| FEGYVERTELEN MEGOLDÁSOK HÁZASSÁGI KONFLIKTUSOKRA |
A párterapauta és a gladiátor munkájában van valami közös. Ahogyan az arénában álló gladiátor sosem tudja, mit szabadítanak rá azon a bizonyos kapun keresztül (embert-e, állatot, távoli földrészek sosem látott szörnyeit-e), úgy a párterapeuta sem tudja, ki fog besétálni a rendelő ajtaján, milyen történettel kínálja meg, milyen előadásmódban fogja tolmácsolni.
Olykor előfordul, hogy egy pillanat alatt felforrósodik a levegő és a párok megfeledkezve a terapeuta jelenlétéről is (vagy éppen azon felbátorodva), kiengedik egymásra az összes feszültségüket, dühüket, frusztrációjukat. Ennek általában örülni szoktam, mert végre nem kozmetikázott változatát látom a mindennapi valóságnak (amilyennek szeretnék, hogy lássam őket), hanem a megfelelési maníroktól lecsupaszított valóságot. Amint belevonódnak a jól ismert koreográfiájukba, azonnal láthatóv áválik, hogy kinek mi a szerepe a konfiktusok "üzemeltetésében."
Az egyik fél (általában a hölgy) átvedlik üldözőbe, a másik pedig (általában a férfi) visszavonulót fúj. A feleség felhoz egy témát (például a három hete összeszerelésre váró új cipőszekrényt) és egyre hangosabban, egyre hevesebb gesztikuláció kíséretében, egyre több "Te soha..." vagy "Veled semmit sem lehet..." kezdetű mondatot használva sortűzként szórja a férjére a "jobbító szándékú" észrevételeit.
A férje ettől kezd összemenni kertitörpeméretűre és egyre inkább visszavonul. Egyre csendesebben válaszol, egyre rövidebbek a mondatai, végül bekapcsolja a tévét, mereven ráfókuszál a képernyőre és ezzel "kikapcsolja" a pampogó asszonyt. Ettől ő még hangosabban, még erőteljesebben próbálja a tudomására hozni, hogy micsoda egy lusta, mihaszna, elviselhetetlen.
A játszma olyan kiszámíthatóan működik, annyira begyakorolták már, hogy a szomszéd magabiztosan beteszi a popcornt a mikróba, mert tudja, hogy a következő félórában műsor lesz, pedig az utca túloldaláról csak annyit lát az ablakon keresztül, hogy a feleség elkezdett hevesebben gesztikulálni a végtagjaival.
Ami itt történik, azt három szintre lebontva érthetjük meg:
1. Szint: Magatartás
Ez a házszintje, amelyet az ablakon keresztül a szomszédis lát. A magatartás szintjén jól megfigyelhető a változás a korábbi állapothoz képest. Mindketten tudják a szerepüket, hiszen évekig gyakorolták és gondolkodás nélkül fel is veszik a fonalat.
-1. Szint: Érzelmek
Ez a pince szintje. Ezt a részt a szomszéd nem látja, de sokszor a társak sem látják egymásban. A feleségben a cipőszekrény összeszerelésének halogatásából a magányosság, magárahagyatottság, mellőzöttség és elhanyagoltság érzete ébred felé s ez a kellemetlen érzés hajtja belül, hogy megoldást találjon. A férjben a feleség heves felháborodása megbántásként, zaklatottságként, kihasználtságként csapódik le, amiből menekülni szeretne.
-2. Szint: Vágyak, szükségletek
Ha a felszakadó érzelmeket megkérdeznénk, hogy ki küldte őket, milyen mögöttes mozgatóból fakadnak, akkor leásnánk még egy szinttel mélyebbre a pince szintje alá (talán ezt óvóhelynek, vagy bunkernek nevezhetnénk). Ezt a szintet nem csak, hogy a szomszéd vagy a társ nemlátja, de még a felek maguk sem tudnak a létezéséről. Csak konfliktusmentes állapotban való hosszas önvizsgálat után derül ki, hogy a feleség alapszükséglete, hogy fontosnak érezze magát férje számára, a férjnek pedig az a legfontosabb, hogy érezze a felesége szeretetét akkor is, ha egy kicsit ráérősen kezeli azt a szekrényszerelést.
Mi történik azonban a konfliktusok jellemző forgatókönyvében?
Mindkétfélmagatartása (1. Szint) negatív választ ad a másik fél legmélyebb vágyaira (-2. Szint). A feleség támadása azt erősíti a férjben, hogy "Nem szeret engem." A férj visszavonulása azt eredményezi a feleségben, hogy "Nem vagyok neki fontos." Tehetetlenségükben még jobban belemerevednek az amúgy is romboló szerepbe, a feleség még támadóbb lesz, a férj még visszavonulóbb és csak erősítik egymásban a negatív válaszokat a legmélyebb vágyaikra.
Mi a megoldás?
Hogyan lehet feloldani a helyzetet úgy, hogy a szomszéd ne bennünket nézzen a tévéje helyett? A megoldás a 3 szint elméletéből logikus. Ahelyett, hogy a semmire sem vezető (legfeljebb gőzkieresztésre alkalmas) magatartasásunkkal (1. Szint) elárasztanánk a másikat, ássunk le mélyen magunkban egészen a vágyak és megválaszolatlan szükségletek szintjére (-2. Szint). Fogalmazzuk meg, hogy mire vágyunk és mire van szükségünk a másiktól. Mennyire másként végződne ez a nap, ha a feleség azt mondaná:
"Tudod, Drágám, a cipőszekrény halogatásából bennem az csapódik le, hogy nem vagyok fontos neked. Én nagyon vágyom arra, hogy fontosnak érezzem magam a számodra. Megtudnál engem nyugtatni afelől, hogy rendben vagyunk egymással?" Egy ilyen kérés nem védekezést, hanem együttérzést ébreszt a másikban. A férj már nem úgy érzi, hogy menekülnie kell, hanem összeszedi magát és megpróbálja a felesége mély vágyát kielégíteni.. még az is lehet, hogy nagy buzgalmában nekiáll szekrényt szerelni.
Mennyire más lenne, ha a férj menekülés helyett azt mondaná: "Édesem, amikor így rám támadsz, úgy érzem, mintha nem is szeretnél engem. Olyan, mintha én nem is lennék fontos, hanem csak az, amit teszek érted. Mintha a szekrény fontosabb lenne, mint én. Szeretsz még engem?" Nagyon durva támadás lenne, ha a feleség erre az önfeltárásra további támadással reagálna.
Normális esetben nem is tesznek ilyet a párok egymással. Talán úgy érzed, ezt sokkal könnyebb elmondani, mint megtenni. Talán igazad van. Ugyanakkor azt fogod tapasztalni, hogy némi gyakorlással egyre könnyebben jön az új megoldás és egyszer csak teljesen átveszi a régi koreográfia helyét. Érdemes dolgozni rajta! A béke sokkal jobb, mint a háború! Amikor a világ szét akar esni, nem tűnik rossz ötletnek egy kicsit összerakni.
Ezt is ajánljuk
|
8 igazság keresztény anyukáknak A munkahelyen kevés a hibalehetőség. De az anyaságban nagyobb a mozgástér és a biztonság. Több a szeretet, a megbocsátás és a kegyelem. A családod nem akar téged helyettesíteni, mert az igazság az, hogy senki sem tud.. |
