40 NAP AZ ÉLETÉRT |
A 40 nap az életért mozgalom legutóbbi, világméretű kampánya 546 gyermek életét és ezáltal 546 anya, illetve apa lelkét mentette meg.
"Az eddigi legnagyobb 40 nap az életért kampányon vagyunk túl és sok életet mentettünk meg!" - írta ShawnCarney a szervezet honlapján. 375 helyszínen voltak jelen a szervezt tagjai. Összehangolt munkájuknak köszönhetően 546 nőváltoztatta meg döntését és lépett vissza az abortusztól. "Mi magunk sokszor voltunk tehetetlenek, azonban ilyenkor kimentünk és a járda szélén megállva imádkoztunk." - mondta Carney.
"Csodálatos történetek születtek a világ minden táján. New Yorkban sokat beszélgettünk egy 14 éves lánnyal és az édesanyjával, majd odaadtuk számukra azokat az összefoglaló prospektusokat, melyeket az életről és az Úrról készítettünk. Magukra hagytuk őket és imádkoztunk. Néhány perccel később kijöttek és megkérdezték az önkéntestől, hogy hol kaphatnának további segítséget, mert meg szeretnék tartani a gyermeket. Ezt követően elmentek egy családsegítő terhességi központba." - mondta Rick.
A floridai Tallahassee-ben a szervezet egyik önkéntes tanácsadója meggyőzött egy várandós asszonyt, hogy engedje egy ingyenes ultrahang vizsgálat elvégzését. A kismama végül úgy döntött, hogy nem megy abortuszra, miután meglátta a benne lévő és növekvő életet."- mondta Toni, a 40 nap az életért szervezet egyik önkéntese. Egy másik, idősebb nő Tallahassee-ben egyszerűen csak azért ment oda az önkéntesekhez, hogy köszönetet mondjon, amiért végül a lányát meggyőzték arról, hogy tartsa meg gyermekét.
Élete legjobb döntését hozta meg.
A szervezet tagjai Providence-ben is sikeresen megmutatták egy kismama részére, hogy az abortusz nem megoldás és az Úr mindig vele lesz, nem marad soha magára. Biztosították a túlterhelt és rémült várandós nőt, hogy sokan lesznek segítségére, és legnagyobb támaszára, az Úrra, mindig, mindenben számíthat. Az asszony végül meggondolta magát és visszavonta az abortuszra vonatkozó kérelmét. Felkeresett egy terhes nőket segítő szervezetet, rendszeresen jár ultrahang vizsgálatokra, igyekszik vigyázni magára és gyermekére. Az életet és az Urat választotta.
Charles Chaput lelkipásztor mindeközben 30 önkéntessel folyamatosan imádkozott a szolgálatot teljesítőkért egy philadelphiai családsegítő szervezet székhelyén.
"Egy meggyötört asszony önként jelentkezett a szervezetnél Greensboróban, Észak-Karolinában. Azt mondta, imádságra van szüksége." - mondta Salvador. "Megkérdeztem, hogy abortusz előtt áll-e, és azt felelte: igen. Sokat imádkoztunk vele és érte. "Miután imádkoztunk, a nő elment, majd végül úgy döntött, hogy visszalép az abortusztól."
Egy kismama Angliában, Birminghamben egy önkéntesünknek a következőkről számolt be. "Senki más nem tudta, hogy terhes vagyok, mert nem tudtam, mit tegyek. Egész nap fel-alá járkáltam és imádkoztam szüntelen. Kértem Istent, hogy irányítson és segítsen. De semmi jel nem érkezett." – mondta a nő. "Bementen abortuszra a klinikára. Amint beléptem, a bejáratnál megláttam egy hölgyet kereszttel a kezében. Rögtön tudtam, hogy oda kell mennem hozzá, mert ez egy jel volt, az én jelem, hogy megtartsam a gyermekem."
Egy nő Riyonban, Nigériában nemi erőszak következtében teherbe esett, ráadásul rendkívüli szegénységben él. Végül az életet választotta, mert az Úrban bízik. A 40 nap az életért szervezet pedig támogatja az orvosi vizsgálatok biztosításában.
Az életmentő kampányok folytatódnak. Idén tavasszal újra útnak indulnak az önkéntesek újabb 40 napra, akiket imádságunkkal nap, mint nap támogathatunk. A szervezet tagjai addig is szüntelen imádkoznak, böjtölnek és támogatják a rászoruló gyermeket váró hölgyeket.
Ezt is ajánljuk
Az ausztrál bíróság elismeri Az ausztrál szövetségi bíróság megállapította, hogy a 'nem' fogalma túlmutat a biológiai besoroláson, amit az ADF International jogvédő csoport hibás ítéletnek nevezett. |