorolja, amit hirdet. Ha tehát egy mondatban kellene összefoglalnom a The Irresistible Revolutiont, akkor az a következő lenne: Élj úgy, ahogy Jézus élt, és tedd azt, amit Ő tett, szó szerint. De ezt sokkal könnyebb mondani, mint megtenni, amint az olyan rész, mint ezt itt a Revolutionből van kiemelve:
"Megkérdeztem azokat a résztvevőket, akik azt állították, hogy 'Jézus erős követői', hogy Jézus töltött-e időt a szegényekkel. Közel 80 százalékuk igennel válaszolt. Később a felmérésbe becsempésztem egy másik kérdést, megkérdeztem ugyanezt az erős követők csoportját, hogy töltöttek-e időt a szegényekkel, és kevesebb mint 2 százalék mondta, hogy igen. Hatalmas leckét tanultam: csodálhatjuk és imádhatjuk Jézust anélkül, hogy azt tennénk, amit ő tett. Megtapsolhatjuk azt, amit hirdetett és amiért kiállt, anélkül, hogy ugyanezekkel a dolgokkal törődnénk. Imádhatjuk a keresztjét anélkül, hogy felvennénk a miénket. Rájöttem, hogy az egyház nagy tragédiája nem az, hogy a gazdag keresztények nem törődnek a szegényekkel, hanem az, hogy a gazdag keresztények nem ismerik a szegényeket".
"Egyszerűen nem vagyok meggyőződve arról, hogy Jézus azt fogja mondani: 'Amikor éhes voltam, adtál egy csekket az United Waynek, és ők adtak nekem enni.' "
Visszaemlékszem egy érvelésre, mely néhány fejezeten keresztül épül fel, és amely a keresztényekről szól, akik szívesen adakoznak a szegényeknek, vagy a szegényeket segítő szervezeteknek, de mindez nem egyezik azzal, amit Jézus tanított vagy képviselt.
Jézus nem pusztán adott a szegényeknek, hanem csatlakozott hozzájuk.
Ez az, ami Claiborne-t arra késztette, hogy megalapítsa a The Simple Wayt: A feszültség a saját kényelmes társadalmi státuszukat fenntartó emberek között, miközben terápiás jelleggel adakoznak a szegényeknek, valamint Krisztus élete és tanításai között. Claiborne tehát pontosan ezt tette, csatlakozott a szegényekhez. Közöttük élt. Szerette őket, és szerették őt.
És ha őszinte akarok lenni, ez egy igazán ijesztő gondolat számomra: hogy Krisztus azt követeli, hogy feladjam a társadalmi rangomat, hogy követhessem Őt. Ha megvizsgálom a szívem mélyét, világossá válik, hogy az olyan dolgok, mint a társadalmi rang, az autó, az otthon és a barátok, mind bálványok, melyek nagyon magas helyen állnak, mert vonakodom lemondani róluk Krisztusért. Más szóval az én álmaim nem az Ő álmai, és ez ijesztő dolog. Vajon Isten országa után vágyakozom, vagy a saját elképzelésem szerint vágyakozom a jó életre? Olyan látható, kézzelfogható dolgokra vágyom, mint a feleség/férj és a kényelmes, jól szituált élet, vagy bízom Istenben, hogy Ő egyrészt ismeri, másrészt megadja nekem szívem vágyait az Ő országának teljességében?
David Bentley Hart a Christ's Rabble című cikkében azt az érvelést építi fel, hogy Jézus egész tanítása sarkos és kevés teret hagyva a köztes életnek.
"Krisztus nemcsak a gazdagsággal való egészségtelen foglalatosságot ítélte el, hanem a gazdagság megszerzését és megtartását is. A legkézenfekvőbb idézet mindhárom szinoptikus evangéliumból a gazdag ifjú története lenne, aki nem tudta rávenni magát, hogy megváljon vagyonától, valamint Krisztus meghökkentő megjegyzése arról, hogy a tevék könnyebben mennek át a tű fokán, mint a gazdagok a mennyország kapuján. Ami a kérdést illeti, melyet a tanítványok ezután feltettek Krisztusnak, azt valószínűleg nem úgy kellene fordítani, hogy 'Ki üdvözülhet tehát?' vagy 'Megválthat-e bárki?', hanem inkább úgy, hogy 'Akkor üdvözülhet-e bárki [közülük, a gazdagok közül]?'. Amire a kijózanító válasz az, hogy emberileg lehetetlen, de isteni hatalom által még a gazdag is megmenekülhet."
Hart a továbbiakban még számos olyan szövegrészt sorol fel, melyben Isten jó hírt hirdet a szegényeknek, de rémisztő jajveszékelést a gazdagoknak. És hadd emlékeztesselek, ha ezt telefonon vagy laptopon olvasod, akkor te vagy 'a gazdag'.
Van egy barátom, aki ateista, és azt mondta nekem a múltkor, hogy ő egy 'elég jó ember', mert adakozik a hajléktalanoknak, amikor csak elmegy mellettük. Arra jöttem rá, hogy Krisztus üzenete ennél sokkal többet kér tőlünk. Azt kéri tőlünk, hogy ne adjunk aprópénzt a nálunk szegényebbeknek, ezzel állandósítva az ő függőségi helyzetüket és a mi helyzetünket, az alamizsnát osztogató jó szamaritánusokét, hanem csatlakozzunk hozzájuk. Hogy ne a velünk azonos társadalmi rangúakkal, vagy a velünk azonos társadalmi-gazdasági osztályba tartozókkal, hanem azokkal együtt éljük az életet, akik a társadalmi réteg minden részén élnek.
Jézus nem csak alamizsnát osztogatott a szegényeknek, hanem kenyeret tört velük. Barátságot kötött velük. És még Ő maga sem rendelkezett otthonnal vagy hellyel, ahová lehajthatta volna a fejét. Nem csak gyógyszert dobált a leprásoknak, vagy akár távolról gyógyította őket; hanem megérintette az érinthetetleneket. Gondoljatok bele! Mire jó az alamizsna a rendszerszintű változás befolyásolásának fényében? Segítesz-e a szegénység rendszerének átalakításában azzal, hogy egy koldus poharába dobsz egy százforintost, vagy csupán állandósítod azt a rendszert, amiről azt hiszed, hogy ezzel segítesz valamit? Ez egy mikrokozmosza annak, hogy a gazdag nemzetek több kárt okoznak, mint hasznot azzal, hogy alamizsnát adnak a szegényebb, rászoruló harmadik világbeli országoknak, akik aztán maguk sem képesek erre.
Most, mindezzel együtt, talán ijesztő lehet megfontolni, hogy feladjátok mindazt, amitek van, és mindazt, amibe a kényelem és a biztonság érdekében kapaszkodtok. És én magam még mindig azon vívódom, hogy hol van az egyensúly a "szegénység evangéliumának" hirdetése és az Istennek való engedelmesség között. Ezért tartózkodom mindig attól, hogy konkrét parancsolatokat adjak, és ehelyett beavatlak titeket abba, hogy min gondolkodom. Egyelőre tehát remélem, hogy ez ad némi gondolatébresztőt, és a puszta gondolkodásnál is többet szeretnék hallani a ti gondolataitokról! Szeretném tudni, mit gondolsz a rendszerszintű szegénységnek erről a csúszós fokozatairól és Krisztus kényelmetlen tanításairól.
Addig is imádkozzunk az igazságos király egyenjogúsító erejéért: Gyere gyorsan, Uram Jézus!
